Előadó: Echoes
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 53.08
Értékelés: 4.5/5
Venezuela. Dél-Amerika! Progresszív zene. Többrétegű hangszerelés, széles és színes hangpaletta. Mindenekelőtt pedig az nyűgöz le, hogy friss ötletekkel dolgoznak, és ezek adják az Echoes érdekes, a megszokottól eltérő karakterének hajtóerejét.
Az Echoes a prog metal és a prog rock közötti vékony határvonalon egyensúlyoz. Szóval hol is járnak? Mindenhol és sehol. Olyan progresszív zenészek, akiket nem terhel a példaképek másolása, a saját felfogásukból indulnak ki, és ennek egyéni értelmezése annyi ismérvet kínál, hogy a „Nature/Existence” albumot joggal nevezhetjük a zenekar reprezentatív, egyedi hangzású lemezének.
Lehetetlen, mondjátok majd. Az Echoesnak egy ilyen albummal 10 évvel korábban kellett volna megjelennie a piacon. Az Echoes nem komor természetű banda. Előnyben részesítik a dallamosságot, amely a hangszerelésben a motívumokon keresztül sem téved a komplex, aprózódó aranyzások kiút nélküli útvesztőjébe, ami többszöri meghallgatást igényelne ahhoz, hogy az anyag a bőrünk alá másszon. A megközelítés neoklasszicista, mégsem skandináv vagy germán. A Paganini-szerű szólók – szőrszálhasogatóan „lepörgetve” a gitáron – ugyan várhatók, ám közben megőrzik a vezérmotívumok folyékonyságát. Éppen megfelelő adagban és éppen a megfelelő helyeken szerepelnek, így hatásuk pont azt szolgálja, hogy megmozgassák a dalokat, felpörgessék a dinamikát, és ízlésesen csiklandozzák a legelkényeztetettebb zenegurmé fülét is.
A „Nature/Eksistence” erénye, hogy nem a fénysebességű szólók zuhatagával, a bravúros, virtuóz futamokkal vagy a billentyű és a gitár párbeszédének keresztbe tüzelő akrobatikájával próbálja meghódítani a tömegeket. Ez kiesik. A zene inkább a „meleg–hideg”, illetve a gyorsabb–lassabb viszonylatában hullámzik. Az Echoes mindennél előbbre helyezi a hangulatot és a különböző érzelmi állapotok közötti hullámzást.
A „Nature/Esistence” atmoszférája sokszor misztikus, a transzcendens, ezoterikus pillanatokat sem rejti véka alá. Főleg a nyugodtabb részekben, ahol a motívumok sorjázása közben a klasszikus zongora hangjai színesen játszanak a szintetizátorokkal, a gitár pedig elveszti elsőbbségét. Ilyen érzést kelt a „lapsteel” gitár alkalmankénti beépítése is (Rude Awakening). Ha már a Rude Awakeningnél tartunk: a refrén dallamban és vokális megközelítésben főleg a német Vanden Plashez áll közel, a szám mégis számos, a progresszív rockra jellemző kitérőt tartalmaz, amelyeket – ahogy már említettem – azok a részek sem titkolnak, ahol a billentyűk lépnek előtérbe.
Az Echoes több vendégénekest is meghívott az albumra. Ezzel tovább színesítették és nemesítették az egyes tételek örökségét. A Rude Awakening után hasonló megközelítést folytat a Leaf Motif is. Az ének benne a skandináv felfogás ötleteihez áll közel. Teljesen tiszta, ugyanakkor jócskán teret vesz el az improvizációnak, ami nem esik messze a Mind’s Eye-féle bandáktól. Mintaszerű párhuzamok ebben a számban a Symphony X hangszereléseivel is vonhatók (főleg a Twilight At Olympus vagy a Five – The New Methology Suite albumok idejéből). A Far From Coincidence (később az albumon) az énekdallam felépítésében különösen közel áll a Symphony X zenei metszetéhez. A szintetizátorok sokszor kiválóan és érett módon töltik be a zenekar szerepét ezen az albumon. A Winds Of Dread rendkívül sikeresen építi be a szaxofont.
Ahogy egy progresszív megközelítéshez illik, megtört ritmusokkal találkozunk, amelyek gyakran felfordítják az egyes dalok hangulati állapotát. Azt, hogy a zenekar élvezi a „hangszerelősdit”, főleg az instrumentális számsor bizonyítja: a kompakt, dallamosan kellemes Lullaby (hangszerelése minden, csak nem altató) a hangulatot viharosan váltogató Bonefires, valamint az Unfair nyitó szakasza. Az album a dalok között olyan folyékonyan halad, hogy a hallgatónak nem támad érzése arról, hogy elkülönülnének egymástól. Manapság ez ritka a progresszív világban.
A Seasons Come To Past majdnem két perces hangszeres „kötőanyaga” a dél-amerikai temperamentumra emlékeztet, ahol a törzsi alapritmusok remekül kapcsolódnak az álmodozó neoklasszicista motívumhoz. Ez az, ami az Echoesnál a brazil Angrával való rokonságot mutatja a zeneszerzésben. A vonósok vezette neoklasszicizmus a Farewellben, valamint a fenomenálisan hangszerelt, rejtett vágyakozással teli záró instrumentális, a Prologue is ismét felidézi a korai Angra nagyszerűségét és temperamentumát.
Hogy a kiszámíthatatlanság eleme éppen megfelelő adagban van jelen, hogy ingerli és izgatja a hallgatót, aki élvezettel fedezi fel, mi rejlik az album minden kanyarjában, azt szinte felesleges is hangsúlyozni. Éppen ez a helyes egyensúly a dallamosan kidolgozott motívum súlya, a szikár, mégis szellemes hangszeres kommunikáció között az Echoes zenéjének építőkövei közt, és a vörös fonal megtartása akkor is, amikor a zenekar hirtelen hangulatváltásokat sorjáztat, ad a „Nature/Existence” albumnak további, kiemelkedő minőségű lemezre jellemző karaktert. Olyat, amely gazdag hangszerelésű struktúrái miatt kifejezőerőben is magasra tör, és ami még fontosabb, felismerhető, saját szerzői lényeget hordoz. Az Echoes erénye az is, hogy főleg az instrumentális dalaik ezen az albumon kifejezőerőben teljesen egyenrangúak az énekesekkel vezetettekkel. Ezt pedig kompakt és dallamosan világos módon érik el, ami jóval nehezebb, mintha az instrumentálokban teljesen elbújnának egy vakmerő improvizáció mögé, nemde (manapság már telítődött) vén motorosok, Dream Theater?
Mindebből levonhatjuk a következtetést, hogy a „Nature/Existence” több mint kiváló debütalbum az Echoestól, amely ezzel bizonyítja, hogy a prog metal jelenleg kifejezőerőben igencsak elszegényedett színterén maradt még némi hely a zenei találékonyságnak, a frissességnek, és az intő jelnek, hogy az ilyen kiadványok alapján – még ha a kritikusok kisebb pártfogása idején is – nem kell félnünk a prog metal vagy a (neo) progresszív rock műfajának jövőjéért. Ugyanakkor néhány hangszerelési párhuzam alapján azt is kijelenthetjük, hogy a „Nature/Existence” karakterében van valami újjáélesztő. Főleg a prog metalt illetően. Az évek ugyanis gyorsan telnek. Ez azt jelenti, hogy fennállása elmúlt 20 évében ez a műfaj végre érett és végleg kialakult építőkövévé vált a világ rockzenei mozaikjának.
Felállás
Javier Landaeta – elektromos, akusztikus gitár, akusztikus 12 húros gitár, „lapsteel”
Antonio Silva – elektromos, akusztikus gitár
Rafael Sequera – elektromos, akusztikus gitár,
akusztikus 12 húros gitár
Alfredo Ovalles – billentyűk, ütőhangszerek, „slide” gitár
Jorge Rojas – basszusgitár
Miguel Angel Moline – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Carl Webb – ének a 2. és 8. számban
Nick Storr – ének a 3. számban
Tobias Jansson – ének a 6. számban
Pedro Castillo – ének a 10. számban
Dave Duffus – szaxofon a 9. és 10. számban
Produkció
Alfredo Ovalles, Stefan Schneider & Echoes
Számlista
1. Epilogue (…Is Where We Start)(2:48)
2. Rude Awakening (6:32)
3. Leaf Motif (6:12)
4. Lullaby (4:21)
5. Bonfires (3:21)
6. Unfair (6:15)
7. Seasons Came To Pass (1:45)
8. Far From Coincidence (4:16)
9. Despair (5:33)
10. Winds Of Dread (3:40)
11. Farewell (3:32)
12. Prologue (Where We End…) (4:48)
