Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Ken Hensley & Live Fire
Kiadó: Hear No Evil Recordings
Megjelenés: 2013
Játékidő: 51:08
Értékelés: 4/5
A rock ‘n’ roll zseniális kreatív gépezete, Ken Hensley, az az ember, aki nélkül az Uriah Heep sosem került volna be a valaha élt legendás és legnagyobb hatású hard rock zenekarok közé, amikor a hetvenes évek elején megkezdte felfelé ívelő útját a világ slágerlistáinak csúcsai felé, a Live Fire nevű zenekarával újabb alkotói virágkorát éli. A „Faster” megjelenése óta eltelt két év után a jó öreg Kenny új szerelmével, a Live Fire-rel és a „Trouble” című új albummal tér vissza, és közben megőrzi kiváló elődje minden kreatív és művészi önbizalmát.
Már a „Faster”-rel jelezte, hogy rázendített a rock ‘n’ roll gyökerekhez való visszatérésre, amely Ken Hensley szerzeményeinek legjavából merít: a csúcsminőségű Uriah Heep-lemezek korából, élükön a „Demons And Wizards”-zel, a „Magician’s Birthday”-jel és a „Sweet Freedom”-mel, valamint korai szóló stúdiólemezeiből, a „Proud Words on a Dusty Shelf”-ből és az „Eager To Please”-ből. Ma már nem újdonság, hogy mindezek mellett nem lehet nem észrevenni Hensley Hammond-orgonájának alapvető védjegyhangját és azt, ahogyan a hangszert a hangszerelésekben használja. Ez a tény természetes úton köti össze az új Live Fire zenei élményét a zenész mind a négy évtizedes pályájával, egészen az Uriah Heepnek alkotás időszakáig. Sőt, még egy kicsit távolabb is, a rocktörténetben: a hatvanas évek végéig, amikor Hensley még a The Gods, a Toe Fat és a Head Machine tagja volt. Ken Hensley a rock ‘n’ roll történetének egyik legtermékenyebb zeneszerzőjeként és szövegírójaként ismert, és a dalszerzéshez való egyedi hozzáállása az évek során nem sokat változott. Ezért őrzi meg a „Trouble” is 2013-ban a rock ‘n’ roll úttörő korszakának erős retró hangzását.
A „Trouble” a Live Fire „Faster” című bemutatkozó lemezén megkezdett történetet folytatja. Hensley a bandatársaival újabb remek munkát tesz le az asztalra, amely tele van a hetvenes évek alapvető retró hangzásával és azzal, amiről már beszéltünk: a jellegzetes „Uriah Heep-esque” fordulatokkal. Hensley Hammond-orgonájának egyedi hangzásának, valamint a refrének dallamait színező, sajátos vokális harmóniáknak köszönhetően, amelyek mérgesen a hetvenes évek Uriah Heepje felé húznak, Hensley ismét olyan albumot hoz a felszínre, amelyre azonnal lecsap majd minden David Byron-korszakos Uriah Heep-nosztalgikus és Ken Hensley klasszikus szóló stúdiómunkáinak rajongója.
A második stúdióalbumra Ken Hensley változtatott a felálláson. A két norvég zenész, az énekes Eirikur Kauksson és a basszusgitáros Sid Ringsby elhagyta a zenekart, Hensley pedig úgy döntött, spórol a zenészek gázsiján. A Live Fire felállását eggyel csökkentette, így mostantól kvartett. Két legyet ütött egy csapásra, és beszervezte a genovai kiváló olasz basszusgitárost és énekest egy személyben, Roberto Tirantit. Tiranti, aki Hensley 2012-es szólóalbumán, a „Love & Other Mysteries”-en is együtt dolgozott Hensleyvel, elsősorban a metalzene kedvelői előtt ismert, hiszen évek óta az olasz szimfonikus power metal zenekar, a Labyrinth énekese, amely 15 éves működése alatt komoly nemzetközi ismertségre tett szert. A hiperaktív Tiranti mindezen zenei elfoglaltsága mellett például nemrég csatlakozott az olaszországi progresszív nagyágyúkhoz, a Mangala Vallishoz, valamint az A.P.D. nevű melodikus hard rock projekthez is. Tiranti a hangszínével egy csipetnyi soul/blues akrobatikát hozott a zenekarba, a hangi megoldásaiban pedig nem kevés tipikusságot annak az úrnak a stílusából, akit előszeretettel „becézgetünk” a „The Voice Of Rock” szuperlatívuszával: Glenn Hughesból. Elődjének, Kaukssonnak a Gillan/Dickinson-féle megközelítéséhez képest ez az új tény a Live Fire kémiájának legfőbb változása, következésképp az új „Trouble” album energetikai rezgéseié is.
Minden más jellemző megmaradt. Ezt igazolja a nyitó Ready To Die, amely magán viseli Hensley dalszerzői megközelítésének tipikus ismertetőjegyeit. Különösen előtűnik a dal azonnal felismerhető súlyossága a sziklakemény Hammond-vonalakkal, amelyeket határozott gitárriffek és szilárd, rock ‘n’ roll erotikájú ritmika támogat meg. Tiranti hangja remekül megállja a helyét ezekben a körülményekben az egész albumon át, és Hensley, aki énekesként csak az album néhány duettjében szerepel (Todo Loco, The Longest Night), pontosan tudta, milyen énekesre van szüksége a „Trouble”-hoz. Tiranti az alaphanghoz hozzá tud adni egy kevés rekedtességet is, ami énekstílusát időnként Bob Catley, a Magnum mestere hangjához közelíti (I Wanna Go Back és főleg a Dangerous Desire, ahol a „hasonlóság kapuit” még egy pozitívan hangolt, „magnumos” riff is megnyitja előtte). A Dangerous Desire mellett az album még egy rádióbarát rockert hoz. Ez is pörgős. A Please Explain című dalról van szó, ahol a gitárriff még az orgonaszőnyegnél is több figyelmet kap. Rendkívüli finomságot és lágyságot a „Trouble”-nek a gyönyörű, kecses és szerves melegséggel zengő „balladás altatódal”, a You Will Always Be Mine hoz. Az egyik legerősebb, a „Hensley–Heep-féle” hagyomány modorában megírt dal, amelyre mindannyian felfigyeltek, akik egy Pilgrimhez vagy Sweet Freedomhoz hasonló merész romboló erőt keresnek, az album „Trouble” drámák drámájába van zárva. Ez az I Don’t Know, amely az album egyik csúcspontját nyújtja.
Mégis kevésbé tűnik izgalmasnak a „Trouble”, ha a „Faster” tartalmához mérjük. Egyszerűen túlságosan hasonlít a két album egymásra, és Hensley nem tud még egyszer ilyen kellemesen és jólesően meglepni. Meglepni abban az értelemben, hogy a két album megjelenése között rendkívül kevés idő telt el. A címadó dal megőrzi az album nyitányának tömzsi, zajos tüzességét, a vezérdallamok túlzott ismétlését pedig rendkívül hatásosan töri meg a drámával megterhelt, elnyújtott hangszeres lezárás, amely így az egész album egyik legbombasztikusabb pillanatát adja. Kicsit kevesebb élményt nyújt a Todo Loco („Mindenki őrült”), valamint a záró The Longest Night. Mindkét dalra igaz ugyanis, hogy elbuknak a refréndallamok naiv erőltetett ismételgetésén.
Egyébként nincs mit hozzátenni. Ez az album is (meglepő módon) több rokonságot mutat a hetvenes évek Uriah Heepjének hangzásával, mint a mai Uriah Heep hangja. Egyszerűen ez a lemez is bizonyíték arra, milyen erős figura Ken Hensley. Hangszerelőként és szerzőként egyaránt. Hammond-alapozása markáns, erős, tartalmilag szilárdan megfogható és mindenképp egyedi. Ezért több mint nyilvánvaló, hogy Ken Hensley a meghatározó figura és az alapvető kreatív mag, amely minden zenekarba beviszi az állandó, alkotói ihletettségű változás elemét. Ken Hensley egyedi zenei karakterének zsenialitásán tehát minden áll vagy bukik. Minden zenekarban, amelybe egy ilyen zenész kerül. Ez ma a Live Fire-re is igaz, ahogy igaz volt Ken Hensley aranykorára az Uriah Heeppel a hetvenes években. És a Live Fire-rel készített rendkívül szép második lemez után felmerül a kérdés, hogy Ken Hensley ideje egyáltalán elmúlt-e valaha. Reméljük tehát, hogy a zenei legenda alkotói folytonossága szilárd marad!
Felállás
Ken Hensley – ének, vokál, Hammond-orgona, Mini-Moog, gitár
Roberto Tiranti – ének, vokál, basszusgitár
Ken Ingwersen – gitár, vokál
Tom Arne Fossheim – dob
Produkció
Ken Hensley
Dallista
1. Ready To Die (4:24)
2. Trouble (6:02)
3. It (6:56)
4. Todo Loco (6:28)
5. I Wanna Go Back (4:57)
6. Please Explain (5:10)
7. You Will Always Be Mine (4:09)
8. I Don’t Know (4:43)
9. Dangerous Desire (3:50)
10. The Longest Night (4:34)
