Előadó: Magma
Kiadó: Seventh Records
Megjelenés: 1976
Értékelés: 4.5/5
A Magmánál szokás szerint a Wurdah Itah után is nagy változások történtek a felállásban. Az Udu Wudu-n gyakorlatilag egy csomó új zenész játszik. Többségük a Magma ismerőse (akik már korábban is játszottak a zenekarral élőben), páran pedig egyszerűen stúdiózenészek. Ezúttal nincs gitár, Stella Vander mindössze egyetlen számban énekel, Klaus Blasquiz sem szerepel mindenhol. Az egyetlen állandó pont Vander és Top (Top csak a Weidorje-n nem játszik). A lemez különlegessége, hogy a számok többsége ezúttal nem Christian Vander termése, ő ugyanis átadta a gyeplőt Jannick Topnak, a zenekar basszusgitárosának. Vander kicsit tréfásan úgy fogalmazott, hogy ez Jannick Top szólóalbuma, de szerintem ez némileg igazságtalan, hiszen korábban nagyjából az összes dalt Vander írta. Top két számért felel (az epikus De Futuráért és a Soleil D’Orkért), a többit Vander szerezte, kivéve a Weidorje-t, amely Klaus Blasquiz és Bernard Paganotti munkája. Paganotti ez után az album után alapított egy nagyon érdekes zenekart Weidorje néven (erről a dalról nevezték el), ahol a zeuhl és a jazz-rock elemeit keverték.
Az Udu Wudu az első album, amely nem viszi tovább a Kobaia bolygó történetét. Különálló számokról van szó, amelyeknek nagyrészt nincs közük Vander epikus elképzeléséhez. Néhány ugyan kapcsolódik ehhez a képzeletbeli bolygóhoz, a többi viszont teljesen hétköznapi szám, a korábbi albumokhoz semmi köze. A szövegek még mindig valami különös nyelven szólnak, bár az nem mindig hangzik úgy, mint a „kobaiai”, vagyis ebben a tekintetben sem folytatódott a hagyomány.
A lemez egy igazán sikerült, latinos beütésű jazz-rock darabbal indul. Az egyik legkevesebb Magma-szám, amire akár táncolni is lehet. Meglepő a nagyon könnyed, optimista hangulat is, amelyet különösen a trombita hangja hangsúlyoz. A Weidorje úgy szól, mintha egy másik stúdióban vették volna fel. A hangminőség és a produkció jóval gyengébb, az egész valahogy tompán szól. Kár, mert az album egyik legjobb alkotásáról van szó. Megmutatja, milyen lesz majd a Weidorje zenekar lemeze, csak itt a kompozíció összefogottabb, és kevesebb a jazz-rock szólózás és improvizálás. A felépítés elég klasszikus, de a dallamok annyira jók, hogy ez nem is számít. A következő szám is hasonlóan sötét, meglehetősen egyszerű szerkezettel és néhány érdekes dallammal. Itt az ének kicsit jobb és operaibb, mint néhány korábbi lemezen. A Soleil D’Ork elég tipikus Top-kompozíció. Ebben az ismétlődő, kissé unalmas számban misztikus, keleties hangulat érződik. A Zombies a címadó mellett az egyetlen „vad” szám. A tempó nagyon gyors, a légkör sötét, az ének is izgalmas (főleg Blasquiz morgása). Végül az epikus De Futura következik. Sokak szerint ez Top remekműve, nekem személy szerint elég üresnek tűnik. A szám nem fókuszált, túl sok benne az ismétlés, az unalmas rész, ami sehová sem vezet. A darab nagyrészt egy helyben topog, szinte nincs benne építkezés. Ha tíz percnél nem hosszabb kompozíció lenne, nagyon jó lehetne, így viszont túlságosan elnyújtott. Top különösen túlzásba viszi az egyhangú basszusbetéteit. Egyébként nagyon szeretem a stílusát, de itt túl messzire ment. Lehet, hogy csak én nem látom meg ebben a számban a remekművet, hiszen a Magma a mai napig gyakran játssza élőben.
Az album legfeltűnőbb eleme a zengő basszus, amely elnyom minden más hangszert. Itt és az Attahk-on hallatszik és tűnik ki legjobban ez a hangszer. Pillanatokra még gitárként is szól. Vander időnként pályafutása legjobb dobos pillanatait hozza, főleg a gyorsabb számokban, ahol erőteljes és pontos átmenetekkel mutatja meg minden erényét. Az ének sajnos csak korrekt. Esztétikailag nincs rá panasz, csak túl kevéssé változatos és egydimenziós. Hiányzik a híres többszólamúság és a kórusének, amihez ennél a zenekarnál hozzászoktunk. A billentyűk gyengébbek, mint a korábbi lemezeken. Ez főleg a szintetizátorok némileg túlzott használatának a számlájára írható. A Magma mindig akkor volt a legjobb, amikor elektromos zongorát (vagy simát) használt. Összességében a billentyűk kevésbé fontos szerepet kapnak, hiszen elég gyakran a basszus és a dob veszi át a vezető szerepet. Így felborul az a tipikus rockos szemlélet, hogy a basszus és a dob a ritmusszekció. A Magmánál gyakran a billentyűk szolgálnak erre a célra, miközben a dob és a basszus viszi a főszerepet. Ez az igazi „Rock in Opposition”. Néhányszor fúvósok és rézfúvósok is feltűnnek, amelyek jócskán feldobják a zenét, és gazdagabb hangzást teremtenek.
Az album biztosan nem tartozik a legjobbjaik közé. Úgy tűnik, mintha túl gyorsan készült volna el, nincs benne következetesség, a számok nem egészként működnek, nincs az a vörös fonal, mint a korábbi lemezeken. Az ének is jóval gyengébb. Nem olyan sokrétű, mint a Mekanik-on, a Wurdah Itah-n vagy akár a Kohntarkosz-on. A számok szerkezetükben sokkal sztenderdebbek és hétköznapibbak. Egyikükről akár azt is állíthatnám, hogy a popzene kategóriájába tartozik. Hiányzik valamilyen mélység, amely a jobb lemezeken bőségesen megvolt. Úgy tűnik, mintha Christian Vander nem tudta volna, hogyan tovább a Magmával, ezért ez az album és az Attahk afféle átmeneti lemezek, amelyeken új hangzást keresett, hogy a zenekart egy másik korszakba és dimenzióba vigye. Való igaz, hogy hangzásban bizonyos mértékig sikerült is neki, hiszen az album egyik elődjére sem hasonlít. Újításból biztosan nincs hiány, de hiányzik az a művészi inspiráció, amely korábban oly sokszor jelen volt. Szerencsére a következő stúdiólemezen sikerült ezt helyrehoznia, az már több dallamos ihletet mutatott, és szép egészként működött. Az Udu Wudu sajnos jó ötletek hiányától és kidolgozatlan számoktól szenved, ugyanakkor minden számban van valami érdekes és minőségi, remekmű viszont egy sincs. Ezt az albumot inkább gyűjtőknek ajánlanám, a popos számok pedig talán olyan hallgatót is megfoghatnak, akit a Magma egyébként nem vonzana.
Felállás
Christian Vander – ütőhangszerek, ének, zongora, billentyűk, dob
Jannik Top – basszusgitár, rézfúvós-hangszerelés, ének, szintetizátor
Klaus Blasquiz – ének
Stella Vander – ének
„Lisa” – ének
Lucille Cullaz – ének
Catherine Szpira – ének
Pierre Dutour – trombita
Alain Hatot – szaxofon, fuvola
Bernard Paganotti – basszusgitár, ének, ütőhangszerek
Patrick Gauthier – billentyűk
Michel Graillier – billentyűk
Benoît Widemann – billentyűk
Produkció
Magma
Számlista
1. Üdü Wüdü (4:10)
2. Weidorje (4:30)
3. Troller Tanz (Ghost Dance)(3:40)
4. Soleil d’Ork (ORK’ Sun)(3:50)
5. Zombies (Ghost Dance)(4:10)
6. De Futura (18:00)
