Előadó: Clapton, Eric
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 1992
Talán furcsán hangzik, de tény, hogy Eric Clapton – gyakorlatilag három évtizednyi zenélés, megszámlálhatatlan kereskedelmi siker, valamint számos szupergroupban és más hasonló „ostobaságban” való részvétel után – valószínűleg soha nem érezte magát olyan otthon és olyan elégedetten, mint az emlékezetes Unplugged dokumentum nyugodt, elmélyült megalkotása közben. A gitáros izzó vágya, hogy intim, intenzíven érzelmes közegben alkosson, amely blueselőadók egész sorának – Waterstől, Guytól, Rushtól és a többi mestertől egészen a nélkülözhetetlen Robert Johnsonig visszanyúló – hosszú hagyományából ered, egy örökkévalóságig puszta ábrándnak tűnt. Egészen az MTV-s Unplugged-showsorozat megjelenéséig. Clapton ezeken újra a régi fényében ragyogott. Gitárjátéka pedig egyebek mellett örökre meghatározta az akusztikus zenélés jelentését. Egyik oldalon öröm és optimizmus, a másikon kétségbeesés, magány és közönyös melankólia: ezek az utánozhatatlan akusztikus koncertutazás határozottan kiemelt közös nevezői, amely Ericet végleg megszilárdítja a fehér bluesinterpretátorok trónján.
Eric Clapton elképesztő gitárkészségének minden megnyilvánulása ellenére mindig is elsősorban blueskitárosnak számított. Miért kellett hát ennek az albumnak a megszületéséig ennyi víznek lefolynia a híd alatt? Végül is Clapton pályája folyamatosan a blueses dallami keretek körül forgott, amelyek azonban a népszerű zenei színtér stíluselőírásai miatt mindig tudat alatt elváltak a blueszene nyers lényegétől. A kialakult helyzet megértéséhez tehát mélyebbre kell nézni a „Mississippi-delta” ölelésében, ahol a legtöbb átlagos zenerajongó számára elfogadhatatlan módon, homogén egységben él együtt a látszólag szívtelen és a finom érzékű, amelynek hasznos megértéséhez az előadónak bőséges visszatekintésre van szüksége. Eric Clapton nagysága sem kivétel ez alól.
Eric a saját „környezetbarát, anti-elektromos” utazásához elképesztő kombinációt választott: jellegüket tekintve látszólag teljesen összeférhetetlen dalokat, a homályos blueszanyagtól a sokkal híresebb klasszikusain át a könnyebben fogyasztható, Tears In Heaven-féle motívumokig. Mindez Clapton kivételes interpretációs érzékének védnöksége alatt rendkívül kompakt zenei egésszé áll össze, amelynek szárnyain a legendás gitáros teljesen új betekintést nyit az akusztikus gitárjáték rurális természetébe. Ennek a végletesen agresszív bluesretorikának a csúcspontjai olyan gyöngyszemeknél bukkannak fel, mint a Nobody Knows You When Your Down And Out, a Cox-szám fenomenálisan előadott szépsége, amelyben a kétségbeesés a szomorúsággal keveredik. De vigyázat: ez utóbbi letörtsége a térdéig sem ér annak a félelmetes önkénynek, amelyet a Walkin’ Blues és Robert Johnson Malted Milkje teremt. Egy ilyen fogékony, átélt értelmezés mellett a legendás zenész életművével való korai találkozásai – akkor még a híres Crossroads-szal – inkább valamiféle kérkedő tanoncpózolásra emlékeztetnek, amely elől a blueszene lényege már rég kisiklott a látómezőből. A Before You accuse Me, a felejthetetlen Watersféle Rollin’ and Tumblin’ és a ragyogó, a megfelelő csipetnyi csípős szarkazmussal fűszerezett Alberta már csak megerősíti, hogy Eric tisztán érti az ilyen zenei formák kifejezőerejének jelentését – olyan formákét, amelyek az évtizedeken át tartó önazonosság-keresés során elválaszthatatlanul összeforrtak a gitárossal.
Felállás
Eric Clapton: gitár, ének
Andy Fairweather: gitár
Ray Cooper: ütőhangszerek
Nathan East: basszusgitár
Steve Ferrone: dob
Chuck Leavell: billentyűs hangszerek
Katie Kissoon: kísérővokál
Tessa Niles: kísérővokál
Produkció
Russ Titelman
Számlista
1.Signe
2.Before You Accuse Me
3.Hey Hey
4.Tears in Heaven
5.Lonely Stranger
6.Nobody Knows You When You’re Down and Out
7.Layla
8.Running on Faith
9.Walkin’ Blues
10.Alberta
11.San Francisco Bay Blues
12.Malted Milk
13.Old Love
14.Rollin’ and Tumblin’
Az album hossza: 61.43
