Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Nugent, Ted
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 116:14
Értékelés: 3.5/5
Ted Nugent egy „vadállat”. A legendás „republikánus szörnyeteg”, akit „Motor City Mad Man” néven is ismernek, 2011-ben az „I Still Believe Tour” névre keresztelt turnéján bejárta az egész hazáját, amelyre olyan büszke, és ezzel a büszkeségével olyan hatékonyan ugrat minket, ha szóba kerülnek a gondosan elhelyezett, provokatív kijelentései. A pasas hosszú nyelvével előállított Nugent-cirkusz egész értelme persze abban rejlik, hogy így állandóan tárva-nyitva tartja az ajtót az amerikai vezető médiumokban való folyamatos jelenlét előtt. Igen. Ez patetikusan hangzik. Sőt, szánalomra méltóan. Nagyon is patetikusan, ha ezt az axiómával kombináljuk: „Hadd beszéljen csak a zene magáért, semmi más!” A jó öreg szájhős Ted azonban 2007 óta nem adott ki új stúdióalbumot. Így hát ma már azt mondhatjuk róla, hogy alkotói értelemben kiszáradt, mint az egész Szahara, vagy a Mars felszíne.
Ted, mondhatni, a modern kor nomádja, kivételes koncertspektákulumairól ismert. A pasas maximumot ad. Az energiaáramlás parádés, így Ted Nugent élő kiadványai – akár hivatalos megjelenések, akár bootlegek – korántsem ritkaságok. Mindig aktuálisak.
Annak ellenére, hogy Nugent az elmúlt hat évben alkotói szempontból „kiszáradt”, az életműve szinte ugyanannyi koncert-, mint stúdiókiadványt számlál (utóbbiak 1975 óta állandó társaink), a különféle legálisan és/vagy illegálisan megjelent „best of” válogatásokat pedig inkább nem is számoljuk hozzá. A „Live Ballisticrock” is pontosan az, amit Nugenttől elvár az ember, amikor a koncertszínpad élére lép. A félmeztelen faág tökéletesen bestiális, megvadult jelenléte a rock ‘n’ roll esszenciáján keresztül! Persze egyedi módon. „Füstölt sonkával és tükörtojással tálalva”, vagyis. Cowboy a farmon! A lényeg közepébe! Nugent a rock ‘n’ roll alapvető fordulatait a blues zene mázával keresztezte, és pályája során a nagy ütőerejű power blues rock egyedülálló feszültségű kimenetét állította előtérbe, ami nagy vonalakban meghatározza a zenei kifejezésmódját.
Súlyos filozófiát tehát nem érdemes itt keresni. Egy azonban világos: az ilyen zene élőben működik a legjobban, és az élő előadásban hagyja a legnagyobb hatást a hallgatóban, ha a mondanivalója tapinthatóságáról beszélünk. Mondhatjuk, hogy Nugent a zenei pályafutásának („Ohoho!”) 40. évében is a lelkét hagyja a színpadon. Erről semmi kétség, amikor belebotlunk ennek az új koncertalbumnak a tartalmába. A kompozíciókat hosszú jam-részek hatják át, ahol természetesen Nugent áll az előtérben kimeríthetetlen gitáros cselfogásaival. A gitárja újra feltartóztathatatlanul ropog, és Nugent nyers, átható, helyenként már-már kiabáló énekhangja mellett a koncertdokumentum új, hatékonyan kivitelezett hangzásbeli kihasználtságot ér el. Ehhez jön még egy kompakt ritmusszekció és legfeljebb még egy ritmusgitár, amely megerősíti a gitárfrázisokat.
Nugentet a színpadon kiváló csapat kíséri: a hetvenes évekből származó legendás cimborája, Derek St. Homes (gitár, ének), továbbá a Dokken dobosa, Mick Brown és a volt Rainbow-basszusgitáros, Greg Smith. Nugnet végigvonul a legismertebb klasszikus dalainak és albumainak katalógusán, amelyek már a hetvenes években vastag betűkkel vésték be őt örökre a rock ‘n’ roll térképére. Nughern továbbra is az marad, aki mindig is lenni akart. Vagy legalábbis az, akiként azt akarta, hogy mindenki örökre emlékezzen rá. Tehetséges zenei „bolond”. Egyedi dimenziókban! Ez tehát egy dupla koncertdokumentum, amelyet a zenéjének rajongói azonnal lecsapnak. Olyan élmény, amikor a pokol minden ereje elszabadul a láncairól, és minden visszafogottság, tétovázás tilos. Maga a romboló rockos kicsapongás. A kiváló kivitelezés mellett Nugent a megszokott színpadi túlzásaival tehát teljesen hiteles zenei ördögfi marad.
Azok a rockrajongók, akik magasabb szintű éberséget fejlesztettek ki magukban, és a zenehallgatás évei alatt kiélesítették a hangzás finommechanikája iránti érzéküket, ezúttal is kemény diót találnak majd. Nugent egója ugyanis megalkuvást nem ismer, a jamek közbeni felkiáltásai és üvöltözése pedig szó szerint zavaró és tolakodó. Erre fel kell készülni, és el kell fogadni, különben ezt az albumot nagyon nehéz hallgatni. Hiszen éppen Nugent szüntelen felkiáltásai fedik el szó szerint a gitárfrázisokat. Ez már csak ilyen ár. De ez Nugentnél, a „detroiti rock ‘n’ roll dinamitnál” már régen nem újdonság.
Felállás
Ted Nugent – gitár, ének
Derek St.Holmes – gitár, ének, vokál
Greg Smith – basszusgitár
Mick Brown – dob
Számlista
CD1.:
1. Free For All
2. Stormtroopin’
3. Wango Tango
4. Just What the Doctor Ordered
5. Wang Dang Sweet Poontang
6. Need You Bad
7. Turn It Up
8. Raw Dogs & War Hogs
9. Dog Eat Dog
CD2.:
1. Hey Baby
2. Fred Bear
3. I Still Believe*
4. Motorcity Madhouse
5. Cat Scratch Fever
6. Stranglehold
7. Great White Buffalo
