Kreslin, Vlado

Kreslin évének lezárása dél felé tett lépés, a jól ismert dallamok módján azonban a Čarobnice varázsa ezúttal nem ismétlődik meg ugyanabban a mértékben.

A decemberi Kreslin-est ezúttal a kivételes Krpanok, a Mali bogovi és az a kivételes hangulat jegyében telt, amely háromszor egymás után igézte meg a Cankarjev domot.

A Križanke ismét meghódítva: a nagy Vlado Kreslin hosszú idő után a Mali bogovival, a Beltinška bandával és kiváló zenei vendégekkel osztotta meg a színpadot.

A muravidéki síkság költője újat kever a régivel, és a poros, szinte elfeledett archívumokból előkerült kincsek mellett a Čarobnice egy rakás újabb keletű gyönggyel is szolgál.

Vlado Kreslin néhány drága percre kinyitotta előttünk az ajtaját, és beengedett minket a kulisszák mögé, hitelesen közel a kreativitás gejzírjeihez, amelyek nélkül a szlovén zene sokkal unalmasabb és üresebb lenne.

Kreslin a Pojezijével elűzte a viharfelhőket, nevetéssel és dallal pedig a Tuštanj vár előkelő közönségét is felvillanyozta.

A prekmurjei lélek varázsa elbűvölte a SiTi Teater félszeg menedékét, a beltinci férfi a fekete gitárral pedig egyedül a színpadon ismét maroknyi varázsszót szórt a közönség fülébe és lelkébe, hogy érzelmileg kielégítse a legigényesebb…

A Rock Otočec zenei és kísérő szórakoztató programjával a többnyire igénytelen látogatókat elégítette ki, aggasztó viszont, hogy a számuk évről évre stagnál.

„Még vannak ilyen emberek, akiknek az ember örül, még vannak ilyen emberek!” (az Ena pesem refrénje)

1/3 örökre, és megint úton van. Bár Kreslin utazásai már nem tárnak fel olyan új világot, mint például Kerouac hősei az úton, hanem egyre inkább ahhoz a csendes úthoz kötődnek, amelyen Joužek vár, némi kalandszellem azért megmaradt.