Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Emerson, Lake & Palmer
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1977. november 10.
Játékidő: 43:54
Értékelés: 2/5
Minden birodalomnak egyszer vége szakad. A legendás progresszívrock-szupercsapat, az Emerson, Lake & Palmer (rövidebben ELP) (első) szétesése 1977-ben kezdődött, amikor egy sor bizarr stúdió- és koncertdöntéssel jó időre megpecsételték a sorsukat. Előbb, a hetvenes évek közepén tartott hosszabb szünet után, amikor már azon morfondíroztak, hogy inkább szólókarrierbe kezdenek, megszületett a döntés: felveszik a »Works Volume I« (1977) című albumot, amely a maroknyi közös szerzemény mellett többnyire mindhárom tag egyéni szerzői teljesítményét tartalmazta: Keith Emersonét, a billentyűs virtuózét, Greg Lake-ét, a kiváló énekes-gitáros-basszusgitárosét, és Carl Palmerét, a dobos nagymesterét. A végeredmény még mindig egészen szolid lett, de valahogy „már nem az igazi”. Az ELP a hetvenes évek második felében már nem a zenei újítás záloga volt, a trió tagjai közötti alkotói kémia pedig egyre inkább felbomlóban volt.
A »Works Volume I« legtöbb szerzeményén az ELP szerzőileg kimerülten szólt, és mintha az együttes tagjai már megelégelték volna egymást. Az új anyag, bár korántsem rossz, minőségben, hangulatban és érzelmi mélységben messze elmaradt a korábbi stúdiómunkáktól. Ezt követte az anyagilag is rettentően költséges koncertturné, amelyen egy 70 fős zenekar kísérte őket, és amelyről még a turné európai szakasza előtt le kellett mondaniuk. Ennyi zenekari kísérő közepette a legendás trió gyakorlatilag elkezdte elveszíteni a lelkét. Már a turné végén be kellett volna látniuk, hogy a bornak is neve van, és abba kellett volna hagyniuk, amikor a többség még szép emlékeket őrzött róluk. Sajnos a kultikus hármas teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, és mindenáron újra akarta éleszteni a már szépen fogyó népszerűségét és jelentőségét.
Ahelyett, hogy inkább a szólókarrierjüknek szenteltek volna időt, ha már nem találták meg az igazi ihletet és a közös szerzői nyelvet, ugyanabban az évben (1977) összecsaptak egy szerzőileg szigorúan individualista albumot, a »Works Volume II«-t, amely az előd, a »Works Volume I« még sokkal gyengébb folytatása lett. Előbukkant rajta a legendás trió néhány legrosszabb szerzői és hangszeres túlzása; a zenekar valahogy erőszakkal akart megváltozni és alkalmazkodni a kor zenei trendjeihez. Az ötletek frissítő hiánya, ez az általános, krónikus probléma, amely már az előző albumon is érezhető volt, ezúttal teljes súlyával tört felszínre.
De előbb essen szó ennek az albumnak a ritka pozitívumairól, amelyek ma sem válnak az ELP dicsőségére. A »Works Volume I« mindössze négy olyan dalt tartalmaz, amelyet ma is érdemes meghallgatni: Lake karácsonyi klasszikusát, az »I Believe in Father Christmas«-t, Palmer jazzes szólókisiklását, a »Bullfrog«-ot, valamint két „archív” darabot, a csapat közös instrumentálisát, a »When The Apple Blossoms Bloom In the Windmills Of Your Mind I’ll Be Your Valentine«-t és a »Brain Salad Surgery«-t. Utóbbi kettő voltaképpen csak kicsit átaranzsált változata a „régmúltban”, 1973-ban született bónuszdaloknak. A címe ellenére a »Brain Salad Surgery« nem került fel az azonos című albumra, amelyről utóbb kiderült, hogy egyben az utolsó ELP-stúdiómestermű volt. Ettől függetlenül ez a »Works Volume II« egyik ritka fényes pillanata, ami sokat elárul a »Works Volume II« általános (nem)minőségéről, erről az irány és vízió nélküli albumról.
Az »I Believe in Father Christmas«-szal Lake-nek a volt King Crimson-harcostárs, Peter Sinfield szövegírói segítségével – aki az album néhány más dalánál is közreműködött – sikerült egy karácsonyi örökzöldet alkotnia, amelyet ma is gyakran játszanak a decemberi ünnepek idején. A két versszak közötti fő riffet egyébként az orosz zeneszerzőtől, Szergej Prokofjevtől kölcsönözték, Lake pedig akusztikusgitár-dallamot játszott hozzá, és átélt énekteljesítménnyel nyűgözött le. A szöveg kapcsán a mai napig folynak viták. Lake szavai szerint a karácsony kommercializálódása elleni tiltakozásról van szó, míg Sinfield szerint a szöveg a gyermeki ártatlanság és a csodákba vetett hit elvesztéséről szól, de ez annyira nem is fontos. Az a lényeg, hogy ez a »Works Volume II« egyik ritka darabja, amelyet szívvel énekeltek és játszottak el.
A meglehetősen kaotikus »Bullfrog« Palmer szóló jazz-rock-fúziós improvizálása, amelyben szerzőként és vendégzenészként (eredetileg fel sem tüntették őket) Colin Hodgkinson basszusgitáros (később Whitesnake és Spencer Davis Group) és Ron Asperey szaxofonos, a Back Door jazzegyüttes tagjai segédkeztek neki. Ma már érdekes lehet minden improvizatív jazz-rock-kilengés rajongójának, bár stílusában szinte semmi köze ahhoz, amit az ELP pályafutása nagy részében csinált.
Ez tehát a négy egyáltalán szolid dal a »Works Volume II«-n, már ha mást nem nézünk, bár az együttes legjobb munkái között legfeljebb bónuszanyagként férnének el. Az album többi része ugyanis szinte teljes tagadása az ELP lényegének, mert ezek a szerzőileg és ihletettségben meglehetősen szegényes szerzemények minden, csak nem progresszívrock-újítást képviselnek, és csupán meglehetősen szánalmas kísérletek arra, hogy bármi áron a trendek nyomába eredjenek. A nyitó »Tiger In a Spotlight«, amely sikertelen kislemezként is megjelent, és gyökerei szintén 1973-ig nyúlnak vissza, az album egyik ritka közös szerzeménye. Itt is az előbb említett Sinfield írta a szöveget. Ez a zongorára épülő, bluesos elemekkel átszőtt szalonrocker teljesen szétszórt ritmikájával és a moog modular ihlet nélküli kínzásával a legunalmasabb dolgok egyike, amit az ELP valaha csinált a pályafutása során.
Emerson a ragtime-kuriózum »Barrelhouse Shake-Down« alatt szalonzongoristává válik, vagyis önmaga paródiájává, és a két világháború közé illő szimfonikus hangszerelések közepette olyan zenésznek mutatkozik, aki teljesen elveszítette a világos hangzásvíziót és a koncepciót. A »Watching Over You« Lake meglehetősen könnyes, akusztikus alapú folkballadája, amelynek szerelmes szövegénél megint az öreg cimbora, Sinfield segített, aki metafizikai különcből újabb közhelyes „összetört szívű” költővé vedlett. A jazz-rock fúzió és a pompa bizarr hibridje, a »So Far So Fall« az album azon kevés darabja, amelyet az ELP közösen alkotott és játszott el. Itt sincs „se füle, se farka”, és a legrosszabb, hogy az egészet lélek nélkül játsszák és éneklik, mintha mindenáron be akarták volna bizonyítani a világnak, hogy ki tudnak próbálni valami újat, pedig csak újracsomagolták a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek százszor megrágott jazzötleteit.
A »Maple Leaf Rag«, Scott Joplin feldolgozása, Emerson pályafutásának egyik legkevésbé dicsőséges fejezetének mondható. Újabb zongorás visszatérés a két világháború közé, amely a Londoni Filharmonikus Zenekar közreműködése ellenére is hülye ragtime-túlzásnak bizonyul, és szerencsére pontosan két percig tart. A »Close But Not Touching« Palmer újabb jazz-rockere, amely ezúttal valamivel dallamosabb jellegű, de szétszórt improvizációk melegágyává fajul, mielőtt kibontakozhatna valami megfoghatóbbá.
Lex Lewis feldolgozása, a »Honky Tonk Train Blues« Emerson szalon-zongorás előadásában a legszörnyűbb dolgok egyike, ami ezzel a legendás együttessel történhetett; a billentyűs legenda szalon-honky-tonk bluest kezdett játszani. Némileg ironikus, hogy éppen Emerson szólószerzeményei a legrosszabbak a »Works Volume II«-n, tekintve, hogy a kezdeti években éppen ő volt az ELP fő attrakciója, és tulajdonképpen az egyetlen teljesen pótolhatatlan tagja. A „nagyszerű fináléra” Emerson és Lake egy zongorás balladát kínál, a »Show Me The Way To Go Home«-ot, egy újabb fáradt feldolgozást a két világháború közötti „ősidőkből”, amely sápadt lezárást ad a sápadt albumnak.
Aki nem tud időben lelépni a színpadról, annak az a veszély jár a nyakában, hogy a történelem végül elgázolja. Pontosan ez történt az ELP-vel a »Works Volume II«-vel, amelyet a legendás trió legmazochistább rajongói is csak nehezen bírnak végighallgatni kétszer egymás után. Szomorú, hogy a progresszív rock történetének néhány legjobb, legújítóbb és legizgalmasabb teljesítményét létrehozó formáció gyakorlatilag önmaga tagadásává fajult. A teljes alkotói hanyatlás ellenére az ELP a hetvenes évek végéhez közeledve még mindig nagy név volt, így a »Works Volume II« a hírhedt zenei tartalma ellenére kereskedelmileg egészen szépen szerepelt. Ez elég motivációt adott Emerson, Lake és Palmer uraknak ahhoz, hogy a következő évben felvegyenek még egy stúdióalbumot, a »Love Beach«-et (1978), ami még a »Works Volume II«-nél is nagyobb bukás lett. Aztán hosszú időre megérdemelt pihenőre vonultak, mert a rendszer összeomlása egyszerűen elkerülhetetlen volt.
Felállás
Keith Emerson – billentyűk
Greg Lake – ének, gitár, basszusgitár
Carl Palmer – dobok, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Colin Hodgkinson – basszusgitár a „Bullfrog” című dalban
Ron Aspery – szaxofon a „Bullfrog” című dalban
Produkció
Keith Emerson, Greg Lake, Carl Palmer, Peter Sinfield
Számlista
1. Tiger In A Spotlight (4:36)
2. When The Apple Blossoms Bloom In The Windmills of Your Mind I’ll Be Your Valentine (3:59)
3. Bullfrog (3:52)
4. Brain Salad Surgery (3:10)
5. Barrelhouse Shake-Down (3:52)
6. Watching Over You (3:58)
7. So Far To Fall (4:57)
8. Maple Leaf Rag {Scott Joplin} (2:03)
9. I Believe In Father Christmas (3:20)
10. Close But Not Touching (3:22)
11. Honky Tonk Train Blues {Meade (Lux) Lewis} (3:11)
12. Show Me The Way To Go Home {Irving King} (3:32)
