Előadó: Springsteen, Bruce
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2007
Amikor idén nyár végén meghallottam Springsteen új dalát, a Radio Nowhere-t, komolyan megijedtem, hogy a legjobb napjai már mögötte vannak. A Seeger Session Banddel összehozott, nem túl ízléses egotrip csalódást okozott, ezért abban reménykedtem, hogy igazak a pletykák az E Street Banddel készülő új albumról, és hamarosan valóra is válnak. Arra viszont gondolni sem mertem, hogy még idén. Springsteen így alig több mint két év alatt öt új lemezt adott ki: a Devils And Dustot, a Seeger Sessions mindkét változatát (a sima és az American Land Edition kiadást), a koncertlemez Live In Dublint, valamint a sorban 15. stúdióalbumot, a Magicet.
A már említett rádiós sláger, a Radio Nowhere (és ennyi is) kivételével – ilyen dalokat Springsteen a Human Touch albumot leszámítva általában a fiókban hagyott – az új stúdióalbum afféle összegzése az eddigi munkásságának. A központi dal kétségkívül a Long Walk Home, amely egyszerre nosztalgikus, intim és társadalomkritikus, vagyis olyan, amelyben Springsteennek nem kell megváltó szerepbe helyezkednie (mint a The Rising dalaiban), vagy saját magát parodizálnia (Seeger Sessions). Springsteen hősei már majdnem hatvanévesek, az eszképizmus napjai régen elmúltak, a beletörődés sem ismeretlen számukra, mégsem tompultak el teljesen: a „regény” folytatódik, és bőven van benne melankólia, aggodalom és félelem, vagy inkább szorongás a jövőtől. Springsteen szerint Bush Amerikája még Nixonénál, Carterénél vagy Reaganénél is sokkal rosszabb … visszaút szinte már nincs. A szellemvárosokban amúgy is tengődő emberek nem csupán Senkik (mint a The Rising Nothing Man című dalában), hanem még annál is kevesebbek, már ha ez egyáltalán lehetséges. Sehol sem jelenik meg ez az aspektus jobban, mint a címadó dalban, ahol Springsteen afféle sámánként jelenti ki, hogy kiút tulajdonképpen nincs. A jövő nem fog kímélni minket, ahogy a jelen sem kímél („This is what will be”). Erről tanúskodik a Last To Die és a Your Own Worst Enemy is, a Livin’ In The Future-ben viszont Springsteen egy pillanatra ismét bekapcsolta a született optimizmusát, és a jobb jövő kedvéért kitörölte a jelent. Vagy legalábbis úgy tűnik. A dal, amely hangzásra simán állhatna a The River albumon a Hungry Heart mellett, felfogható a jelen kompromisszumok nélküli megerősítéseként is, egy olyan jelené, amelyben jövő egyáltalán nincs.
A sötét témák ellenére a Magic zeneileg vidám lemez, ebből a szempontból a Born In The USA utódjának is nevezhetnénk; a szövegek könyörtelenségét többnyire igen energikus rockos ruha burkolja, ami azt bizonyítja, hogy Springsteen mindennek ellenére még nem dobta be a törölközőt. Azt nem értem, miért divat most olyan erősen tömöríteni a hangzást, hogy a hangszerek elkülönülése teljesen elvész, de néhány dalnál ez jól jön, leginkább a Girls In The Summer Clothes-ban, amely a lemez egyik legjobb száma; a jerseyi tengerpartra való látszólagos visszatérés valójában egy Beach Boys-os pillanatba öltöztetett bizonyíték arra, hogy hatvanévesen is lehet őszintén újraélni az ifjúságot. Más oldalról nézve a dal tényleg lehet a középkorú válság leírása, ahogy egy újságíró megfogalmazta, és hallani lehetett, hogy a Springsteen házaspárnak gondjai vannak, de ez az ő dolguk. A turnén ismét együtt vannak, és ezúttal Scialfa asszony a saját dalait is bemutatja.
Springsteen az új albumon a Born To Run, a The River, a Human Touch és a The Rising hangzását ötvözte valami újjal, ami leginkább az éneklés módjában mutatkozik meg – a springsteeni morgásnak és hörgésnek vége, még a legrockosabb dalokban is másképp énekel, lágyabban, de ettől semmivel sem kevésbé őszintén és meggyőzően. Úgy tűnik, az „új hang” nagyon szépen illik az olyan dalokhoz, mint a Girls In The Summer Clothes, a címadóban például inkább Streets of Philadelphia-s, az utolsó, rejtett dalban pedig, amely főhajtás barátja és munkatársa, Terry Magovern előtt, visszatér a Devils And Dust hangzásához.
A turné már javában zajlik, a fellépések teltházasak. Érdekes lesz hallani, hogyan működnek majd az új dalok színpadon, és milyen hangot ölt magára hozzájuk Springsteen. És persze várjuk a stúdiós folytatást. Ahogy Springsteen maga mondta, már nincs annyi ideje, hogy hét évet hagyjon két album között. Vagy mégis?
Felállás
Bruce Springsteen – vokál, gitár, szájharmonika, orgona, szintetizátor, xilofon, ütőhangszerek, kórus
Stevie Van Zandt – gitár, mandolin, kórus
Nils Lofgren – gitár, kórus
Clarence Clemons – szaxofon, kórus
Patti Scialfa – kórus
Roy Bittan – zongora, orgona
Danny Federici – orgona, billentyűk
Garry Tallent – basszusgitár
Max Weinberg – dob
Produkció
Brendan O’Brien
Számlista
1. Radio Nowhere
2. You’ll Be Comin’ Down
3. Livin’ In The Future
4. Your Own Worst Enemy
5. Gypsy Biker
6. Girls In Their Summer Clothes
7. I’ll Work For Your Love
8. Magic
9. Last To Die
10. Long Walk Home
11. Devil’s Arcade
Az album hossza: 47.00
