Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Lillian Axe
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2012
Értékelés: 4/5
Az „XI: The Days Before Tomorrow” az az album, amellyel a Lillian Axe végére ért ennek az átalakulásnak, és ezzel lezárta a fejlődés egy újabb körét. Az eredeti tagok közül ma már csak az alapító és frontember, egyébként kiváló gitáros, Steve Blaze maradt a felállásban. Ez bőven elég. Steve ugyanis a zenekar állandó zenei változásainak mozgatórugója, folyamatos evolúciójának hajtómotorja. A Lillian Axe-nél tehát minden ezen a zenészen áll. És bukik is. Érdekes, hogy a zenekar a „Deep Red Shadows” című lemezt is a stúdióalbumai közé sorolja, pedig inkább EP-nek hat. Fele új saját szerzemény, fele pedig az első négy albumról származó, akusztikus köntösbe öltöztetett, átaranyozott klasszikus. Ez az album is a himnikusság, a pompa, a metálos bombasztikusság keresése felé terelte a zenekart. Az új évezredben a Lillian Axe erőinek zömét a ragadozó hangulatok megteremtésére fordítja, a saját szerzeményeinek nagy részét pedig tulajdonképpen a sokféle hangulati állapotot felvonultató dráma színházának rendeli alá. Zenei karakterének fejlődése tehát Steve Blaze zenészként való fejlődésén és érésén múlik. Az „XI: The Days Before Tomorrow” így az együttes újonnan megtalált stílusát határozza meg.
Attól függetlenül, hogy a zenekar valószínűleg kénytelen lesz teljesen új rajongótábort keresni – stílusban ugyanis az új Lillian Axe annyira különbözik a réginél, hogy fel sem merül, van-e értelme a régi klasszikusokat a koncertrepertoárban tartani –, a Lillian Axe nagyon sikeresen vette az átalakulást. Zenei személyazonosságuk fejlődésének evolúciós pontját magasabb szintre emelték: az epikus pompa szintjére, a hosszabb, motívumokban gazdag dalokéra, amelyek fokozatosan építik a hangulatot. Közben a Lillian Axe hatékonyan csempész be némi eklektikát, ami egyfajta öntörvényű báját adja nekik, ugyanakkor megtartották határozottan „elmetálosított” hozzáállásukat, amely még a produkció kissé „elkent” riffhangzását is elbírja (ez adja a hangkép hátterében húzódó masszív hangfal alapját). A Lillian Axe sötét, nem olyan, mint a nyers fadöntő Manilla Road, de az általa kibontakoztatott epikusságban nagyon közel áll az európai füleknek tetsző hangzáshoz. Közelebb, mint sok amerikai metalbanda. Az Európából érkező, némi eklektikáról híres hard rockerek, például az újabb Ten és az új Lillian Axe kicsit hasonló hangulatokat érintenek.
Annak ellenére, hogy a zenekar Derrick LeFevre-rel rendkívül szerencsés cserét talált Ron Taylor helyére – ezt bizonyítja a szenvedéllyel gazdagított, kifinomult érzékenység a „Deep Red Shadows” albumon, főleg a Lillian Axe-klasszikusok akusztikus változatainak énekes interpretációiban –, Derricknek mégis távoznia kellett a Lillian Axe-től. A helyére a kiváló „sikoltozó”, Ronny Munroe (ex-Metal Church) lépett. Ő azonban csak rövid ideig maradt a Lillian Axe-nél. Az újonc Brian C. Jones sötétebb hangot hoz a zenekarba, amely remekül megállná a helyét egy neoprogresszív bandában, például az Arenában, vagy az egy csipetnyi eklektikát vegyítő melodikus rockereknél, a Tennél (például egy olyan, sokféle hangulatváltást felvonultató dalban, mint a Take The Bullet vagy a The Great Divide). Brian C. Jones tehát az egyik kulcsfigurája Steve Blaze új zenei víziója megvalósításának. Jones vokális kaméleon mivoltát hatékonyan építette be az új Lillian Axe-albumba.
Az album lágyabb, bensőségesebb pillanatai is, mint a Bow Your Head, kitartóan rockosan szólnak, ugyanakkor ízesen megbolondítja őket az akusztika és a torzítás organikus játéka, sőt zenekari hangszerelések is. Ez semmilyen gondot nem okoz a zenekarnak, amely így még jobban elmélyíti egyedi és felismerhető zenei nyomvonalát! Ez persze az évek során érik be. Az egyik kulcspont, ami egyedivé teszi ezt az albumot, hogy az új Lillian Axe jobban odafigyel a részletekre, mint bármikor korábban. Ezért a dalok szép csokra egy csipetnyi kiszámíthatatlan fejlődést hordoz, Blaze és társasága mégsem veszíti el a fonalat. A számok határozottan kompaktak maradnak, de a motívumok egyesítésében és a tempóváltásokban éppen annyira fellazítottak, hogy megmozgatják a hallgató fantáziáját, és ismételt lejátszásra, a „repeat” gomb megnyomására sarkallnak a CD-lejátszón. Ez tehát egy olyan album, amit hosszabb ideig fogsz rágcsálni. Blaze bizonyítja sokrétűségét. Akár abban, hogy könnyedén ontja magából a villámgyors arpeggio-sorozatokat, a következő pillanatban pedig lágy fogásával bűvöli el a hallgatót az akusztikus dalokban, mint a Bow Your Head vagy a My Apologies (a hangulatot a sztereó chorus effekt használata is mélyíti), vagy a záró (bónusz) félakusztikus instrumentális Angels Among Us, amely a hard rock eklektikus keverékében és a nyolcvanas évek szintetizátorainak támadásában robban ki.
Érdekes az album második fele, ahol a zenekar padlógázt nyom a dühös Caged In (rádiós kislemezként jelent meg), Lava On Your Tongue (az album első kislemeze) vagy Soul Disease című dalokban, amelyekhez az alternatív metal jegyei tapadnak. A hangulatiság visszafogott, az album első felének egy csipetnyi epikussága pedig feláldozásra került. Ezeken a pontokon is megmarad azonban az új Lillian Axe felismerhetősége.
Egykor glam party banda, ma eklektikus rockerek. Így alakult a Lillian Axe fejlődése. A mai Lillian Axe-nek édeskevés, ha nem éppen semmi köze nincs az első négy albumhoz. A Lillian Axe is megszakította működését a kilencvenes évek közepén (egy glamzenekarnál nem túl nagy hír, igaz?), az ezredforduló táján néhány szórványos fellépéssel és egy koncertalbummal ébredt fel, aztán újra eltűnt, hogy végül 2007-ben, a „Water Rising” albummal térjen vissza az élők sorába, ahol tulajdonképpen egyértelműen megkezdődött a zenekar stílusváltása. Itt van hát egy új zenekar, új, saját, hiteles stílussal, amely teljesen meggyőz. Tetszeni fog azoknak, akik a „szokatlant” keresitek, azoknak, akik értékelitek a kiváló hangszerelési érzéket és a melodikus retorikát, és azoknak is, akik a sokféle hangulati állapot ragadozó erejét igényeljétek. Egy album, amelyre abszolút megéri odafigyelni! Aki megérti zenei üzenetét, gazdagon megjutalmazódik! Már csak annyit mondhatunk rá: „Lillian Axe rock”.
Felállás
Brian C. Jones – ének
Steve Blaze – gitár
Sam Poitevent – gitár
Eric Morris – basszusgitár
Ken Koudelka – dob
Produkció
Sylvia Massy
Dallista
1. Babylon
2. Death Comes Tomorrow
3. Gather Up The Snow
4. The Great Divide
5. Take The Bullet
6. Bow Your Head
7. Caged In
8. Soul Disease
9. Lava On My Tongue
10. My Apologies
11. Angels Among Us*
*…. bónuszdal az európai kiadáshoz
