Előadó: GPS
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3/5
GPS? Mi a fene ez? Az a csodaeszköz, amivel még egy vak is könnyedén megtalálja a tűt a szénakazalban? GPS – Govan, Payne, Schellen! A srácok – edzett muzsikusok, akiket az Asia főnöke, Geoffrey Downes nem túl barátságosan, gyorsított eljárásban „kirakott” az Asiából, mihelyt kézzelfogható közelségbe került az Asia klasszikus, „multi million seller” eredeti felállásának (Wetton/Downes/Howe/Palmer) újraegyesítése. Vagyis Payne-nel az Asia már nem létezik. És a zene? A GPS-be a három kirúgott munkatárs behívta a Spock’s Beard billentyűsét, a fényes elméjű Ryo Okumotót, akinek sokoldalú tehetsége elvileg szerencsés pótlást hoz Downes helyére.
És mi történt? Vedd referenciának az Asia utolsó lemezét, a „Silent Nation” című albumot (2004), és vesd össze, mit vitt magával róla a GPS a „Window To The Soul” lemezre. A hangulatot, Payne utánozhatatlan énekstílusát, a nagy vokális többszólamúságot és az aranyos AOR-os felépítésű aranyzsemle-aranyozású szerkezetet, amely az új, csodaszép dallamos refrénekben szikrázik, és elsőre betalál. Ez az alap! Most pedig nézzük az eltéréseket. A riffelés még inkább előtérbe került a produkcióban, Okumoto sokszor teljes statisztának tűnik a hangkép atmoszferikus hátterének felépítésében, így a hangtér nagy részét most a gitárriffek és Jay Schellen robbanékony, szükség szerint változatos dobolása tölti ki. A billentyűs munkától elvonja a figyelmet Payne összetéveszthetetlen éneke is, és Okumotónak különösebben nem is kellett megerőltetnie magát a szerepe eljátszásához, hiszen a másik három elvégzi a munka dandárját. Okumoto ráadásul meglehetősen egydimenziós háttérhangzásoknál marad a riffek között, a produkció pedig nem titkolja, hogy hiányzik belőle Geoffrey Downes előkelősége, ami azonnal, első hallásra érezhető. Az album, mint mondtam, még feltekertebb, mint a „Silent Nation”, és Govan ezúttal érezhetően a hangszerek előterébe került. Okumoto nem Downes. Sokszor meglep a hangzás felépítésének egyenetlensége, passzivitása és monotonitása a fő témákban a billentyűk minimalizmusa miatt. Ezeken a részeken most a gitárriffelés dominál. Okumoto persze megpróbálja ezt kompenzálni hosszú szólókkal (pl. a New Jerusalemben) az instrumentális részekben, ami viszont merőben új dolog. Downes ugyanis soha nem „szórta” a hangokat. Okumoto ezt viszont teljesen megszokta, hiszen a Spock’s Beardből jön. Így a GPS egy leheletnyi nyers „jam fusion” irányt kap, amilyen az Asiának sosem volt, vagy ha igen, az végtelenül kifinomult, elegáns köntösben bújt meg. Okumoto mindenesetre nincs annyira otthon az AOR-trükkökben, és túl nyers ahhoz, hogy az Asiát utánozza, de a munkáját, ha egy pillanatra elfeledkezünk bármi Asiával kapcsolatosról, magas szinten végezte el. És végül: akar-e egyáltalán a GPS Asia lenni? Biztosan nem. Ez a lemez produkciójában semmiképp nem fog tetszeni a „eighties” AOR audiofil puristáinak! Van benne ugyanis nyersesség és élőség. Micsoda szőrszálhasogatás ez már! Hiszen nem a nyolcvanas években vagyunk!
Nézzük a nyereségeket! Ezek persze Downes nélkül most nagyobb műfaji szabadságot jelentenek, ami a közepes instrumentális részekben, valamint a dalok kijáratainál és bevezetőinél megjelenő, ízesen fűszerezett progresszív „jamekben” mutatkozik meg. Payne dühösen és érdesen énekel, mint még soha, miközben az érzékisége hibátlanul megmaradt. Govan gitárja a „Silent Nation”-höz képest minden tekintetben tovább erősödött (a Gold című dalban szándékosan meg-megcsípi Steve Howe ismert trükkjeit), Downes viszont aligha egyezett volna bele még egy újdonságba! A The Objector keleties refrénjébe – egy olyan dalba, amely az AOR klasszikus fogásainak és keleti fűszereknek kifinomult, kísérletező keveréke, és amelyben a mesterek csontot kínálnak megrágni az elkényeztetett zenei gourmandoknak, és egyben dallamos folyékonyságot minden olyan fülnek, amely szereti a közvetlenséget.
Az album keménységével már a nyitó címadó dalnál meglep, amely tele van dühvel és csalódással. Payne helyenként egyenesen dühöng, az éneke érdesebb, mint bármelyik Asiával készített lemezén. A New Jerusalem egy Soul Survivor „main beattel” felépített szám, tipikus „Payne-éra” Asia formába öltöztetve. Nyilván megállapodás született Downes és a mostani GPS tagjai között, hogy utóbbiak felhasználhatják azt a megírt anyagot, aminek a „Silent Nation” Asia-utódján kellett volna megjelennie, mert az utolsó Asia-lemez és a „Window To The Soul” közti rokonság égbekiáltó. A „Silent Nation” hangulatának megteremtése felismerhető, ha ott van Payne a bandában, és ez még egyszer aláhúzza, mennyire fontos kifejezője volt Payne a késői Asiának. A „Window To The Soul” rendkívül dallamos album, olyan számokkal, amelyek azonnal a bőröd alá másznak, kidolgozott refrénekkel, a dalokat pedig ravaszul, de érezhetőbben, mint a „Payne-éra” Asiában bármikor, átszínezik a progresszív rock fogásai. A GPS így nagyon szeret időnként könnyedén megtörni a ritmust, amit az Asia soha nem tett, vagy nem hangsúlyosan (például a Heaven Can Wait középső része, vagy a jazzesre színezett Written On The Wind, aztán ott van az All My Life).
Az album az újdonságok mellett egyértelműen felismerhető „Payne-éra” Asia-tartalmat hordoz, főként megőrizve az egyedülállóan felismerhető hangulatot, így a „Window To The Soul” a „Silent Nation” legitim utódja, valószínűleg legitimebb, mint bármelyik jövőbeli Asia-album a mostani, megújult eredeti felállásban valaha is lesz. Hát így. Kaptunk egy új, kiváló zenekart, egy új, kiváló albumot, amely minden „Payne-éra” Asia-hívőnek tetszeni fog. És most érdeklődve várhatjuk, mit válaszol rá az Asia az eredeti felállásban. A „Window To The Soul” új kezdet. Érdekes lesz figyelni, merre fordul a GPS a jövőben. Megőrzik a „Payne-éra” Asia örökségét, vagy még viharosabb, kísérletezőbb, progresszívebb vizek felé kanyarodnak? Ja, tényleg, a pasas a „Window To The Soul” borítóján John Kalodner.
Felállás
John Payne – ének, basszusgitár
Ryo Okumoto – billentyűk
Guthrie Govan – gitár
Jay Schellen – dob
Producer
John Payne
Számlista
1. Window To The Soul
2. New Jerusalem
3. Heaven Can Wait
4. Written On The Wind
5. I Believe In Yesterday
6. The Objector
7. All My Life
8. Gold
9. Since You’ve Been Gone
10. Taken Dreams
Az album hossza: 64.18
