Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Kreslin, Vlado
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2013
Hossz: 81:54
Értékelés: 3.2/5
Mit lehet elmondani, leírni a fekete gitáros férfiról, a muravidéki melosz költőjéről, a legpotensebb és legtöbbet hallgatott szlovén dalszerző-énekesről, amit eddig még sehol nem olvastál? A Kolpa innenső oldaláról nézve szerintem nagyon keveset, de úgy tűnik, hosszú évtizedes tétovázás után eljött az ideje a balkáni síkságok meghódításának, no meg azoknak a számosabb léleknek, akik a állítólag legigényesebb szláv nyelvünket nem értik túl jól. A rengeteg kiemelkedő élményt újrateremtő év és a Čarobnice új dalok egész maroknyi csokrát kínáló, gazdagon átdolgozott kiadása után ezért nem is lepett meg a hír, hogy Vlado Kreslin összeszedett egy csokornyi, többé-kevésbé horvátosan csengő változatot a saját dalaiból, és velük a számára gazdag és varázslatos, 2013-as jubileumi év végén lelke és szíve egy darabját vér és gyökerek szerinti déli testvéreinknek is odaajándékozta. Ide rögtön hozzátehetnénk, hogy az ezerszer hallott dalok kompilációs kollázsainak sorozata után ezúttal nem a varázslat teljes újrahasznosításáról van szó abban a jól ismert Kreso-féle tökéletességi és perfekcionista dobozkában, hanem arról, hogy a szívbéli költőiség embere ezúttal megengedett magának kisebb eltéréseket és enyhe, szerves egyenetlenségeket is, de értelemmel, a színpadi kémia érintésével, amely a Šajeta, a Zapadni kolodvor, a Parni valjak, az Indexi, Neno Belan, Mary Coughlan, Lidija Bajuk vagy a hollywoodi, bájjal és rezonáns hanggal megáldott Rade Šerbedžija kaliberű zenészekkel készült koncert- vagy stúdióduettekben hol jobban, hol kevésbé bizonyult sikeresnek és mágnesesen vonzónak. A horvát közönségnek szánt lemez ereiben és hajszálereiben a Mura, a Dráva, a Temze, a Mississippi és még néhány teljesen autochton szívfolyó-mellékág fut össze. A blues, a country és a rock a Kreslinnek megadatott alkimista rutinnak köszönhetően – a dylani költészet, a byrds-i érzékiség és a petty-s játékos jelentőségteljesség társításában – ismét hullámzik, a főszereplő egyedi, megérett zeneiségének bő adagjaival és a kiváló vendégek más-más víziójával, akikből nincs hiány a lemezen. A horvát oldal jó leckét kap a saját útján kitartó Krpan dalszerzői sokszínűségéről, a szlovének pedig – mert ennek a népnek erre van szüksége – új csontot kapnak rágcsálni.
Ami változatlan és vitathatatlan: a produkciót tekintve a terméknek semmi sem hiányzik. A zene mélységgel és a kristályos élesség megfelelő adagjával rezonál, ami sosem megy a melegség és a puhaság rovására, a muravidéki lélekmézédesség jól ismert édessége megmarad, de szúrhat, hogy egy alaposabb nyelvi lektorálás valamelyik horvatistától ezúttal jól jött volna, hiszen a minőségi zene sok rajongója szerint a mesterművekbe most beleköthetnek azok a fülek is, amelyek a saját nyelvükre, a nyelvi purizmusra és a sorok dallamosságára annál érzékenyebbek, következésképp allergiásabbak. Ez csupán egy végig jóindulatú megjegyzés, a szépség szinuszgörbéje pedig ennek ellenére teljes összhangban van az eredeti dalok szépségével, amelyeket már a balkáni tüdővel való újralélegeztetés pillanatában is lehetetlen volt szebbé tenni vagy tökéletesíteni, hiszen a tökéletességet évekkel ezelőtt megadták a fülnek és az érzésnek. Hogyan szól az az édes rózsa, amelyet a Halgato segítségével szagolgattunk meg, ha a szöveget horvátra fordítják? Az Umjesto koga roža cveti szó szerinti fordítással, a fenomenális Zapadni kolodvor kíséretében – akik határozott és korrekt kísérői Rade Šerbedžijának – semmivel sem csorbul. A cigány melosz gyönyörűen olvad össze Kreslin bársonyos hangjával, amely suttogva és sugallatosan fordítja át az érzékiségről, a szerelemről, az életvágyról és a lét metafizikájával való kozmikus átitatottságról szóló üzenetét a érzékiség és a tökély megfelelő paramétereibe. Kissé keményen és esetlenül fordított, és sajnos kevésbé átélt az eredetiben kiváló Cesta, amelyből ezúttal hiányzik a rímek ritmikája, az érzéki lelki lágyság és azok a sorok, amelyek megérintenék a szlovén változathoz szokott szív igazi erogén pontjait. Ezen a Gjurin ujjai alatt habzó Hammondok gyengéd érintése sem segít, és az élet útjain dübörgő motorok hangeffektjei sem.
A frissebb dalok közül, amelyek mindössze egyéves létezés után már horvát változatot kaptak, kétségkívül a mámorító jázminbokor a legszebb, amelyet Vlado az édesapjával, Milannal félig lefordított változatban ad elő a szlovén és a többi szláv lelki lényeg szintéziseként. A Tisti bejli grm ezúttal is a klarinét, a harmonika és a teljes ihletettségtől duzzadó, akusztikus, áramtalanított impulzusok igazi érzéki alapjára épül. A Pjevaj mi in poj aztán újra bebizonyítja, hogy Kreso remekül egymásra hangolódott a Zapadni kolodvorral, és tamburák, harmonika hangja mellett, igazi gondtalan kerlcek társaságában teljesen kiélvezte a dolgot. Ez érződik és hallatszik a törékeny húrok minden megpendítésén, és az is szórakoztató, hogy a dallamos nótába beleszövődik a nap a havasok felett, a hajnal a kantun felett, apuka két szürke lovacskájának vágtájával pedig megérkezünk a lemez elektromosabb részéhez. A Danas sam u molu rezonáns lélegzete a hatvanas évek szellemét keveri az egészbe, Jugoszlávia legszebb éveinek meleg érintését, a Presley-s kórusos kísérettel pedig Vlado az érzéki levitáció igazi mesterének mutatkozik, az ír sípok után Írország édes-keserű melankóliája is belekerül a történetbe, az élet elveszettségéről szóló siratóval pedig legalább egy kis szomorúság és mélabú villanhat fel azok iránt az idők iránt, amelyeket jó két évtizeddel ezelőtt örökre elveszítettünk. A 2003-ban felvett Rulet viszont teljesen más tészta. Személy szerint a jól megrágott dal hangjai mellett először Celine Dion melosza üti meg a fülemet, de az hamarosan Gibonni és Tony Cetinski vizeire evez, Kreslin pedig a Šajeta édes torkával alkotott duettben, a világról, amely úgy forog, mint a rulett, és arról, hogy milyen gyakran az élet rossz színeire teszünk, túl puhára és meggyőzőtlenre sikerül ahhoz, hogy első hallásra előkapjam a zsebemből az öngyújtót, és rákattanjak erre az eléggé megosztó dalmát rockdallamra, amely harminc és még több hallgatás után sem kedveltette meg magát. Valamelyik fiatal hölgynek, aki bejön neki a dalmát költészet és a giccses, teljes hangszerelés, valószínűleg elgyengül a térde, az én szívközpontom viszont érintetlen marad a melaszosan émelyítő cukormáz mellett. Ízlés dolga …
Én Goričkóból inkább Piranba megyek, mint az S Mure na more Jadransko útvonalán, annak ellenére, hogy a mi savudrijai-öblünk is csak a szabor és a parlament összeveszett politikai opportunistáinak vitaalma, az igazi emberek a helyszínen viszont nem éreznek és nem látnak határokat. Neno Belan Vladóval duettben igazán szépen és harmonikusan működik, az Adria gyöngye pedig nagyon édesen és nyárias csábítással ömlik el egészen a varázslatos Muráig. A Grad a Čarobnice második lemezét zárta, a Drago Mlinarec-cel készült kiváló duettváltozat pedig ennek a lemeznek is ad egy kis karmikus megnyugvást, súlypontot és melankolikus álmodozást, azt a varázslatot, amelyet Kreslin és Drago Mlinarec gazdag szonikus lovassága 2006-ban a zágrábi Boogalooban katartikusan hangrögzítőre fogott. Amikor viszont elérkezik a szenzualitás eklektikus fokozásának és a muravidéki rapszód, valamint a kiváló előadó, sanzonénekes és színlelés nélküli zenei élvező Rade Šerbedžija tökéletesen összehangolt energiája szikrázásának pillanata a Nocoj igramo za vas című dalban, a szemünk előtt kibontakozik Rade elbeszélő szépsége az Orihi című albumról, a szkeptikusok pedig a petty-s–dylani koszos blues-ihlet hallatán már csak megemelhetik a kalapjukat és kimondhatják: „Svaka čast!”. Aztán egy kis Krpanozás olyan módon, ahogy azt a felhevült zágrábi pop-rock óriások, a Parni valjak és a mi tájunk dalszerzői sarja, aki a Političen songot is elkövette, együtt képesek összehozni. A To ni političan song hogy úgy mondjam, tökösen és éppen megfelelően csiszoltan szól, mintha a nyolcvanas évek újra itt és most lennének. Aki Rahimovski helyet csinál a saját táncának, Kreso pedig hozzáteszi a maga betétét a jól elénekelt versszakokhoz, a nagy Krpan előtti tisztelgés viszont egy árnyalattal túl simára hengerelt, kigőzölt, és egy csipetnyivel kevésbé reszelős. Az egész egy kicsit túl langyos és lendület nélküli, ha szabad így írnom. Hasanefendić és Brkić ujjai alatt a gitárok ugyan világklasszisan csiszoltak, de hiányzik belőlük az a valami, amiért én továbbra is inkább az eredeti Martin Krpan rajongója maradok, mint a kölcsöntollakkal ékeskedők híve …
A Šetala se lijepa Mara a Kreslinre jellemző szép, mágikus módon fűzi össze a muravidéki és a Dráva menti szentimentális meloszt, amelyhez szépen társul a népdalokhoz több mint illő, édes hang, a valóban hangilag gazdag Lidija Bajuké. Az áramtöltöttség, a tökéletes érzelmek sztatikája aztán szépen fokozódik a remek Indexi szellemével és a kiváló Žute dunje (Voljelo se dvoje mladih) című dallal, amelyek ezúttal élő koncertenergiával hívnak táncba. A szarajevói óvárosi sentiš – nem, valójában vérbeli szevdah –, amely a Kolpa innenső oldalán is a megfelelő húrokat pendíti meg, éppen a megfelelő fokú karneváli hamissággal érinti meg a szív csakráját. Aztán átlépjük a Mura és a Dráva partjait, és a Preko Mure, preko Drave dallal a kiváló Ptič bevált kémiájának biztonságosabb vizeire úszunk, amely semmiben sem tér el az eredetitől – a nyelvi merészségben sem. A kitárt karok és a muravidéki síkságok feletti repülés gyönyörű emlékműve a lemezen, amely állítólag a horvát közönségnek készült, töltelékként szól, amolyan egyébként szép drazsé, de semmiben sem szolgál ki minket nem értő embereket olyan sorokkal, amelyek számukra érthetőbbek lennének. Az amúgy szép dal a bús, lelassított hangszereléssel valami teljesen organikusan gyönyörűvé alakul át, de ugyanígy semmiben sem fejlődik tovább. Az Ena pesem a bevált lemezes kémia újabb betétje, merészebb viszont a Mary Coughlannel közös koncertduett, aki az angolszász nyelvi korlát ellenére is rátalál a Dekle moje ütemeire. Ezt az őszinte, szívből jövő élvezetet a Čarobnicén ismertük meg. A Tista črna kitara már szinte kötelező rossz minden Kreslin-kompiláción, de a lemez végére hiányolhatsz némi újítást, és talán még egy-két duettet, amelyek valami még nem hallottba öltöztethették volna a dalt. Nagyjából úgy, ahogy azt az út végén a Namesto koga roža cveti teszi, amely a korábban említett Šerbedžijával való igazán jó kémiának köszönhetően áttöri az érzések plafonját; átütő erőt viszont nem tudnék tulajdonítani a lemez záró felvonásának, a fülemnek mindig kedves örökzöldnek, az Od višine se zvrti-nek, amelyből Severa Gjurin kiveszi az erotikus töltetet, az élt és azt a nagyszerű, szentekhez illő szépségglóriát. Lehet, hogy tévedek, de az öntitulált szlovén zenei díva fakó, orrhangú éneke a végén kissé fakó utóízt hagy a számban, a nyolc perc pszichedelikus felpörgetés ellenére is, amely szerintem kétségkívül jobban működött volna az idei Križanke-beli koncertváltozatban, amikor Vlado a színpadot a kiváló Massimo Savićcsal osztotta meg, mert az a verzió valóban eklektikus és magasztos volt, Severa pedig engem ezúttal enyhén kiüt. Ismétlem, hangsúlyozom: ízlés dolga (vagy annak hiánya).
Nehogy félreértés legyen: az Umjesto koga roža cveti Kreslin művészi ihletettségének klasszikus példája és bizonyíték arra, hogy a gazdag alkotás évtizedeit újabban epikus duettekben is lehet mérni, amelyeket most egyetlen lemezen érezhetsz és hallhatsz, de nem minden annyira tökéletes, hogy most, miután a szlovén dalszerzői fölény hangja a Kolpán túl is felcsendült, azonnal kijelentenéd: jobb nem is lehetne soha. Merem állítani, hogy lehetett volna jobb, és ezt azért is állítom, mert a beltinci költő per excellence eddig is alaposan elkényeztetett minket, jókora adag ízlést és minőség (vagy annak hiánya) iránti nagyobb fület nevelt belénk, most viszont megtörténhet, hogy ugyanezek a mércék, a minőség rőfjei elvezetik odáig, hogy bevallja: néha már elérte a határt, egy újabb kiugráshoz pedig kicsit több kellene. Talán máskor, más alkalommal, más dalválogatással, amelyek azonban ezúttal is, mindennek ellenére, újabb maroknyi szépséggyöngyöt szórtak a közönség fülébe és szívébe, csak éppen ezúttal nem mindegyik gyöngy természetes, elsőrangú és érdemel állva tapsoló ovációt.
Felállás
Vlado Kreslin – ének, szájharmonika, gitár (akusztikus és elektromos)
Mario Igrec – gitár (az 1., 4. számon)
Pere Ištvančić – tamburica (az 1., 4. számon)
Marjan Krajna – harmonika (az 1., 4. számon=
Ranko Purić – bugarija (az 1., 4. számon)
Antun Stašić – hegedű (az 1., 4. számon)
Nenad Jura Vrandečić – nagybőgő (az 1., 4. számon)
Miro Tomassini – elektromos gitár, basszusgitár (a 2. számon), gitár, basszusgitár, mandolin, programozás (a 7. számon), gitár, vokál (a 13. számon), 12 húros elektromos gitár, mandolin, vokál (a 14. számon), akusztikus és elektromos gitár, basszusgitár, vokál (a 16. számon), gitár (a 17. számon), gitár és vokál (a 18. számon)
Gal Gjurin – hammond, zongora, rhodes, ütőhangszerek (a 2. számon), bugarija, nagybőgő, zongora, klarinét, harmonika, dob, ütőhangszerek (a 3. számon), hammond, nagybőgő, harmónium, harmonika, ónsíp (az 5. számon), vokál, akusztikus gitár, hammond, rhodes, elektromos gitár, ütőhangszerek (a 7. számon), elektromos és akusztikus gitár, slide gitár, wurlitzer, basszusgitár, hammond (a 14. számon), hammond, rhodes, vokál (a 18. számon)
Gašper Peršl – dob (a 2., 14., 18. számon)
Milan Kreslin – ének (a 3. számon)
Insingizi – ének (az 5. számon)
Gašper Konec – szintetizátor, hammond (az 5. számon)
Iztok Cergol – hegedű (az 5. számon)
Marko Krageljnik – cselló (az 5. számon)
Valentin Štante – brácsa (az 5. számon)
Dražen Turina – Šajeta – ének (a 6. számon)
Elvis Stanić – gitár (a 6., 8. számon)
Henry Radanović – basszusgitár (a 6. számon)
Ivan Popeskić – billentyűk (a 6., 8. számon)
Mihalj Ivković – harmonika (a 6. számon)
Marko Lazarić – dob (a 6. számon)
Neno Belan – ének (a 7. számon)
Sergej Randjelović – ütőhangszerek (a 7. számon), dob (a 13. számon)
Vedran Božić – gitár (a 8. számon)
Zlatan Došlić – billentyűk (a 8. számon)
Dalibor Marinković – dob (a 8. számon)
Boris Popov – ütőhangszerek (a 8. számon)
Davor Črnigoj – basszusgitár (a 8., 12. számon)
Rade Šerbedžija – ének (a 9., 17. számon)
Livio Morosin – gitár (a 9. számon
Mauro Giorgi – gitár (a 9. számon
Tomislav Šestan – basszusgitár (a 9. számon
Zoran Đorđević – dob (a 9. számon
Aki Rahimovski – ének (a 10. számon)
Husein Hasanefendić – elektromos gitár (a 10. számon)
Marian Brkić – gitár (a 10. számon)
Berislav Blažević – billentyűk (a 10. számon)
Zorislav Preksavec – basszusgitár (a 10. számon)
Dražen Sholz – dob (a 10. számon)
Lidia Bajuk – ének, akusztikus gitár (all. számon)
Cinkuši (all. számon)
Darko Pecotić – dob (all. számon)
Limena glasba iz Goričana – hangszerelés (all. számon)
Bruno Uršič – hegedű (all. számon)
Davorin Popović – ének (a 12. számon)
Slobodan Kovačević – gitár (a 12. számon)
Sinan Alimanović – hammond (a 12. számon)
Đorđe Kisić – dob (a 12. számon)
Željka Katavić – Pilj – háttérvokál (a 12. számon)
Jure Hübscher – billentyűk (a 13. számon)
Jani Hace – basszusgitár (a 13. számon)
Eva Julija Rečnik – cselló (a 13. számon)
Janez Podesek – hegedű (a 13. számon)
Marjetka Šuler – brácsa (a 13. számon)
Mary Coughlan – ének (a 15. számon)
Pawel Gudzien – zongora (a 15. számon)
Sven Buić – nagybőgő (a 15. számon)
Matjaž Sekne – brácsa (a 16. számon)
Lado Jakša – billentyűk (a 16. számon)
Dadi Kašnar – dob (a 16. számon)
Zoran Predin – háttérvokál (a 16. számon)
Davor Klarič – hammond (a 17. számon)
Štefan Banko – klarinét (a 17. számon)
Boštjan Rous – klarinét (a 17. számon)
Andrej Sobočan – cimbalom (a 17. számon)
Viktor Marič – harmonika (a 17. számon)
Samo Budna – hegedű (a 17., 18. számon)
Benjamin Pirnat – nagybőgő (a 17. számon), basszusgitár (a 18. számon)
Aljoša Jerič – dob (a 17. számon)
Severa Gjurin – ének (a 18. számon)
Tomaž Pačnik – szintetizátor és zongora (a 18. számon)
Iztok Cergol – hegedű és háttérvokál (a 18. számon)
Produkció
V. Kreslin, Gal Gjurin, Elvis Stanić, Drago Mlinarec, Janez Križaj, Darko Pecotić, M. Tomassini
Számlista
1. Umjesto koga roža cveti (feat. Zapadni kolodvor)
2. Cesta
3. Tisti bejli grm (feat. Milan Kreslin)
4. Pjevaj mi in poj (feat. Zapadni kolodvor)
5. Danas sam u molu
6. Rulet (feat. Dražen Turina – Šajeta)
7. S Mure na more Jadransko (feat. Nino Belan)
8. Grad
9. Nocoj igramo za vas (feat. Rade Šerbedžija)
10. To nije političan song (feat. Parni Valjak)
11. Šetala se lijepa Mara (feat. Lidija Bajuk)
12. Žute dunje (Voljelo se dvoje mladih) (feat. Indexi)
13. Preko Mure, preko Drave
14. Ena pesem
15. Dekle moje (feat. Mary Coughlan)
16. Tista črna kitara
17. Namesto koga roža cveti (feat. Rade Šerbedžija)
18. Od višine se zvrti (feat. Severa Gjurin)
