Előadó: Communic
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2006
Értékelés: 4/5
Ez a fiatal norvég banda a végletekig kihegyezett! Tavaly jelent meg a „Conspiracy In Mind” című debütalbumuk, és most itt a folytatás, a kettes számú lemez! Már az első album is a Nevermore kisöccseként könyvelte el a csapatot, és a Communic most is a említett zenekar közelében marad.
Főleg az éneklés módja árulkodó: ahogy a verzékben építik a dallamvonalakat, de a hangszín is néha pofátlanul Warrel Dane felé húz. Ami mégis mássá teszi a norvégokat, az a nagyobb összetettség, a szimfonikus elemek erősebb jelenléte és a klasszikus heavy metal fordulatok beemelése. Ami tovább távolítja őket a Nevermore-tól, az a produkcióban sokkal gyengébb gitárriffhang, ami viszont szebben kiegyensúlyozott, pontosabb – ez itt nem feltétlenül jó, mert kevesebb benne az élesség. Ennek ellenére a lemez a produkciót tekintve még mindig eleven és borotvaéles. Persze így is simán messze van a Nevermore pusztító dimenzióitól! Ráadásul az énekes-gitáros Oddleif Stensland nem játszik olyan húzós szólókat, pedig azok a Nevermore egyik fontos védjegyei. Bár a stúdióban mindent meg lehet oldani, azért nem ártana, ha a srácok elgondolkodnának egy negyedik tag bevonásán. Ha lenne egy negyedik gitáros, nagyobb lenne a hang, és még sokkal jobban zúzna. A Nevermore mellett persze a „thrash metal riffelés” sem idegen a Communictól, ahogy a dobolás és a dupla lábgép használata sem, ami mérgezően „thrashes”.
Mint mondtam, a Communic progresszív. De vigyázat! Ebben az esetben ez az egyetlen szó, ami eszembe jutott, és ami a „haladónak lenni” minőségét a saját, felismerhető kifejezésmóddal értelmezi, hiszen olyan vizeken eveznek, amelyeket stílusban nehezebb behatárolni. Kevesebbet tévedsz, ha a „nevermore metal” jelzőt aggatod rájuk, mint ha „progressive metal” címkét kapnának. A srácoknak semmi közük a Dream Theaterhez, az Angrához, a Symphony X-hez és társaikhoz… A gitárok a hangzásban valamivel feljebb vannak csavarva, mint a Nevermore-nál. Az ének érzelmes és szenvedélyesen átélt, ettől az új lemez zenei kifejezésmódja azonnal vonzó. A basszusvonal nagyot rúg. A Communic még azt a kissé fémes basszusgitárhangot is megcsinálja, amelynek az amerikai „thrash metalosok” a produkciós mesterei. Stensland hihetetlen zenész. A gitárt és az éneket technikailag szinte hibátlan szinten ötvözi, ezért érdekes lenne minél előbb látni élőben ezt a triót.
A Nevermore felé mutató irányvonalak ellenére a Communic lépésről lépésre sikeresen kitaposja a saját, felismerhető stílusát: mint mondtam, jóval több különféle motívumváltást vonultat fel, egy számon belül többször is megtöri az alaptempót, ugyanakkor a „heavy metal” klasszikus elemeiből építkező szimfonikus irányok sem idegenek tőle. Innen már nincs messze a „power metal”, bár ebben az esetben inkább a megcsontosodott európai „heavy metal” kifejezést használnám, mert a Communic elsősorban dühödt metalbanda, amely hatásosan szívesebben ráz ki a kisujjából agresszív félhangokat, mint hogy dallamosan vitorlázzon a szuperszonikus dupla lábgép alapjain. Ez azt is jelenti, hogy a Communic be van oltva mindenféle cukormázas ködösítés ellen, amitől a „power metal” oly gyakran csöpög.
A Communic nagy hangulatokat épít. A hangzás, mint mondtam, kontrasztosan kiválóan kitöltött, bár (súgva jegyzem meg) még mindig marad hely a negyedik gitárnak; a hangszerek közti kontrasztok dinamikusak, a produkció egyensúlyba hozza őket. A Communic szerzői és technikai kivitelezés szempontjából is kiváló banda. Skandináv perfekcionisták. A srácok erőből, nekifeszülve játszanak, az ének pedig az album minden kitörő érzelmének koronája. A Communic az új albummal megszilárdítja a státuszát. Az új lemezt a dalok nagyobb változatossága, még nagyobb dinamika és a zenekar magabiztossága díszíti az elsőhöz képest; érezni a Nevermore hatását, de a Communic ezt nagyobb összetettséggel és a klasszikus heavy metal elemeinek bevonásával kompenzálja, különösen a hosszabb hangszeres részekben, ahol nem szégyellik a szimfonikus hangzást (At Dewy Prime). A dalok összetettsége hihetetlen, főleg abban, milyen finoman van elrejtve! A srácok a filigrán pontossággal játszott energikus „riffelés” és a hirtelen tempó- és motívumváltások mellett is rendkívül befogadhatóak maradnak minden hallgató számára. A „Waves Of Visual Decay” az idén megjelent jobb metallemezek egyike. A csapat még csak az elején jár, és ha ebben a szellemben folytatják, még számos csodás Communic-albumra számíthatunk a jövőben.
Felállás
Oddleif Stensland – ének, gitár
Erik Mortensen – basszusgitár
Tor Atle Andersen – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Endre Kirkesola – billentyűs hangszerek
Produkció
Jacob Hansen
Számlista
1. Under A Luminous Sky
2. Frozen Asleep In The Park
3. Watching It All Disappear
4. Fooled By The Serpent
5. Waves Of Visual Decay
6. My Bleeding Victim
7. At Dewy Prime
Az album hossza: 56:34
