Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Berggren Kerslake Band
Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 50:59
Értékelés: 4.5/5
Ez az album ördögi jó. A régi, jó hard rock iskola minden rajongójára szabták. Az 1970-es évek klasszikus rockpionír korszakának zenei elemeit hordozza: Uriah Heep, valamint Whitesnake, Deep Purple és Rainbow. Egyszóval a lehető legközelebbi időutazás oda, amikor a bolygón megszülettek a rockforradalom lemezei.
Stefan Berggren ismert svéd énekes és multiinstrumentalista, aki évek óta „az emlékidézésért felel” a Whitesnake aranykora kapcsán az M3-Classic Whitesnake, a The Company of Snakes, a Razorback, a Snakes In Paradise és a Revolution Road soraiban. Lee Kerslake dobos neve ezzel szemben vastag betűkkel szerepel a klasszikus Uriah Heep hagyatékában, hiszen a legendás brit art rock zenekar legfontosabb stúdióanyagait vele adták ki. Berggren és Kerslake számára sorsdöntő volt a 2005-ös találkozás a németországi Friedrichshafenben rendezett rockfesztiválon. Berggren akkor az M3-mal lépett fel, Kerslake az Uriah Heeppel. Kerslake 2007-ben visszavonult. Mégis. Nehéz nyugton maradni, ha rock ‘n’ roll folyik az ereidben. Lee pedig szerencsére visszatér a színpadra. Berggrennel az utóbbi években néhány közös fellépést adtak. Az utolsó akusztikus volt Helsinkiben 2011-ben, és egyúttal ez adta az ötletet a Berggren Kerslake Band megalapításához.
A dalok az első bekezdésben felsorolt zenekarok mintájára, színes keverékként születtek. A nyitó Walk Tall úgy van felépítve, hogy sok hasonlóság kiolvasható belőle a klasszikus Whitesnake-korszakkal, különösen Stefan Berggren jellegzetes énekhajlékonysága miatt, a második, Super Sonic Dream viszont már az Uriah Heep repertoárjának legmarkánsabb örökzöldjeinek híres vágtájában „kocog”. Berggren kivételes hangi rugalmasságával felel azért, hogy felidézze Ronnie James Dio, David Coverdale, sőt Robert Plant légkörét (a nyitó Walk Tall). Tomas Thorberg basszusgitáros, Berggren Snakes In Paradise-beli társa, aki Michael Schenkerrel és John Norum Gunslinger Europe nevű csapatával is dolgozott, meleg hangzású, melodikusan mozgalmas basszusjátékával társteremtője a hetvenes évekre jellemző retró hangzásnak. Berggren pedig nem csak kiváló énekes, hanem gitáros is! Az albumon érződik, hogy Richie Blackmore erős hatása alatt formálódott gitárossá. Ezért hordoz a „The Sun Has Gone Hazy” számos olyan hangulati, hangzásbeli és persze stílusbeli mintát, amely a Rainbow és a Deep Purple rockpionír-korszakára emlékeztet.
Nehéz kiemelni dalokat (alkotói csúcspontok értelmében) egy olyan albumon, amely egyetlen testként hat, ennyire valódian, hitelesen és kézzelfoghatóan! Minden alappillérében! A dalok rendkívüli keverékét hordozzák a felsorolt zenekarok zenei elemeinek: néhol az Uriah Heep-adalék nagyobb, máshol több olyan trükköt hallasz, amely Blackmore-ra volt jellemző a Rainbow és a Deep Purple idején, megint máskor az egész David Coverdale old school korszaka és első önálló karrierlépései felé húz. Az Uriah Heep és a Rainbow hangulatának egyik legszebb ötvözete a misztikus Free. A Rock ‘N’ Roll Gangsta című számot ma David Coverdale-nek kellene hallania: a dal egyenesen odavaló lenne az első két stúdióalbumára, de mindenképp visszarepíti a hallgatót Coverdale Deep Purple-beli időszakába!
Ami azonnal beszippantja a hallgatót a „The Sun Has Gone Hazy” világába, az az album rendkívüli élettelisége, kivételes hangzásbeli melegsége és a hangtájak szerves színezése, amely olyan valódinak hat, hogy szinte lehetetlen másképp hatnia. Az album stúdióban készült, de koncertfellépés mintájára játszották fel. Ez nem kerülheti el a figyelmed. A felsorolt három tényező, a zenekar oszlopai mellett a rock and roll közelmúltbeli történelmének hibátlan újrateremtése nem sikerülhetett volna egy különleges vendég nélkül. Ő Joakim Svalberg (Opeth, Yngwie Malmsteen), aki néhány rendkívüli szólót tett hozzá Hammond-orgonán és Moogon. Hangszerelési szempontból ez egy elsőrangúan felszerelt album. Kivételes hangzásbeli tömörséget hordoz, a hangkép optimálisan ki van használva. Az albumot a sziklaszilárd, súlyos Hammond-vonalak kémiai együtthatása jellemzi, amelyeket erőteljes gitárfrázisok támogatnak, akusztikusgitár-pengetés, valamint az alapdallamok énekének színezése többszólamú vokálvonalakkal a refrénekben. A dalok mindegyike csiszolt és tömör formát visel, a versszak és a refrén közötti átmenet kivételesen gördülékeny. A középső részek, vagyis a „mid-eight” szakaszok hatásosan mozgatják meg a dalokat, éppen ezeken szikrázik a billentyűk és a gitár rendkívüli kereszthatása, mesteri szólópárbajok szövevényében.
Itt van a beleélő énekes-kaméleon Berggren, aki lelket lehel a dalokba, és érzéki megközelítésével bizonyítja, hogy a fiatalabb generáció egyik legkiválóbb énekese, akinek kivételes szintű hangi rugalmassággal sikerül méltóképp megközelítenie a rock ‘n’ roll híres hangjait. Berggren hatása nélkül ez az album soha nem lenne ennyire teljes és meggyőző.
Ez az album, ha szereted a hetvenes évek old school rock ‘n’ roll hangzását, elbűvöl, és elvisz a valóságon túli világba, az időben és térben elveszett világba, ahol határtalanul élvezheted. Az album, amely nem akar „elszakadni” a CD-lejátszó „play” funkciójától. Rendkívüli szívvel, rendkívüli karizmával és egyéniséggel teli album, amely a maga valódi tartásával azonnal magával ragad. Tetőtől talpig. Ha kiemelném a csúcspontokat, azonnal igazságtalan lennék a többi dallal. A kedvenceidet most egyedül kell megtalálnod.
Gyönyörű felismerés, hogy a tiszteletre méltó rock ‘n’ roll legenda, Lee Kerslake újra rúg egyet! Hozzájárulása a dalokban ismét tisztán érezhető, akárcsak az Uriah Heep-es időkben. Lee Berggrennel egyenrangú zeneszerzőként és hangszerelőként írja alá az album anyagát. Természetesen lehetetlen nem észrevenni egyedi lendületét, a átvezető dobbetétek egyedi felfogását, sőt a tempó diktálását, és persze a dobok semmivel össze nem téveszthető hangját, amelyet mindig is az ő termetes, doboló ütései keltettek. A blueszene és a nem klasszicista elemek gyönyörű ütközésének albuma. Vágyakozással, melankóliával átitatott album, nagy szívű, büszke nosztalgikus révedezéssel teli lemez! Az igazi rock ‘n’ roll jellem albuma, ahol az érzelmek és a szenvedélyek forrnak, tombolnak!
Felállás
Stefan Berggren – ének, gitár, orgona, zongora, moog, vonósaranzsmanok, billentyűk, tamburin
Lee Kerslake – dob, kísérőének, vonósaranzsmanok, mellotron, ütőhangszerek
Tomas Thorberg – basszusgitár
VENDÉGZENÉSZ:
Joakim Svalberg – orgona & Moog a 7. és 8. dalon
Produkció
Lennart Östlund
Dallista
01. Walk Tall
02. Super Sonic Dream
03. My My
04. The Sun Has Gone Hazy
05. Free
06. Fools Asleep
07. As Time Goes By
08. Rock´n´Roll Gangsta
09. Back On The Road Again
10. Born Again
