Szerzõ: Urban Bolta
Elõadó: Let 3
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 1989
Játékidõ: 58:22
Értékelés: 4/5
A Let 3 ma a horvát rockszcéna szerves és nélkülözhetetlen része, sõt nemcsak a rockszcénáé: a horvát zenei élet egyik legnagyobb és legismertebb alakulata egyáltalán. Csakhogy minden zenekar volt valaha kicsi és ismeretlen, és a semmibõl kezdte építeni a karrierjét. A Let 3 persze nem volt kivétel. Hogy megértsük a kezdeteket, messzire kell visszatekintenünk, a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára, amikor a rijekai zenei életet az ún. rijekai újhullám uralta.
Az újhullám egyik legismertebb és legegyedibb zenekara a Termiti volt, egy rövid életû csapat, amely azért rendkívüli örökséget hagyott maga után. A Termitiben szerzett zenei tapasztalatokat a Let 3 leendõ basszusgitárosa és alapítótagja, Damir Martinović „Mrle”, aki ezeket nagyon is jól tudta kamatoztatni a Let 3-ben, és rájuk nyomhatta azt a mára igen felismerhetõ arculatot. A másik fontos láncszem, az énekes Zoran Prodanović „Prlja” a szintén ismert rijekai Umjetnici Ulice tagjaként mûködött, majd a nyolcvanas évek második felében összeállt Mrle-lel, és ebbõl a kreatív párosból, amely hamarosan ötfõs zenekarrá bõvült, új projekt született. A Let 3.
A Two Dogs Fuckin’ debütalbum 1989-ben jelent meg, vagyis jóval a rijekai punkhullám elhalása után. Párhuzamokat keresni az elsõ lemez és az elhalt mozgalom között, amelynek hamvain a Let 3 játszani kezdett, felesleges, mert nincsenek: valójában csak a zenélés ötlete közös bennük. A Two Dogs Fuckin’ (akkori viszonylatban) modern rock minõségi lemeze, kísérleti punkkal keresztezve, de ennél jóval több is, hiszen a dalok nem egy kaptafára készültek, az ötletek különbözõ szelekbõl érkeznek. A nyitó „Sam u vodi” jellegzetessége az orientális hangulatú billentyû és a dobritmus, a gitárok pedig a háttérben maradnak, és csak a második felében kapcsolódnak be élénkebben, amikor torzított betétekkel csapnak oda. Ha a nyitódal még hagyja, hogy a hallgató nyugodtan hátradõljön a székében, a követõjére ez semmiképp sem igaz! A „Ne trebam te” dühös, már-már hard rockos szám sivító gitárokkal és pszichedelikus elemekkel, amelyek az agressziót és a nyugtalanság érzetét tovább fokozzák. A két nyitódal így az egész album reprezentatív mintája, hiszen minden további szám új ötleteket hoz, ezek pedig változatos ritmusról gondoskodnak. Az ismétlést, a motívumok másolását a Two Dogs Fuckin’ nem ismeri. Az album egyik csúcspontjának a „Niotkuda” számít, amit a mesterien egymást kiegészítõ gitárok, a lassú tempójú ének és a nagyszerû szöveg tesznek azzá.
Hogy a Let 3 nem pusztán minõségi rockattrakció, hanem kis cirkusz, azt a jó húsz másodperces „Ciklama” bizonyítja, Mrle Termitijének elveszett „dala”. Mrle poénkodó, magasan visító éneke, ennyi az egész szám. Mintha élve nyúznák a malacot. Az ilyen gyöngyszemekhez felesleges kommentárt fûzni, tény viszont, hogy a horvátoknak ezzel és hasonló bizarr betétekkel a karrierjük során sikerült megnyerniük maguknak a rajongók tömegeit, a másik oldalon pedig a felháborodókat. A Let 3 egyszerûen speciális: vagy imádod, vagy elviselni sem bírod, középút nincs. A „Ciklama” elõrevetíti azt a bolondozást és végtelenül komolytalan kilengést, amely a dalszövegekben és néhány szám mondanivalójában, végül pedig az élõ fellépéseken is jelen van.
Az ötfõs felállás két gitárt tesz lehetõvé, de ez idõnként nem elég a hangtér kitöltéséhez, a hallgatónak néha olyan érzése támad, mintha például csak egy trió játszana. Prlja is csupán átlagos énekes, de a Let 3 zenéjének lényege sosem a hangszerek virtuóz kezelése vagy a hibátlan ének volt, hanem az ügyesen összegyúrt ötletek, amelyek önmagukban többet érnek, mint a horvát zenészek átlagos hangszeres tudása.
Pontosan húsz évvel a debütalbum megjelenése után a Dallas kiadó újra megjelentette ezt a (az eredeti példányhoz jutást tekintve) ritkaságszámba menõ lemezt, és három bónuszdallal egészítette ki. Az elsõ, addig kiadatlan „Pere pere” érdekes közelítés a hatvanas évek pszichedelikus pop-rockjához, a második, a „Ne trebam te” a stúdióváltozat koncertverziója, amelyet 1992-ben a ljubljanai Turistban játszottak el, ezt akár köszönetnek is tekinthetjük a zenekar nálunk élvezett népszerûségéért, az albumot pedig a „We are lost” zárja, az „Izgubljeni” angol nyelvû változata.
A Two Dogs Fuckin’ címû debütalbummal a Let 3 szilárd alapokat és remek ugródeszkát teremtett magának a további útjához. Hozzá kell tenni, hogy az album erõsen kizárólag a rockos vizeken horgonyzik le, ami a Let 3 néhány újabb kiadványáról már nem mondható el, amikor a horvát különcök hûtlenek lettek a rockhoz.
Felállás
Damir Martinović „Mrle” – basszusgitár
Zoran Prodanovič „Prlja” – ének
Ivica Dražić „Miki” – gitár
Nenad Tubin „Tubin” – dob
Igor Perković „Gigi” – gitár
Boris Reinić „Reina” – dob (11)
Dean Benzia – (12)
Raoul Varljen – billentyûs hangszerek (1,4,9), Igor Leonardi – gitár (1,3,7), Mario Marolt – szaxofon (2), Dalibor Laginja – gitár (4), Igor Karlić – akusztikus gitár (4), Siniša banović – dob (4), Martin Lumbar – fuvola (9), Nina Cacadou – kísérõ ének (9), Tanja Cacadou – kísérõ ének (7)
Produkció
Goran Lisica, Damir Martinović, Zoran Prodanović, Bojan Mušćet, Sanjin Đukić
Számlista
1. Sam u vodi
2. Ne trebam te
3. U rupi od smole
4. Armada
5. Ciklama
6. Izgubljeni
7. Zora
8. Niotkuda
9. Veliki dan
—- bónuszdalok (2009) —
10. Pere pere
11. Ne trebam te (live)
12. We are lost
