Előadó: RPWL
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2005
Értékelés: 3.5/5
RPWL? Ilyen ostoba nevet rég hallottam. A név a zenekar (alapító!) tagjainak vezetékneve kezdőbetűiből áll össze (Risettion Postl Wallner Lung). Mintha az elsőlemezes felállás örökké kitartana! Persze, hogyne! Változások már történtek, és a név az újabb felállással tulajdonképpen MEWL lenne. De hagyjuk is. Mit kínál ez a lemez, amelynek a címe amúgy elég elcsépelt? A borítóról az ember azonnal rávágná, hogy ez tiszta pszichedelia. Pedig nem egészen az. Az együttes az elején afféle „kis Pink Floyd cover band” volt, az első két lemezük pedig rájuk ragasztotta a Pink Floyd-másolat hálátlan hírnevét. Ez bizony elég rossz útravaló a továbblépéshez. A negyedik, a „World Through My Eyes” azonban meglepi az embert, ekkora változást hoztak a zenekar új irányvonalai.
Ez az anyagon is meglátszik, amelyről most már kertelés nélkül kimondhatjuk, hogy nem Pink Floyd-utánzat, hanem tíz dalból álló, saját, stílusában felismerhető csomag: kidolgozott, hangzásában telt, és a zenekar egy pillanatra sem veszíti el a fonalat. A zene sehol sem lankad a folyékonyság vagy a hangulat hiányától a motívumok furcsa egymásutánja miatt (ilyen nincs!), úgyhogy a kifejezőerejével sem ne győzne meg. Mintha a zenekar átesett volna egy kis halálon, a maradványokból újra felépült, és olyan egységgé alakult, amely a saját fejével tud gondolkodni. Az RPWL most gyakorlatilag először áll a saját lábán.
Ami még a Pink Floydra emlékeztet, az Lang bársonyos, „gilmouros” éneke és a gitár helyenként (csakis helyenként!), néhány glissando futamnál…egyébként az előrelépés és a különbség a korábbi stúdiólemezekhez képest a friss gitárhangszerelésekben van, amelyek végre-valahára teljesen saját hangot hordoznak! Másik tényező az új dobos, Manfred Müller beépülése a zenekarba, aki technikailag sokkal kiforrottabb és változatosabb dobolást hozott, és ezért az RPWL nagyon hálás lehet neki, hiszen így még modernebbül szólnak!
A zenekar némi hinduizmust is csempészett a zenébe, erre rögtön a nyitó Sleep tablával megtámogatott „beat”-je hívja fel a figyelmet, az ötvözés pedig a címadó dalban sikerült a legszebben, ahol a szitár és a tabla remekül illeszkedik az együttes amúgy progrockos világához. A billentyűk kitöltik a hangképet, és gyönyörű mélységet, kifejezőerőt adnak neki. A motívumok élvezetesen vannak összerakva, könnyedén áramlanak át a fülön, és ugyanilyen könnyedén kapcsolódnak egymáshoz. Ráadásul a zenekar mesterien szór a hangszerelésbe különféle szintetizátoros díszítéseket, amelyek emelik a hangulatot. Akad néhány lenyűgöző párbaj is a gitár és a billentyűk között (a címadó dalban), de ezek soha nem „nyomják agyon” a számokat. Az RPWL emellett rendkívüli érzékkel hangszerel többszólamú harmóniákat, amelyek a címadó dal refrénjében különösen kifejezően szólnak. A produkció tiszta, és a letisztultság meg az egyensúly mellett is megőrzi a rendkívüli teltséget és a gazdag, életteli hangzást. Az RPWL alapformája a The Beatlesből ered (Everything Was Not Enough, majd a Three Lights felvezetése). A Three Lights egyik motívuma átugrik a „beatles-es” Across The Universe-re, egyébként viszont az RPWL az egész dalt nagyon kiszámíthatatlanul rakja össze, hiszen később fantasztikusan elhelyezett szólók és motívumváltások fűszerezik az instrumentális középső és záró részen át. Álmodozón elszállt, de sokkal józanabbul, mint holmi földönkívüli Yes (a hetvenes években). Szóval nem csak napsütés van, a kemény hétköznapok is megjelennek. A Day On My Pillow pedig az összes szám közül a leggyőzőbben szólít a hetvenes évek progrockjának újjáélesztésére.
Az RPWL tipikus prédikátorok, akik „zöld nyelven” fejezik ki magukat. A Bound To Reach The End című dalban apokaliptikus víziójukat művészien odabiggyesztett sorokkal keltik életre, amelyekben azt mondják: boldogok azok, akiknek megadatott, hogy szívükben nem gyávák, és fel tudnak emelkedni addig, hogy a szívükben feltétel nélküli szeretetet találjanak a kinyilatkoztatáson keresztül (maroknyian), míg a többiek együtt fulladnak majd az önpusztítás szakadékába (a többség). Manapság az ilyen prédikáció még fontosabb ebben a teljesen megvadult nyugati világban és az USA zsarnokságában. Máskülönben az RPWL magasztaló dalokat zeng Anyaföldről és a természetről, és együtt örül vele (Sea – Nature). A természettel való kapcsolatot keresik, amely a mai őrült kisemberek számára, akiket mindenféle robotikus szerkezettel szereltek fel a mindennapi szükségleteik kielégítésére, már rég a múlté. És ha a kisember mégis talál időt egy kirándulásra, az gyakran csak vasárnapi látogatás az újkori „Jankovič-templomokban”, vagyis a bevásárlóközpontokban.
A Roses különleges dal, amely gond nélkül megjelenhetne kislemezként, és csak megerősíti az együttes rendkívüli tehetségét. Modern „beat drive”-ot visz, és a szám az elejétől a végéig szinte szárnyakon repül. Ebben a dalban Ray Wilson vendégeskedik énekesként (a legendás Genesis utolsó és végső énekese). A gitárok a produkcióban kicsit hátrébb vannak tolva, egyébként viszont a glissando felfutások mellett helyenként egy olyan motívumot is előhúznak, amely mondjuk a „floydos” Take It Back-re emlékeztet. A szintetizátorok világűrhangzása remekül hozzájárul a magas hangulati szinthez. Különösen kifejező a melankolikus refrén. Hasonló hangulatot hordoz a Wasted Land. Mivel az angolul beszélő fickó csak egyetlen árva dalban áll mikrofon mögé, Lang szerencsétlen akcentusa az angol hangsúlyozásnál még szembetűnőbb. Vagyis a lemez egyetlen gyenge pontja az angol nyelvű éneklés. A susogó hangok keményebb diók, és például a „direction” szót nem helyesen, „dajrekšn”-ként énekli el, hanem „makacs” „č”-vel, „dajrekčn”-ként. Ez pedig elveszi a komolyságát a kiadványnak.
Ez a megjegyzés a sok csúcsteljesítmény mellett szinte teljesen elhalványul. A zenekar ugyanis végre megtanult járni. A másolásról szóló megjegyzések értelmetlenné váltak, ezért a „World Through My Eyes” nagyon fontos teljesítmény az együttesnek. Ez most tulajdonképpen az igazi kezdet. Az RPWL biztosan még minden zenei lehetőségét rejtegeti, így a „World Through My Eyes” még nem a pályájuk csúcsa. A jövőben csiszolni kell az akcentuson, hogy angolosabban csengjen, egyébként viszont a lemez egészében véve szuper kis darab. Nem progresszív mestermű, hanem nagyon, nagyon szép lemez, ízlésesen kúszik be a fülbe, és mesterien megmasszírozza azt. A „World Through My Eyes” a magasan ambiens dallamok szép elegye a békepárti prédikálás költészetével folytatott gyönyörű társalgásban, magabiztosan és határozottan megvalósítva, ami az együttes magas intellektusáról árulkodik. És a jövőben még többet várhatunk tőlük. Talán az együttes végre valami „menő” nevet is felvesz a mostani kód helyett, amelybe bele lehet törni a nyelvünket. Szóval lemez mindazoknak, akik hiányolják a Pink Floydot! A „World Through My Eyes” a „floydos” örökség zenei formáinak remek kivonata, saját nyelven, eredetiben, ezért különleges lemez, amely sokatokat meg fog lepni.
Felállás
Yogi Lang – ének, billentyűk
Karlheinz Wallner – gitár
Stephan Ebner – basszusgitár
Manfred Müller – dob
Különleges vendég:
Ray Wilson – ének a ‘Roses’-on
Számok listája
1. Sleep (7:11)
2. Start the fire (5:02)
3. Everything was not Enough (8:43)
4. Roses (6:36)
5. Three Lights (8:30)
6. Sea-Nature (8:21)
7. Day on my Pillow (4:23)
8. World through my Eyes (10:14)
9. Wasted Land (4:52)
10. Bound to reach the End (6:56)
Bónuszdal a különleges kiadáson:
11. New Stars (6:30)
Az album hossza: 70:50
