Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Moon, Willy
Kiadó: Island Records
Megjelenés: 2013. április 8.
Játékidő: 28:53
Értékelés: 3.5/5
Amit ez a 23 éves, cingár, hosszú srác a színtérre hoz, az a múlt és a jelen ügyes keveréke: a frissen csillogó brillantinnal igazgatott frizura, a régi vágású szmoking, az újzélandi William George Sinclair, művésznevén Willy Moon pedig maga a megtestesült „szépítő” mozdulat.
A fickó a korához képest rettentő bátor, mert az ötvenes-hatvanas évek régi iskolás slágereit olyan újításokkal olvasztja össze, mint a trip hop, a hip hop, sőt a techno, és végül az alternatív rockkal való packázás körvonalai is kirajzolódnak. Hmmm… a kapcsolatot nem érdemes rögtön elsőre Elvisnél keresni, inkább ne. Sokkal inkább a rock n’ roll, a swing, a rhythm and blues, a soul és a doo-wop keverékéből összeálló, „kihívóan fitogtató” popzenélésben. Közel állhat hozzá Little Willie John munkássága (a Fever című slágerét talán a legtöbben ismeritek, az albumon még egy feldolgozása is helyet kapott, az I’m Shakin’), a szaxofonos-énekes Bull Moose Jackson blues-swinges kirándulásai, a The Crescendos, a The Clovers és a The Platters doo-wop-os síneken robogása, Little Richard korai rock n’ roll kicsapongásainak énekbeli átütőereje… Természetesen mindegyik felsoroltnak szenvedélyes borotvahab-rajongója, akárcsak a mi Willynk. És ahol doo-wop van, ott természetesen megjelenik némi távoli gospelszag, a válogatott dallamokban szinte színpadiasan filmes prédikálás, sőt még a The Beach Boys-szerű „szörfözés” is kihámozható (a Yeah Yeah nyitó trükkje), hihetetlen. Ez az album bizonyosan nevetség tárgya lenne, ha nem 2013-ban jelent volna meg. Az idő láthatóan megfelelő, az időbeli távolság is stimmel, az évtizedek fénysebességgel pörögnek, Chubby Checker pedig biztosan forog a sírjában. A kötetlenül felszabadult „Here’s Willy Moon” lemez legfeljebb szórakoztatónak és csiklandozónak hat, még ha egyáltalán nem is hoz zenei forradalmat. Kereskedelmi szempontból viszont hatékonyan töri meg a jeget Willie számára! Mindezek után nem meglepő, hogy helyet kapott rajta az I Put A Spell On You feldolgozása sem, amely eredetileg Screamin’ Jay Hawkinsé. Rátok van bízva, melyik tetszik jobban: Nina Simone-é, vagy Willy mostani változata.
A srác korszerű produkciós fogásokat alkalmaz: a hangzásvilágból kiszűrte az organikus ritmusokat, és programozott Apple-loopokkal támogatta meg, amelyek a réges-régi dalok fúvós és vonós hangszerelését igyekeznek lemásolni, mindezt egy csupasz, minimalista, „szamplerezett beatre” fektetve, amely megőrzi a táncos könnyedséget. Ez kiválóan megfér Willy Moon szaggatott, rámenős hangvételű verséneklésével, amelyet itt-ott kiegészítő vokálkórusok harmonizálnak, és ez hálásan lazítja fel a dalok amúgy kiszámítható szerkezetét. Az olykor szinte ösztönösen vezetett énekbeli „harapások”, amelyekkel Willy sokszor a hip hoppal határos lendületekben aprítja a dallamot, vagy a már említett Little Richard-féle átütőerőben (az ő nyomdokain haladtak később a rock n’ roll amatőrjei, élükön a dallamtorzítás mesterével, David Bowie-val), a következő pillanatban már kézzelfogható dallamhoz simulnak. Ez Willyt semmiképp sem hozza közel például Ben E. King Stand By Me-jéhez, de az olyan számok, mint a Working For The Company, vagy a különösen „dallamos” Fire és My Girl, kifejezetten semlegesítik a szaggatottan rárakott énekes szereplést, amely az album tele van.
Semmi különös tudomány, mondaná az ember. Csak ötlet kell hozzá, és elég bátorság, hogy kipróbáld és megvalósítsd. Amit Willy a régi iskolából örökölt, az a dalok játékideje is, ami rendkívül rövid, vagyis számonként két és három perc között mozog. Ezért az album még fél órát sem ér el. Willy egy külön hangzásbeli kísérletet enged meg magának a Murder Ballad című instrumentális számban. Itt a végére egy sötét, alternatív rockos kontúrú dal kerül, egyszerű ritmikai szerkezetű trip-hop szamplerek keveréke, megspékelve a gitárjáték skizoid függeszkedésével, amelyet saját zenei kísérleti kirándulásaiban értelemszerűen alkalmazhatna a minimalizmus két mai mestere is: egyfelől Jack White, másfelől a mi jó öreg, vonzó rendbontónk, Marilyn Manson (ó, és mellesleg, ha már szóba került, Marilyn is feldolgozta az I Put A Spell On You című dalt). Ez a szám sejteti, hogy Willy Moon szerzői paradigmája mögött még több rejlik, mint amennyit a debütálás kínál.
A „Here’s Willy Moon” olyan album, amely sikeresen töri a jeget és vásárolja meg a figyelmet a színtéren, hiszen az Island Records már a pályája legelején szerződést kínált a zenésznek. Szerzői kreativitás terén Willy Moon nem találja fel a spanyolviaszt. Csak óvatosan válogat és egyesít. Régi ötleteket. A „Here’s Willy Moon” zenéje úgy van felépítve, hogy egyszerre kell nézned és hallgatnod. Akkor hat ugyanis teljes erővel. Túlnyomórészt ugyanis táncléptekre épül. Aki ellátogatott a tavalyi Urbani festivalra a ljubljanai Križankébe, a saját szemével győződhetett meg arról, milyen mesterien használja ki Willy Moon a dalok formáját a saját színházához. A hangszerelés minimalizmusa, az általában kiszámítható forma ugyanis kiválóan adagolva találkozik e megszelídíthetetlen srác vérében tomboló tesztoszterontöbblettel. Nem kell kétszer találgatni, hogy Willy ezzel a mutatvánnyal Chubby Checker és Elvis Presley táncmozdulatait olvasztotta eeggyé.
Felállás
Willy Moon – ének, hangszerelés, programozás
Produkció
Willy Moon
Számlista
- Get Up
- Railroad Track
- Yeah Yeah
- What I Want
- Fire
- I Wanna Be Your Man
- Working for the Company
- Shakin’
- She Loves Me
- I Put a Spell On You
- My Girl
- Murder Ballad
