Szerző: Urban Bolta
Előadó: Riblja Čorba
Kiadó: City Records
Megjelenés: 2012
Hossz: 49:49
Értékelés: 3/5
A Riblja Čorba új albummal tért vissza! Tartják magukat ahhoz a szabályhoz, hogy nagyjából háromévente jön egy új stúdiólemez, és a gyakori megjelenések ellenére valahogy mindig sikerül egy elfogadható színvonalat tartaniuk. Persze világos, hogy a görbéjük a nyolcvanas évek végén, a testvérháború kitörése előtti években lefelé indult, az elmúlt évtizedben viszont mégis sikerült visszatalálniuk egy olyan formához, amely a szerb rock legendáit a fiatalabb generációk előtt is hitelesebb fényben tünteti fel.
Az „Uzbuna” jó három évvel az elődje, a „Minut sa njom” (2009) után jelent meg. Ezzel a lemezzel új korszak kezdődött a Čorba életében, mert néhány újdonságot hozott a zenekar kifejezésmódjába. Bora Đorđević végleg megszabadult a nacionalista és politikailag motivált szövegektől, az alternatívát pedig a elmélyültebb szerelmes szövegekben találta meg. Đorđević, aki saját verseskötettel is rendelkező költőként ismert, mindig is finom érzékkel írt szövegeket, így még a legegyszerűbb szerelmes dalok is, ha értjük a cinizmusukat, többrétegű olvasatot kínálnak, még ha a konkurencia hiánya miatt az elmúlt két évtizedben nagy lépést tett is hátra. A lírája már nem olyan szarkasztikus, szellemes és éles, mint egykor. Az elődlemez témáit követi a Čorba új albuma, az „Uzbuna” is. Bora előző feleségének tragikus sorsa után a Čorba frontembere új kedvesre tett szert, és talán az ő jelenléte is, akarva-akaratlanul, hatott az album szövegvilágára, hiszen az erősen átszövi a szerelem témája. A lemez hátoldalát díszítő új promófotó alapján, amelyen elég harciasnak tűnnek, az ember azt hinné, hogy Bora és a harcosok (ahogy a Riblja Čorba a legelején hívta magát) visszatértek az agresszívebb, szerbpárti témákhoz, de szerencsére nem ez a helyzet.
A Riblja Čorba az „Uzbunával” tudatosan a nyolcvanas évek klasszikus hangzásának újrahasznosításába fogott. Nemcsak hogy csaknem harminc év után újra összeálltak John McCoyjal, a producerrel, aki réges-régen a legendás albumaik, a „Mrtva priroda” (1981), a „Buvlja pijaca” (1982) és az „Istina” (1985) hangzásáért felelt, hanem az album minden más eleme is az elveszett hang keresésének van alávetve. A borítót régi munkatársuk, Jakša Vlahović tervezte. Ez a „Mrtva priroda” borítójának modernizált változata, Bora szavai szerint pedig a döntés mögött „az új technológia elleni küzdelmük áll, amely a zenében megöli az autentikus művészi formákat”. Sőt, a Monetarni udar című dal is egy régi riff újrahasznosításából született, amelyet a Čorba néhai gitárosa, Rajko Kojić írt. A Čorba az album minden elemét tudatosan annak a hangzásnak a keresésére rendelte alá, amely a szerb és a jugoszláv rock csillagai közé repítette őket, a retronosztalgikusoknak pedig, hogy a pont az i-re is felkerüljön, bakeliten is megjelent a lemez, több mint húsz év után először.
Az önmaguk újrafelfedezésében azonban csak részben jártak sikerrel. Igaz, kellemesen szőtték egymásba a gitárriffeket, a billentyűket és a rájuk fektetett Bora-verseket, de a kompozíciós kreativitás hiánya az, ami visszafogja őket egy újabb esetleges mestermű megalkotásában, amellyel kerekre zárhatnák gazdag diszkográfiájukat. A fiatalság elmúlt, vele együtt pedig a Čorba legszebb balladáinak kora is, amely valamikor az „Ostalo je ćutanje” (1996) idején ért véget. Az Užasno mi nedostaje című monumentális ballada a háttérben zúgó billentyűk kifejezetten morbid hangulatával a Čorba pályafutásának egyik legsötétebb dala, és az album egyik legjobb pillanata is. Sajnos a tizenkét dal nem áll össze szilárd egésszé, néhányuk csupán az ötvenperces játékidő kitöltésére szolgál, jó példa erre az Od čega ću bre da umrem és a Kad me već lažeš (izgubljen), átlag alatti szövegekkel és arctalan hangszeres ötletekkel. A hangulat az albumon végig ingadozik. Hogy Bora bája azért még nem aludt ki teljesen, azt bizonyítja a játékos Lelek Serba, amelynek zenei alapját a perui zeneszerzőtől, Daniel Roblestől kölcsönözték, és a szellemes, franciásan csengő Šerše la fam. Vidoja Božinović gitáros az előző albumoknál határozottabban kapaszkodott a bluesba, amely a pályafutás elején erősen formálta a Čorba hangzását. A vonzó gitárszólók az album erősebb oldalát képviselik, a bluesban való megoldáskeresésről pedig a címadó Uzbuna szájharmonikahangja is árulkodik. Ahogy a Čorbánál már szokás, a legerősebb dal zárja az albumot, a Sam sam pao sam se i ubio, ezúttal Božinović szerzeménye. Minden elem, az akusztikus kezdéstől az elektromos gitáron át a Deep Purple-t idéző Hammond-billentyűkig, a vokális előadás érzéki magvát hangsúlyozza, amely Bora szövegével együtt afféle rekviem a rossz életdöntésekről, amelyek miatt sosem ismerte meg (ahogy a dalban énekli) az igazi szerelmet. Ez a dal minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a Čorba koncertrepertoárjában maradjon akkor is, amikor az „Uzbunát” népszerűsítő turné már rég véget ért.
A legnagyobb szerb rockzenekar tizenkilencedik stúdióalbumát a rajongók kétségkívül szeretettel fogadják majd, a többi hallgató fülét viszont aligha fogja új hangzásélményekkel megajándékozni. A Čorba az „Uzbunán” retrohangzást keresett, és bizonyos mértékig meg is találta, de ahhoz, hogy a lemez kiemelkedjen, hiányzik a fiatalkori szerzői véna, amelyet öreg napjaira már alaposan eltömítettek a vérrögök. De sebaj, a Čorba így is két-három év múlva új albummal tér vissza majd…
Felállás
Bora Đorđević – ének
Miša Aleksić – basszusgitár, háttérvokál
Vidoja Džindžer Božinović – gitár, háttérvokál
Vicko Milatović – dob, háttérvokál
Nikola Zorić – billentyűs hangszerek, háttérvokál
—————
John McCoy – basszusgitár (5), háttérvokál
Sava Ristić – szájharmonika (1)
Gane Pecikoza – háttérvokál
Goran Jović – háttérvokál
Milan Popović – háttérvokál
Miljo Radonjić – háttérvokál
Slobodan Marković – háttérvokál
Produkció
John McCoy
Számlista
01. Uzbuna
02. Užasno mi nedostaje
03. Sam sam pao, sam se i ubio
04. Šerše La Fam
05. Šta ćeš da budes kad porasteš?
06. Između sna i jave
07. Kad neko ljubav urekne
08. Monetarni udar
09. Malograđanska
10. Od nemila do nedraga
11. Od čega ću bre da umrem
12. Lelek serba
