Előadó: 30 Seconds To Mars
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 60.40
Értékelés: 1.5/5
Mit lehet még elmondani egy olyan zenekarról, mint a 30 Seconds To Mars, amikor már úgyis minden elhangzott? A zenekart még alig több mint egy éve sújtó egyes események alapján azt hinné az ember, hogy nem így lesz, de a „This Is War” végighallgatása után kialakuló összbenyomás szerint nem tévedsz sokat, ha azt mondod: ez az album tiszta presztízsből született. Ami még rosszabb, a zenekar egész létezését láthatóan a Leto testvérek egotripje gerjeszti.
Az egyébként jócskán túl hosszú instrumentális intró után a zenekar a Night Of The Hunterrel csap be, amely rögtön jelzi, hogy az album hátralévő része is egyedülállóan jó produkciót kap. Minden kontraszt remekül kiemelt és kontrollált. A hangzásnak igazi mélysége és szélessége van! Nem csoda, tekintve az album csúcsproducereit. Csakhogy a dal elvizenyősödik attól az érzéstől, amit nyújt. Olyan ez, mintha az új U2 megpróbálná lejátszani a késő nyolcvanas évek Genesisének Land Of Confusion című dalát. Az U2-szindrómát – akik az ezredforduló táján az „All That You Can Leave Behind” albummal csodával határos módon „ráeszméltek” rockgyökereikre (az U2 egyébként már régóta semmire sem eszmél rá, nehogy valaki bedőljön ennek) – a Kings And Queens mélyíti el, amúgy az album első kislemeze. A dal szerkezete, és Jared Leto éneke is, aki a refrénben üvöltés közben szándékosan szipog, ezzel a megsértett kisfiú édes pátoszát csempészve a dalba (amit manapság az MTV-s tömeg gyakorol), nem tudja lemosni a kierőltetettség bélyegét. A fenébe is, még a Closer To The Edge sem! Ennél már az is kérdés, mihez is van közelebb? Egy tetszőlegesen elképzelt peremhez, vagy az U2 gitárosához? Újabb ihlet nélküli „rip off”? Szerencsére a Stranger In A Strange Land nem Iron Maiden-feldolgozás. A Search And Destroy cím pedig minden vidám jellege és a Jared tömegeket győzködő előadása alá tett gyerekkórusok mellett sem tűnik semmiben veszélyesnek, pusztítónak, leszámolásra, támadásra vagy védekezésre készülőnek. Újabb félrevezető cím. Akárcsak az albumé.
A zenekar a produkcióban egyébként bölcsen köt üzletet a rendelkezésre álló hangkép kihasználásával, amely mögött természetesen a jól megfizetett, de rutinos macskák, Flood és Steve Lillywhite tömeges hozzájárulása áll. Az U2-szindróma pedig még mindig ott lóg az albumon. A címadó dalban is (a refrénben). „This Is War”! Mennyire félrevezető. Elvileg az ember igazán dühös, haragos lemezt várna a zenekartól, tekintve, hogy a Virgin Records igazságtalanul perelte őket azzal, hogy egyoldalúan felbontották a szerződést a kiadóval, amelyben öt stúdióalbum kiadásáról állapodtak meg. Az embert persze joggal borítja ki a „civilizált társadalom” pestise, amelyet úgy hívunk, hogy a „demokrácia” fogalma szent sérthetetlenségének a bíróság „joghatósága” alá söprése – a „nép által legitim módon trónra emelt” legnagyobb tükör az ember korának képmutatása „arcába” (a vámpíroknak akkor megy a legjobban, amikor a tömeg öntudatlanul önmagát kontrollálja!). Ennek az igazságtalanság miatti haragnak azonban nyoma sincs az albumon. Egy pillanatra sem. Egy filmszínész érzelgős hangja, aki jobban tenné, ha maradna a filmeknél, nem veheti fel a versenyt azzal az érzelmi őszinteséggel, amelyet más zenekarok rockprédikációja mutat, és amelyek ezt az adut nagyon is alaposan ki tudják használni.
A „This Is War” zenéje egyébként a 30 Seconds To Mars számára egy újabb keveréke az egyszerű hangzásbeli hurkok összefűzésének, amelyek egy amúgy kiválóan megszólaló, mélyen zengő dobhangzásba ágyazódnak. Ezek gyakran további ritmusokat teremtenek az alapritmus mellé, a hangulatok felnagyítására törekedve. Ott vannak (hangszerelési szempontból) a sikeresen beépített szintetizátorok és a kötelezően torzított gitár is, a rockhangzás érzetének kötelező beültetése miatt. Ha a torzítást természetes hangzású megoldásokra cserélnék, a dalok talán nagyobb értelmet nyernének, hiszen a 30 Seconds To Mars legalább következetesen popzenekarként szólna. Az album „vidám” dallamai ugyanis felszabadultnak, poposnak hatnak, és a torzítás ebben nevetséges (jó reggelt a skate/ska punkereknek is!!!), hiszen épp ez a fő áruló, amely szétfoszlatja a termék egész mesterséges kozmetikáját. Ez pedig világosan bizonyítja, hogy a zenekar mindhárom tagja kitűnően el van látva, nem azon tűnődnek, mennyibe kerül ez meg az, amikor elmennek a legjobb autóért, és amikor egy magányos vidéki domb lehető legjobb kilátásával bíró haciendát vásárolnak… Az őszinteség feláldozásának árán. És itt mondja fel a szolgálatot a rocküzenet erejével való bánás képessége. Csak a produkció csal egy kicsit az egészben, és a tömegek bedőlnek neki! Valójában az ének az a tényező, amely az albumot teljes hazugságba és hiteltelenségbe taszítja. Ezzel együtt arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a dalok között nincs megfelelő motivikus változatosság, ezért mind hasonlít egymásra, mint tojás a tojásra.
A dalok érezhetően túl hosszúak is ahhoz a szűkös mondanivalóhoz képest, amit a 30 Seconds To Mars kínál. A csavaros piruettek, kedves fiúk, nem jöttek be, inkább 30 másodpercre vagytok a mélységesen ihlet nélküli önparódiától, a nyafogó pátosztól, amely konkrétan még nyolcéves kislányokat sem tud megijeszteni. Elbújhattok az új idők megromlott zeneiparának trükkjei mögött, amely már régóta egy maroknyi saját tőkéért adja a tömegeknek a szart, de a hallgató fülét nem tudjátok átverni. A kiváló produkció, a jól megvesztegetett producerek miatt plusz fél pont jár, így összesen (még) másfél lesz! Még annyi ihlet sem volt az egészben, hogy legalább a borító (a tigrissel, amely állítólag az alteregót szimbolizálja, amikor megtámadnak) ne egy Survivor-tribute-ra vagy egy Tygers Of Pan Tang-feldolgozásalbumra emlékeztessen, amelyen különböző előadók játszanak.
Felállás
Jared Leto — ének, gitár, basszusgitár
Tomo Miličević — gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Shannon Leto — dob, ütőhangszerek
Produkció
Flood, Steve Lillywhite & 30 Seconds To Mars
Számlista
1. Escape (2:24)
2. Night of the Hunter (5:41)
3. Kings and Queens (5:48)
4. This Is War (5:27)
5. 100 Suns (1:58)
6. Hurricane (6:12)
7. Closer to the Edge (4:34)
8. Vox Populi (5:43)
9. Search and Destroy (5:39)
10. Alibi (6:00)
11. Stranger in a Strange Land (6:54)
12. L490 (4:26)
