Előadó: Rage
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2003
Értékelés: 4.5/5
A „Ghosts” (1999) után második konceptalbum története sok mindenben megdöbbentően hasonlít H.P. Lovecraft tudományos-fantasztikus regényeire. A mindenható ember, a nagy bölcsek (Great Old Ones) hagyatékának önjelölt jogos örököse, akik az élet formáinak megteremtői voltak a Földön, több száz millió évvel az első hominidák megjelenése előtt, az Antarktisz jégkérge alatt rábukkan a biomechanikus lények, a soundchaserek régi építési terveire, akik egykor a Föld felszínén kúsztak-másztak. Magához ragadja a rekonstrukció jogát. Egy jogot, amelynek jogossága, mint mindig, megkérdőjelezhető. Így megtervezi és életet lehel a soundchaserek új fajába (Secrets In A Wierd World). Nehéz elképzelni, hogy az állami hatóságok bármit is valaha őszintén jó célra használtak volna, a koncepcióban viszont a soundchasereket őszintén tisztességes szándékkal vetették be. A „szabad” társadalmak védelmére. A soundchaserek, ez a félig ember, félig robot kombináció, a fejükben számítógépes mikrochipeket hordtak, amelyek a legfinomabb hangrészletek megkülönböztetésére is érzékenyek voltak, még azokéra is, amelyeket az emberi mechanoreceptorok a fizikai test szintjén evolúciósan nem érnek el. Így fel tudtak kutatni, el tudtak fogni és azonnal ki tudtak végezni minden gazfickót, aki rossz és gonosz rezgéseket bocsátott ki, vagyis olyan rezgéseket, amelyek bármiben veszélyeztették volna a spirituálisan magasabbra fejlett „szabad” új társadalom fennmaradását (a címadó Soundchaser és a Defenders Of The Ancient Life). Hogy a történet miért a Földön élő utolsó soundchaser életéről és haláláról szól, azt a hallgató fantáziájára bízzák, hogy bontsa ki a gordiuszi csomót. Amennyire én elmélyedtem benne, a szabad társadalom emberei elvesztették a reményt, a hitet, a soundchaserek pedig így cél és feladatok nélkül maradtak, amelyekre létrehozták őket. Létezésük így a teljes kihalásra ítéltetett (Falling From Grace).
Elég vicces, de épp egy hete olvastam egy könyv történetét, amely a jövőbeli életet írja le. Megjelentek benne olyan emberek, akik kapcsolatba kerültek az egyetemes igazsággal. Magasabb szellemi frekvenciákon működtek, amelyeket a hétköznapi polgárok, akik alázatosan hittek „basáskodó” államuk mindenhatóságában, képtelenek voltak megérteni. Az állami hatalom minden eszközzel üldözte ezeket az embereket, mert olyan erőkre tettek szert, amelyeket az állam fennállásának évszázadai alatt sikeresen eltitkolt és a saját javára kiforgatott, hogy az államnak nevezett maroknyi ember uralkodhasson a hétköznapi halandók felett (szerintem nem kell külön említenünk a párhuzamokat a mindennapjainkkal). Szóval azok az emberek, akik mindenek felett megismerték a szeretetet, tudták, hogy az emberiség fennmaradásához és harmóniájához nincsenek szükség az intézmények pilléreire, politikusokra, hadseregre, rendőrségre, jogászokra, önkoronázott egyházi közvetítőkre, tudósokra, tanárokra, orvosokra… hiszen a fényben való életre ébredés mindentől megvédte őket. A félelmet már nem ismerték. Ezért voltak veszélyesek az állam létére, mert felismerték a szükségtelenségét. El tudták hagyni fizikai testüket, és asztrális alakot ölthettek. Nem fizikai testükkel utazhattak az elektromos vezetékeken, behatolhattak az adatbázisok számítógépes hálózataiba, és ott legfeljebb a számítógépes vírusok okoztak nekik kisebb fejfájást. Szóval a fiatalok ez az új nemzedéke képes volt kommunikálni a kozmosz teljes teremtett világával. És mindebben kétségkívül a legörvendetesebb tény, hogy heavy metalt hallgattak, és szöges bőrt viseltek láncokkal. Hát nem rendkívül izgalmas ez?
Nos, és itt végre a Rage új lemezének kritikája! A bombasztikus trió, amely valószínűleg a heavy metalban az egyik legmagasabb fokát képviseli a közvetlen agresszió és a dallamosság összhangjának, az új lemezzel még följebb tolta a mércét, amelyet az „Unity” (2002) állított fel. A „Welcome To The Other Side” (2001) jelentősége az újjászületett csapat megerősítésében állt. Az „Unity” ezután bemelegítésként szolgált, kitapogatta, hogy a Rage zeneileg most hol tart, és mire képes. Most pedig az önbizalommal teli fiúk egy konceptalbumot kínálnak. Ez szürkeségbe és komorságba öltözött. Az az érzésem, hogy a „Soundchaser” nem olyan dallamos és fennkölt színezetű, mint az elődje. De ez csak jó. A sötét koncepció nagyobb ütőerőt és földhözragadtabb agressziót követel. A Rage minden eszközzel támadott. Kilenc egyformán tömör gyilkost tálaltak. A War Of Worlds az előrefrénben thrashes riffekkel és helyenként olyan Peavy-féle éneklési móddal halad, amely akarva-akaratlanul a „Black In Mind” (1994) albumot idézi, a refrénben viszont átvált a teljes dallamosságba, ami az új Rage-nél most állandó elem és az újonnan felismerhető stílusuk védjegye. Ezt a párhuzamot követi a Great Old Ones is. A címadó dal egyenesen megerősíti, hogy a fehérorosz gitárvarázsló, Victor Smolski gitárja még soha nem szólt ilyen kompromisszumok nélkül gyilkosan és pusztítóan, mióta a fickó a Rage állandó tagja lett. A szangvinikus gitáros ezúttal sem tud egy pillanatra sem nyugodni, és a Rage zenei tartásában minden araszt kihasznál a jellegzetes arpeggio-betétek és az ízletes fűszerek sokféle palettájának becsempészésére. A dalok dallamos középső hangszeres részeiben felismerhető szólóőrületei gondoskodnak a kiváló kontrasztról. A fiúk nem pihennek, a dalok megállíthatatlanul zúdulnak, mint bomba bomba után, egy púpos adag brutális hangszerkörmölés kíséretében. A Rage szó szerint a harag megtestesítője. Peavy hangja meggyőzőbben szól, mint valaha, és az alkotó kétségtelenül a csapat fennállása alatt eddigi legjobb vokáljait hozta. A mérgező ének és a lüktető basszusgitár vitathatatlanul bizonyítja, hogy Peavy az, aki a Rage!
A hatodik dalnál, a Secrets In A Wierd World-nél a lemez atmoszférája szélesebb és magasabb dimenziókat kezd ölteni, és igazi lendületet kap. Ebben a dalban különösen jólesnek a rendkívül dallamos refrén billentyűs hangszerelései. A fiúk a hetedik számmal valahogy lecsillapítják a labdát. A középtempós Flesh And Blood-dal, amelyben Peavy finom éneke különösen érvényesül. De a dal nem „nyáladzás”, a középső részben Mike Terrana masszív dobjai szó szerint szét akarják tépni. A tűzokádást a intenzív és felpörgetett, handabandázó Human Metal folytatja.
Az utolsó dal, a Falling From Grace, két részből álló különc és a lemez atmoszferikus csúcspontja. Az első részben, a Wake The Nightmares-ben Peavy a Helloween énekesével, Andi Derisszel váltogatja a versszakok vokális részeit. Érdekes azonban, hogy az énekeseknek ezzel nem sikerül különösebb kontrasztot teremteniük a dalban. A Falling From Grace mini-eposz, csaknem 12 perces költemény. Progresszívnek és kiszámíthatatlannak igyekszik hangzani. Az akusztikus passzázsok Peavy átélt, érzéki énekével fantazmagorikus hangulatot teremtenek a haldokló soundchaser körül (a halál érintésének árnyalatát tényleg nem nehéz érezni, ilyen átélt előadás mellett), ugyanakkor zseniálisan keverednek a bombasztikus gitárriffelés eruptív kikapcsolásaival és Mike dobjainak megzabolázatlan vadságával. Hihetetlen, mekkora hangspektrumot fed le Mike Terrana a mesterségével. Mike gyakorlatilag új mércét állított a heavy metal dobolásában. Fölényes uralma a dupla lábpedál felett! Ebben jó ideig senki nem fogja überelni. A dobjai beszélnek, gyakorlatilag élnek. Nos, nem tudom, hogy éppen járkálnak-e, de Mike kétségkívül lelkének egy részét beléjük lehelte.
Nem hagyhatom ki a fantasztikus produkciót, amelyről Charlie Bauerfeind gondoskodott, aki egyszerűen megérezte a csapat szívét, és kihúzta belőle a lényeg lényegét. Rage-nek lenni!
Az új Rage-lemez hallgatása közben egy pillanat sincs, amikor ne állna égnek a hallgató haja, és ne borzongana a bőre. Az ilyen teljes játék és zenei tökély a heavy metal új dimenzióját és új zenei forradalmat jelent. A Rage egész története során bátran lépett olyan ösvényekre, amelyeken még senki sem járt. A „Soundchaser” ennek új, sikeres bizonyítéka. A csapat folyamatos evolúciójának új lépcsőfoka. A trió kémiája tökéletesen működik. A „Soundchaser” új mérföldkő abban, hogy mire képes mindössze három ember a csapatban, amikor kezükben fölényesen uralják veszélyes játékszereiket. Metálfejű bunkók! Ez a ti megváltásotok napja, mire vártok még? Nem tudjátok, mire teremtettek benneteket? Elég volt a félénkségből, a „Sounchaser” türelmetlenül vár rátok! „Dies irae!”
Zasedba
Peter „Peavy” Wagner – vokal, bas kitara
Victor Smolski – kitara
Mike Terrana – bobni
Produkcija
Charlie Bauerfeind
Seznam skladb
01. Orgy Of Destruction (Intro)
02. War Of Worlds
03. Great Old Ones
04. Soundchaser
05. Defenders Of The Ancient Life
06. Secrets In A Weird World
07. Flesh And Blood
08. Human Metal
09. See You In Heaven Or Hell
10. Wake The Nightmares (Pt. 1)
11. Death Is On Its Way (Pt.2)
12. French Buorree*
* limited edition bonus track
Trajanje albuma:57:25
