A Black Diamond születéséről! (2013)

Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Kino Šiška, Ljubljana
Az interjú dátuma: 2013. május 7.

2005 nyara. Igor Manasijevič és Nejc Vidmar gitárospáros nekilát a saját szerzemények írásának, a duó pedig nevet is ad az újszülött formációnak: Black Diamond. A további tagok megtalálásával járó rendkívüli nehézségek nem törik le őket, Igor és Nejc zavartalanul írja az anyagot, amelyet 2008 tájékán mutatnak be először a nagyközönségnek a MySpace-en keresztül. Már az első kiadott demófelvételek is arról tanúskodtak, hogy ebben a Novo mesto-i drágakőben egy első osztályú heavy metal zenekar potenciálja rejlik. A Black Diamond a szükséges tagok sikertelen keresése miatt akkoriban session zenészekhez fordult, a zenekarnak segített többek között Žanil Tataj Žak (Turbo, Mary Rose), aki néhány dal vokálját énekelte fel, valamint Robert Kovačič dobos (Scaffold). Sikerrel keltették fel a figyelmet, Igor és Nejc pedig kitartóan csiszolta és munkálta a zenét, akár a gyémántot a tökéletes ragyogásig. Ez végül briliáns feketeségében fel is ragyogott a Last Man Standing debütalbumon (a kritikát ITT olvashatjátok), végre pedig élőben is, a 2013. május 16-i ljubljanai Orto bar-beli „release party”-n (a beszámoló ITT)! A zenekar történetébe és a debütalbum születésének hátterébe a zenekar két atyja, Igor és Nejc vezetett be minket, a magáét pedig hozzátette a „háttérből dolgozó harmadik tag”, Samo Urbančič is, aki az első lépések óta kíséri a duót.

RockLine: Hosszú út áll mögöttetek az alapítástól a Last Man Standing debütalbum megjelenéséig. A zenekar kezdetei 2005-ig nyúlnak vissza, az első demófelvételeket 2008-ban tettétek fel a MySpace-re. Elég hosszú időszak, ráadásul a tagkeresés nehézségeit is figyelembe kell venni. Hogyan sikerült ilyen sokáig kitartanotok, és közben már a legelejétől kizárólag saját zenét írnotok?
Nejc: Nem is volt nehéz kitartani, mert mást úgyse tudunk csinálni, mi ketten (nevetés). Tudtuk, hogy amit csinálunk, abban van potenciál, és nem volt más alternatívánk, mint kitartani. Tudtuk, hogy ha egyszer felvesszük a lemezt, összeáll a csapat is, akikkel tovább tudunk lépni.

RockLine: A kitartásotokat mindenesetre bebizonyítottátok, de volt olyan, hogy közel álltatok ahhoz, hogy az egészet abbahagyjátok?
Nejc: Nem, semmiképp és soha.

RockLine: Samo, te Igornak és Nejcnek a legelejétől segítesz az alkotásban, főleg a felvételekben, a produkcióban és hasonlókban?
Samo: Igen, így van, a legelejétől együtt dolgozom velük, amikor még mindenki számára csak ketten voltak, és én hittem bennük. Már maguk a dalvázlatok, az ötletek is olyan jónak tűntek, hogy mindenben támogattam őket. Segítettem nekik a mikrofonokkal, amikor még volt stúdióm, nálam vették fel az első demókat. Az elején megtanítottam őket néhány program használatára is, amihez ma már maguk is szakértők. A kezdetektől hittem bennük, és mellettük álltam a hosszú évekig tartó tagkeresés alatt is. Hogy kibírták, az tényleg kis meglepetés, bár nem csoda, mert mindketten makacsak és nagy perfekcionisták. Széles zenei tudásuk van, szisztematikusan, tervszerűen és lassan dolgoztak.
Nejc: Elfelejtetted, hogy úgy is segítettél, hogy írtál egy dalt.

RockLine: A Tears In Eyes-t, amit az albumra is te énekeltél fel.
Samo: Igen, így van. Ez volt valójában az első demó. Szerintem ez és az összes többi dal most sokkal magasabb szinten van, mert megértek, a srácok nagyon profin álltak mindenhez, a hangszerek használatától kezdve. A Tears In Eyes-ra a srácok azt mondták, hogy egyszerűen jól áll rá az én hangom, és el kell mondanom, hogy már demóként is pörgött egy finn internetes rádióban.
Nejc: Egy olyan oldalon, amely a gyermekpornográfia és a gyermekbántalmazás elleni küzdelemmel foglalkozik.
Samo: A dal akkor még nyers demó formában volt. Úgy tűnik azonban, hogy volt benne valami, mert észrevették, valamiféle üzenet.

RockLine: Különbség viszont van a dal demója és az albumon szereplő végleges verzió között, amelyhez női vokált is hozzáadtatok.
Nejc: Így van, az albumon lévő változatban ráadásul még extra szólózás is van.

RockLine: Hogyan jutottatok erre az ötletre, a dal ugyanis egyfajta párbeszéd formáját ölti?
Igor: Már maga a történet a bántalmazás gondolatát közvetíti, és éppen a női vokál jelképezi a bántalmazott lányt „az utca túloldalán”. Tulajdonképpen megpróbáltuk beleélni magunkat ebbe a történetbe.

RockLine: Hogyan jött létre az együttműködés Sandra Tomovič énekesnővel (ex-Moveknowledgement)?
Samo: Régi barátunk, zenei vonalon is, meg egyébként is. Ezzel akartuk megemelni a dal balladai hangulatát. A felvétel során rengeteg mindent kipróbáltunk, amit a végén összeraktunk, és ennek a női vokál is a része volt. Kiderült, hogy nagyon jól sikerült, és helyes döntés volt, mert feljebb viszi a dalt. Már a felvételen szuper volt, amikor Sandra elkezdett énekelni, és Igorral csak összenéztünk (nevetés). Én az elején kicsit tartottam attól, hogy az én hangszínem esetleg nem passzol az övéhez.
Igor: Én nem, mert már az első próbán összeengedtem az övét Samo hangjával, és láttam, hogy nyerő kombináció. Aztán minden simán ment, megtanulta a dalt, és elég gyorsan fel is vették. Bizonyított hangról van szó, kiváló énekesnő. Egyébként szólózenét énekel, aminek nagy technikai követelményei vannak, ezért tudtam, hogy nem lesz nagyobb gond.
Samo: Az ő hangja még följebb vitte a dal spektrumát, atmoszférát adott neki, és így is van elénekelve. Én egyébként inkább rockos énekes vagyok, és néha elég nehezen követtem Igor igényeit a különféle triolákra, emelésekre, ereszkedésekre. Néha szemléletesen el kellett magyaráznia az egészet. A dalnak így van egy állandóan emelkedő atmoszférája, és úgy van elénekelve, hogy elsősorban a dal üzenetét szemlélteti.
Igor: Ez nagyon reális, és olyasmire hívja fel a figyelmet, amire az emberek behunyják a szemüket, vagy nehezen ismerik be, hogy a bántalmazások valóban megtörténnek, méghozzá az otthonainkban.

RockLine: Már a demó formájú dalokat is erős csapattal vettétek fel, Žak énekelte az első dalok egyikét, Robi dobolta fel az Opust. Hogyan jöttek létre egyáltalán ezek az együttműködések?
Igor: Žakot Nejc javasolta.
Nejc: Valamikor vettem egy Turbo CD-t…

RockLine: The Power of Metal vagy A Glimpse of Home?
Nejc: A Glimpse of Home, ami már fiatal koromban fenomenális alkotás volt számomra. Eredetileg arra gondoltunk, hogy Simon Jovanovič énekli a többi dalt is, de nem volt ideje, ezért hívtuk Žakot.
Igor: Első dal a Tears In Eyes volt, ami most az utolsó az albumon, mert nem akartuk keverni a dalokat: az első nyolcat Žak énekli, aztán Simon, a végén pedig Samo és Sandra. A Tears In Eyes után a Mastermind következett, amit Simon, a Prospect egykori énekese énekelt. Akkor még vele is együtt akartunk működni, de idő hiányában, más kötelezettségei miatt ez nem jött össze. Felvettem a kapcsolatot Žakkal, megegyeztünk, hogy felénekel egy dalt, és már akkor lehengerelt minket. Le voltunk nyűgözve, ráadásul szuper ember, és azt mondtuk, miért ne dolgoznánk vele még.

RockLine: Mikor jött el az a pillanat, amikor azt mondtátok, hogy elég a korábban a MySpace-en megjelent demókból, és ideje egy igazi stúdióalbumnak?
Igor: Igaz, a demók megjelentek, de megmaradt a személyi gond, nem voltak tagjaink az anyag élő előadásához. Ezért inkább befejeztük ezt a lemezt, kihasználtuk ezt az időt, és közben kerestük a többi tagot. 2011 végén találkoztunk először Simonnal, és megegyeztünk a felvételek kezdetében. 2012 január közepén elkezdtük az első dal felvételét, aztán mentünk tovább. Az elején elég sok minden akadozott, mert mindenki először a maga oldalára húzott, hiszen mindenki a saját víziót akarta megvalósítani. Simonnak megvolt a maga munkamódszere, amit tiszteltünk, de azt is tudtára adtuk, hogy mi kitartunk a magunké mellett. Voltak bonyodalmak, de veszekedés soha. Simon jó barátunk, akit tisztelünk. Idővel ő is érezni kezdte, mit akarunk mi ketten magától a hangzástól, és megegyeztünk, hogy adunk neki néhány referenciát: zenekarokat és lemezeket azzal a hangzással, amilyet szeretnénk. Ezzel lassan megnyílt. Az elején mi ketten a ljubljanai stúdiójába jártunk, és ott túl sok volt az igényünk, már-már nem lehetett tudni, ki a producer és ki a zenekar. Itt talán tényleg túlzásba vittük, de elmagyaráztuk Simonnak, hogy nem voltak rossz szándékaink, csak azt akartuk, amit éreztünk. Világos víziónk volt, milyen hangzást akarunk, mihez ragaszkodunk, és abból nem engedünk. Látta, hogy nem akarjuk lejáratni, hanem olyan kompromisszumot keresünk, amellyel mindannyian elégedettek leszünk. Amikor kidolgoztuk a hangzást, úgy döntöttünk, hogy nem járunk többé a stúdiójába, hanem ő egyedül keveri, és elküldi nekünk a felvételeket, amelyeket jóváhagytunk, majd finomítottunk, kiegyenlítettük a hangerőt és a többit. Augusztus elején aztán lassan végre közeledtünk a befejezéshez.

RockLine: Kiket javasoltatok Simonnak referenciaként?
Igor: Mindenképp a Metallica Black Albumát, ami nekem személy szerint a produkció tekintetében a legkiválóbb valami, a mai időkben is. És persze az Iron Maident is.

RockLine: Pontosan ez hallatszik az albumon.
Igor: Igen, így van, ezek a mi hatásaink. Ez az, amire Nejckel mi ketten az évek során törekedtünk.

RockLine: Az album masteringjét külföldön, Finnországban, Mikka Jusilánál végeztettétek. Hogyan jött létre ez az együttműködés, és miért éppen őt választottátok?
Nejc: Elég sokáig mérlegeltük, melyik stúdióba küldjük az albumot masteringre. Már az elejétől tudtuk, hogy egy jobb stúdiót akarunk, amilyen Szlovéniában sajnos nincs. Mikka elég kedvező volt, rengeteg olyan lemezt készített, amely az én ízlésemnek megfelel, és ezért is volt jó választás.
Igor: Ha az ár-érték arányt nézzük, ebből a szempontból is jól döntöttünk. Az ár kedvező volt, 1000 euró alattira számítottunk, ami világszínvonalú masteringért nagyon jó ár. Az ár a végén az igényeink miatt ugyan kicsit felugrott (nevetés). Még mindig elfogadható ahhoz képest, amit a végén kaptunk. Ráadásul nálunk az ár soha nem volt olyan tényező, ami megakadályozott volna valamit, amit elterveztünk. És víziónk mindenképpen volt. Az első demók felvételekor fogalmunk sem volt, mit csinálunk, és magát a felvételt tanultuk. A zenei érzékünk viszont már jól fejlett volt, ami a későbbiekben is segített. Ha zenész vagy, főleg ha a saját zenédről van szó, minden finomságot, minden részletet ismersz, és ez mindenképp nagy előny. Viszont hiányzott a tudásunk magáról a produkcióról, a felvételről. Az alkotás során rengeteget tanultunk, ezért sokat beleszólhattunk a végső keverésbe, őszintén meg kell mondani, hogy valójában az album koproducerei vagyunk. Elhiszem, hogy ezért valakinek „pain in the ass” is voltunk (nevetés), de még mindig úgy gondolom, hogy ma már mindenki tudja, mit akartunk, és miért volt így. Szerintem már olyan magabiztosak voltunk, mert előtte négy-öt évig magunk foglalkoztunk a produkcióval, igaz, inkább amatőr szinten, de azért már jól fejlett fülünk és víziónk volt. Ezért „mertünk” beleszólni a producer munkájába is, de a fő producer persze továbbra is ő, és így van rendjén. Nélküle ez a végső termék persze nem létezne.
Samo: A végső fázisban valóban csak minimális javításokról volt szó, amelyek viszont végül kerekre zárták a képet. Ezek apróságok, amelyek a hallgatónak talán lényegtelenek, de a kész egész számára nagyon is fontosak. Ezért nem voltak olyan „pain in the ass”-ok, mint ahogy mondjátok.
Igor: Őszintén szólva azok voltunk, de világos céllal. Főleg azért, mert ha már az elején nincs kiváló minőségű felvételed, később a produkció és az utómunka fázisában is nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen ezt kompenzálni. Pont ez volt a nagy bajunk, mert a korai felvételeink nem voltak jó minőségűek, nagyrészt a nem megfelelő felszerelés miatt. A masteringet követően is tulajdonképpen folytattuk a munkát, a végén a „trackeket” még restauráltuk, ez volt a végső „csiszolás”. Mikka ugyanis előre elmondta, hogy a masteringre általában összehasonlíthatatlanul jobb minőségű felvételeket kap. Nála ugyanis világzenekarok vesznek fel, akik a legmagasabb minőségű felvételeket szállítják. Ezért úgy döntöttünk, hogy a végén az egészet még „kicsiszoljuk”, eltávolítjuk a kisebb zajokat és hasonlókat. Simon a gyártás előtt az egészet még megkapta, és jóvá is hagyta. Semmit nem bíztunk a véletlenre, és szerintem rendkívül elégedettek lehetünk az eredménnyel.

RockLine: Hogyan tudnátok leírni magát az anyagot, illetve a születését? Már amikor az egyes demódalokat kiadtátok, úgy tűnt, hogy mindegyiken erős fejlődés látszik, a dalok, amelyeket most hallhatunk, szintén elég igényesek, komplexek. A dalírásnál riffből indultok ki, vagy másképp álltok hozzá?
Igor: Igen, többnyire a riff az alap, amiből aztán építkezünk tovább.
Nejc: Néha viszont a vokális dallam is. A szöveggel viszont soha nem kezdjük. Riff vagy vokális dallam, aztán merítünk a már meglévő riffkészletből, és valahogy összerakjuk. A dalok hosszát nem nézzük.
Igor: Nem akartuk magunkat a dalhosszok valamiféle kereskedelmi trendjeivel terhelni, hogy meddig lehet egy dal, hogy bekerüljön a rádióba. Ki akartuk használni, amit ki tudunk. Tudjuk, hogy olyan műfajt játszunk, amely nem túl gyakran talál helyet a rádióban, akkor miért ne csinálnánk úgy, ahogy akarjuk. Nejckel úgy gondoljuk, hogy a dalok pontosan olyan hosszúak, amilyennek lenniük kell, hogy a lehető legjobbak legyenek. Stílusban sem tudom, van-e Szlovéniában olyan zenekar, amellyel teljesen összehasonlíthatók vagyunk, megvan a magunk sajátos stílusa. Talán az album kissé konceptuális, mert elég sok klasszikus és akusztikus gitár van rajta, az Edge of Sanity-ben hegedű is megjelenik. A Dreams of Tomorrow-ban lányok kórusa van, nyolc lány, akik élőben énekeltek egy-két mikrofonba, és a felvétel igazán magasztos volt. Szerettünk kísérletezni, és szerintem nagyon jól kihasználtuk a körülményeket, amelyek között dolgoztunk.

RockLine: Könnyen az az érzése támad az embernek, hogy a dalok elég progresszívek, a struktúrájuk komplex, főleg például a Dreams of Tomorrow két különböző refrénnel.
Igor: Én azt mondanám, hogy hangszerelését tekintve a zene tényleg progresszív, maga a riffötlet viszont teljesen heavy metalos. Mindketten a heavy metalból és a rockból jövünk, úgyhogy azt mondanám, alapvetően klasszikus heavy metalt játszunk, amelyet helyenként progresszív és rockelemek kísérnek. A dalokban mindenképp több különböző hatás található, amelyek elég változatosak. Főleg az az érdekes kérdés, meddig a határokig vihet el a zene, mert az szerintem határtalan. Ezért arra a kérdésre, hogy milyen lesz a második lemez, azt is felelném, hogy fogalmam sincs. Meglátjuk, amikor az új lemez felvételénél tartunk, és hogy mit érzünk majd akkor.

RockLine: A dalok egy érdekes oldala, ami engem személy szerint nagyon lenyűgöz, a szövegek és a zene összeillése, annál is inkább, mert a szövegek külön születtek.
Igor: Igen, a szövegek mindig a záró fázisban születtek, a vokálvonalak viszont már korábban kialakultak. A dalok többsége riffből jött létre, aztán a struktúra, a hangszerelés, a többi hangszer, a vokális dallam, a végén pedig a szöveg. Kivétel a The Thing That Couldn’t Die, ahol a dal a vokális dallamból született, csak aztán jött a riffalap és minden más. Tulajdonképpen a legtöbb zenekar így dolgozik, mint a már említett Metallica, amely harminc éve így írja a dalait. Mi viszont soha nem írtunk dalokat szigorúan együtt. Általában egyikünk hozott egy riffet, aztán főleg együtt dolgoztunk a hangszerelésen.
Samo: De mindig úgy dolgoztak, hogy a szöveg és a zene együtt lélegezzen, hogy a történet működjön. Hogy a hallgató az album hallgatása közben hallja és érezze a teret és azt, amit a zenekar mondani akar. Valójában minden dalban sikerült összeolvasztaniuk a szöveget a zenével.
Igor: Nem könnyű eltalálni a zene szféráját és egyszerre az üzenetet. A The Edge od Sanity egy olyan dal, ahol ez kifejezetten érezhető, vagyis a dallam sötétsége és egyszerre a szöveg üzenete.

RockLine: Meg a Black Diamond az apa–fiú kettős szereppel. A szövegek egyébként is sötét, valós témákkal foglalkoznak, és mélyebb üzenetet hordoznak.
Igor: Sajnos így éreztük, és ezen nem tudunk segíteni (nevetés).

RockLine: Érintettetek olyan témákat, mint a háború az Opus 91-96-tal, az őrület az Edge of Sanity-vel és a bántalmazás a Tears In Eyes-szal. Nehéz témák, amelyek egy kicsit ki is merítenek.
Nejc: Igaz, de mi a másik lehetőség? Énekelhetsz a nőkről, akiket nem sikerült ágyba vinned, énekelhetsz sárkányokról és lovagokról, vagy énekelhetsz azokról a dolgokról, amiket magad körül látsz. Műfajilag ez a zene nem olyan, hogy absztrakt témákról énekelhetnél, és így már nem is marad más téma.

RockLine: Talán a hallgató is könnyebben azonosul ezekkel a témákkal, és ezért a zene is jobban működik?
Nejc: Igen, amikor a szövegeket írtuk, úgy írtuk őket, hogy minél több ember azonosulni tudjon velük, és megtalálja bennük a saját tapasztalatát.
Igor: Így van, a heavy metalban nem énekelhetsz virágocskákról és arról, hogy minden szuper. Ez lázadó zene, ezért minél konkrétabbak akartunk lenni, talán néha csípősek és cinikusak is, de azt mondtuk el, ami igaz, mert nem teketóriázunk. A Black Diamond dal tulajdonképpen megjósolta azt, ami ma Szlovéniában történik, hogy az emberek az utcákra vonulnak, és elegük van mindenből. Azt írtuk, amit láttunk, hogy lassan történik, és elkezdett fortyogni. Itt nem valamiféle politikai opcióról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az emberek jobb jövőt akarnak. Sajnos pont az a fajta kapitalizmus jött el, amitől a legjobban féltünk. (Ezen a ponton tízperces, tüzes vita robban ki az aktuális politikai-társadalmi eseményekről, a szerző megj.).

RockLine: Évekig kerestetek megfelelő tagokat a Black Diamond zenekarba, amit most végre sikerült kiegészítenetek.
Igor: Így van, az élő felállás kész, Žak úgy döntött, hogy rendes tagként csatlakozik a zenekarhoz, elkezdődött az együttműködés Klemen Markelj dobossal is. Hogy milyen lesz a státusza, még meglátjuk, főleg az ő oldalán van a döntés, hogy rendes taggá válik-e. Nagyon minőségi emberről van szó, és nagyon örülünk majd a hozzájárulásának. Basszusgitáron pedig jelenleg Urban Medič csatlakozik hozzánk.
Nejc: Mindenképp így sokkal könnyebb lesz új lemezt felvenni, mert mindenki a saját munkájára tud koncentrálni.

RockLine: És még a végére. Mivel a Last Man Standing egyfajta keresztmetszete az eddigi munkátoknak, talán már a folytatáshoz, a második lemezhez is írtok anyagot?
Igor: Jelenleg azt mondtuk, hogy ezzel nem foglalkozunk, bár elég sok nyers hangszerelés már kész van. Mindenesetre ezekből az alap riffeket és vokális dallamokat tartalmazó hangszerelésekből két lemeznyi van, nagyjából húsz dalról van szó.
Nejc: Ezek viszont még nem kész dalok, mert hiányoznak a dallamok és a többi. De mindenképp jó kezdet, mert sokkal könnyebb egy jó alapriffről folytatni.
Igor: Így van, mert a legtöbb időt mindig maga a zene hangszerelése viszi el.
Samo: Ebben a fázisban az a legfontosabb, hogy ezt a lemezt népszerűsítsék. Bár a srácoknak már rengeteg anyaguk van a folytatáshoz, az várjon, a lényeg, hogy ezt a lemezt koncertekkel népszerűsítsék, és bemutassák a szélesebb közönségnek. Egy korszak vége, de csak egy másik kezdete.
Igor: Úgy döntöttünk, hogy egy ideig biztosan nem foglalkozunk zenecsinálással, hanem arra koncentrálunk, hogyan tudjuk ezt a lemezt a lehető legjobban népszerűsíteni. Ha komoly projektről van szó, legalább egy-két évet kell szánni az igazán alapos promócióra, a Metallica a Black Albumot négy éven át népszerűsítette világszerte! És ahogy látszik, a visszhangok alapján külföldről is van érdeklődés a lemez iránt, és pozitívak a visszajelzések, aminek nagyon örülünk.

Képgaléria