Előadó: Mislej – Mef, Drago
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2013
Hossz: 42:56
Értékelés: 4/5
Hét hosszú évig tartott, mire a Svobodát követően elérkezett a Nova leta ideje, de ahogy a szlovén tengermellék legtöbb slágerének humoros szövegírója a háttérből, Drago Mislej Mef (szövegíróként a Prizma, a Bazar, a Halo, a Kameleoni, a Boomerang, a Kalamari, a Faraoni, az Avtomobili, az Ana Pupedan, a Victory, az Anike, Tinkara Kovač, Lara Baruca, Slavko Ivančič és Tulio Furlanič dalait tette énekelhetőbbé, a neve pedig több mint 400 szöveg alatt szerepel) a lassú alkotótempó ellenére is gyorsabb Tom Waitsnél, mégis várni kellett. Egyes dolgok, egyes dalok csak évekig tartó érlelés után kelnek életre, a sikeres megtermékenyítés és a nehéz szülés után pedig az ember könnyedén félreteheti az időt és az órát, és egyszerűen átadhatja magát a Najlepša leta lemez hallgatásának. A koperi önkormányzat egykori képviselője, aktív rádiós újságíró, szervező és mindenekelőtt potens zenész, aki az elmúlt harminc évben egy kevésbé ismert, de mégis gazdag életmű történetét írja (zenészként az 1980-as években az Deseti brat nevű újhullámos zenekarban lépett fel, később pár projekt után a Hišni bend tagjaként (Vlado Kreslin, Drago Mlinarec és a néhai Ivo Volarič Feo), valamint Predinnel, Kreslinnel, Lovšinnal és Kovačiččsal való együttműködés után megalapította a Mef in NOB zenekart, ahogy az följegyzések szólnak) ezúttal esélyt ad magának arra, hogy kinyissa az ajtót a kissé elfeledett, mégis aktuális közelmúlt idejébe, a nosztalgiaréteg helyett pedig ebben a mostani felajánlásban több az újdonság és a frissesség, mint a megrágott és már elénekelt dolog.
Mef annak a kornak a krónikása, amelyben él, és ezzel összhangban a Najboljša leta a maga módján dühösebb, élesebb, a tengerparti slágeres pop rock dallamos stílusában az aktuális politika elleni lázadás védőbástyáira állítva, de a kézenfekvő jelszavakat ezúttal múlt idejű beszéd váltja fel, amellyel a hallgatót arra szólítja fel, hogy keltse életre az elfeledett emlékeket arról az időről, amikor minden szebb és egyszerűbb volt, anélkül hogy az egész megkeseredetten, pesszimistán, vagy épp ellenkezőleg, pehelykönnyűen, elaltatva, érzéketlenül, eszképistán szólna.
Marije niso našli a nyitó kislemez, amely a tengerparti Marija megrázó haláláról szól. Az élet túl gyorsan elmúlik, és miután eltűnünk, csak a por marad, talán a bab illata és a plafonon az ég, az emlékek pedig elhalványulnak, eltűnnek, feledésbe merülnek. A finom zongora minimalista összjátéka, azok a pár hang, az akusztikus gitár és Mef kissé reszelős, rockos hangja, amely mesél és élő képeket fest, egy másik történetre emlékeztet, amelyet a Mura túloldalán, Beltinci településén gyökereztettek meg, ha értitek, mire célzok, ami korántsem rossz, csak épp a mostani elbeszélés kicsit kevésbé szentimentális, nyelvesebb, tengermelléki módon darabos és ízes, és a fekete téma ellenére is eleven és dallamos. A szinte szerelmes szerenád, a Gluh in slep úgy szól, mintha enyhén boogie-rockosan Jani Kovačič írta volna, miközben Neil Young utolsó lemezeit hallgatta; függőségről, nélkülözhetetlenségről beszél. Az életet semmi sem pótolhatja, Mef pedig a hullámvölgyek és hullámhegyek ízével meséli el a szerelem, az összetartozás, a narkotikus kötődés szavakba öntésének erejét (talán még a nosztalgiához is, vagy valamihez, ami még a vonzó, hús-vér szeretőnél is több, és ami, akárcsak minden, elhervad és elmúlik). Tempus fugit, az elszalasztott pillanatot nem lehet újraalkotni és kergetni, ezért a Grem egy ugrás története az ismeretlenbe, biztonsági öv nélkül, amellyel Mef azt mondja magának, hogy kockáztatni kell, és az életet a bátorság megfelelő adagjával kell merni. Tényleg ostoba az, aki mer élni, vagy fordítva? Mef rockos vakmerőséggel megenged magának egy kis önfényezést és merészséget; a Hammond-orgonák, a gitárok és a jó dobok potens akkordjainak kiváló szövete, valamint a jó szöveg egy igazán költői elbeszélést ad arról, hogyan állhatunk Cohen módjára mindannyian a sarkunkra mindazokkal a Dylanokkal szemben, akik körülöttünk a saját regisztereiket nyitogatják, és hagyják magukat élni. A határok nem számítanak, a vége úgyis ismert, csak az számít, az a vad pillanat egy csodás száguldásban, a jelenlegi X pontban.
A címadó Najboljša leta hangzásában egyenesen úgy szól, mintha Tulio Furlaničnak vagy bármelyik tengermelléki zenekarnak állították volna be, amelyek hasonló, olykor szinte azonos módon csorognak a rádióhullámokról (gondoljatok csak Tinkara Kovač és a Faraoni hasonlóságára …). Nyilván a helyi ízlés és a dallamosság kérdése ez, az egyszerű múltidézés pedig az ifjúkorra emlékeztet, a Žusternában frissen nyílt diszkóra, a helyi sztárok új dalaira, akik még tudtak játszani, Mef pedig azt mondja, hogy valójában minden év a legjobb minden szempontból, hiszen amíg élünk, addig jó. A Ljubezen je v zraku megengedi magának, hogy egy kis játékos csintalanságot fújjon a történetbe, izzó szenvedéllyel, szerelemmel, édességgel, Mef, a lucid racionalista önelemző diskurzusa pedig loopokra épített ritmikával, szinte teraszos billentyűkkel és minimalista elektromos gitárral játszik a határokkal, a szlovén szó erejével és hatalmával, amely a metafizikai megfoghatatlanság szféráiban csordogál, a rímek felülkerekednek az esszencián, az édes kis szám pedig a máskülönben teljes album boltozatait tölti meg valamivel terheletlenebb módon. A szarkasztikusabb Luzer arról szól, hogy semmi sincs a bölcsőbe téve (vagy éppen a bölcsőben már minden eldőlt, ha megbékélünk a sors játékával). A szinte zmelkoowksa költészet egy emberről beszél, aki akárki lehet köztünk, a számot pedig a felénél szépen jellemzi egy álmatag, csordogáló szóló, amely új, kissé szétnyíló arcot ad a daloknak, Mef mégis a nyugodtabb, biztonságosabb hangerőzóna szférájában marad. A cinizmus kompenzálja a torzítást és a decibeleket. A Znal je bit jezen csak a címében és a szavaiban dühös, amelyek az előbb leírt lúzer elbeszélési vonalát folytatják, csak hát egy dolog az, hogyan látjuk magunkat, és más az, amit mások tulajdonítanak nekünk. Magunknak talán átlagosak vagyunk, mások szemében viszont posztumusz elismerést kaphatunk azért, hogy még a csillagok után is mertünk nyúlni, és az égről szedegettünk száraz aranyat. A rokonszenves szám nem bontakozik ki nagy fináléig, de ezt egy énekes-dalszerzői produkciótól első hallásra nem is várnánk. A Jesenska jelzi, hogy egy kissé élénkebb dallamvilágban mozgunk, Tomaž Pengov teli mezejének kiegészítő hangszereivel, nem pedig a pompás dallammal, ritmussal és különleges effektekkel fűszerezett, ütős levegősziszegés mezején. Az egész kivételesen ízléses hangszerelése esztétikailag és elbeszélésileg erősen bontakozik ki tovább is. A Slow Quick bluesosan lezser elbeszélés egy tökéletes estéről, amikor a szavak hússá váltak, a borrészegség szándéka pedig tény lett. A társaság egy huncut harsona hangjai mellett kisétál az óváros macskaköves útjain, egy lélekben, ha nem testben fiatal fickó pedig kezével a vonzó kísérő hátsójára nyúl, a csábítás pedig a tenger zúgása mellett átcsap a hevülésből a lassú élvezkedésbe, tudjátok … A szexi kis történet a vége előtt a lassú tempóval és az orgonák kicsengésével tör utat a rendes anyag záró részéhez. A Lahko bi bila knjiga úgy szól, hogy egy dylanes történethez szlovén módra már nem is lehetne hozzátenni semmit. Az emlékek könyve megírva és lezárva, a közönség viszont még ráadást követel, nem? Mef itt engedi meg magának, hogy eltérjen a szilárd, merev kereteitől, és eleget tesz a bónuszkérésnek: a slágeresen dallamos Za zmeraj egy kis többletanyagot kínál a Popevke morja in sonca számára, az album leghosszabb száma pedig tartalmilag, a nosztalgia érintésével és a korábbi örökké tartó fogadalmakkal nem rontja el a teljes történet példázatát, csak épp egy kicsit több optimizmust és könnyedebb kontúrokat kínál. A Črni bratje egy kis régi városi költészettel fűszerezi az egészet (mintha szlovénul hallgatnánk a Rani mrazt és Đorđe Balaševićet), a harmonika és a gitár hangjai mellett pedig rejtett punkos pontot tesz az i-re. Az azonos című film címadó dala így szól: »Ne bo nas fašist teptal in tlačil nas krvavo. / Tukaj rod bo naš obstal, naš jezik, naše pravo,« a végén Mef még hozzáteszi, és itt van a jövő ígérete.
https://www.youtube.com/watch?v=WV38MftQb2o
A Najboljša leta kapcsán csak azt ismerhetjük el, hogy megérte Mefre még kicsit tovább várni, mert a lemez működik, még ha kevésbé dühös és kevésbé nyers potencián is. Mef nem ismétli meg az előző két felvonást, hanem hozzáad valami saját, rá jellemző hangot, amely nem engedi sejteni, hogy a felkínált dalokat bárki másnak írták volna, mint neki személyesen. Az album óva int attól, hogy a múltba révedés lenne a teljes élet receptje, hiszen annak fényében, hogy sokan azzal vigasztalják magukat, hogy semmit sem tehetünk azért, hogy a dolgokat jobbra fordítsuk, a pesszimizmus és a passzivitás megbénítja a jó irányú elmozdulást. A személyes életből és a társadalmi valóságból egyaránt hiányzik a potencia és a tökösség, ezért a cselekvés, az akció és a jelenbe való visszatérés elengedhetetlen, olvashatnánk ki rejtett üzenetként Mef szavainak rétegei alól. Ez az igazán kellemes kis lemez minden dicséretet megérdemel, remélhetjük pedig, hogy a mostani zenei hang kicsengése után a jó esszenciából marad valami a jövőre is, azt is figyelembe véve, hogy az élet ciklusai látszólag bezárulnak, a NOB bandába pedig újra belépnek a régóta távol lévő Desti bratje. Soha nem késő megélni azt a teljes pillanatot itt és most, és még egy kör jó zenét!
Felállás
Drago Mislej Mef – gitár és ének
Armando Šturman – elektromos és akusztikus gitárok
Giorgio Biselli – basszusgitár
Andjelko Stupar Đele – dob
Andrea F. – kiegészítő gitárok, szintetizátor, samplerek, loopok és vokál
Jadran Ferjančič – billentyűs hangszerek
Teo Kahlimanovič – billentyűs hangszerek (az 5. dalban)
Matjaž Klaj – harsona (a 9. dalban)
Steffy – ének és vokál (#4, 5, 7)
Martina Franca – vokál (#5)
az APZ Univerze na Primorskem énekkara (#7)
Produkció
Andrea F.
Számlista
1. Marije niso našli
2. Gluh in slep
3. Grem
4. Najboljša leta
5. Ljubezen je v zraku
6. Luzer
7. Znal je bit jezen
8. Jesenska
9. Slow Quick
10. Lahko bi bila knjiga
11. Za zmeraj (bónusz)
12. Črni bratje (bónusz)
