Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Player
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 62:38
Értékelés: 4.5/5
A Player is visszatér! Új stúdióalbummal, hát hogyan másként? Ez az a zenekar, amely a hetvenes évek második felében felkerült az amerikai arénarock akkoriban lángoló térképére. 1977-ben adták ki az azonos című debütalbumukat, és a Baby Come Back slágerrel sikeresen berobbantak a nemzetközi színtérre, a „Player” pedig nem sokkal később platinalemez lett. A siker megnyitotta előttük a zsúfolásig telt stadionok színpadait, ahol kereskedelmileg húzós nevek mellett léptek fel: Gino Vannelli, Boz Scaggs, később pedig Kenny Loggins, a Heart és Eric Clapton társaságában. 1983-ban a Player szögre akasztotta a pályafutását. Már korábban, 1978 őszén egy összetűzés miatt ideiglenesen távozott Peter Beckett, és a csapat ezt a „csapást” még Beckett visszatérése után sem heverte ki teljesen. Ronn Moss 1981-ben sikeres színészkarrierbe kezdett, és otthagyta a Playert. Beckett még 1981-ben kiadott a társasággal egy lemezt „Spices Of Life” címmel, de aztán ő sem bírta tovább a terhet, és 1983-ban feloszlatta a zenekart. A következő években a csapat szórványosan még feltűnt a színpadokon, a kilencvenes évek közepén új stúdióalbumot is megjelentetett, ez Japánban „Electric Shadow” címmel jött ki, később pedig az Egyesült Államokban „Lost In Reality” néven.
A gyötrő bizonytalanságnak tehát vége. A Player új életjelet adott magáról, és itt a „Too Many Reasons”. A csapat két fő alakja, Ronn Moss és Peter Beckett sosem titkolta kivételes tehetségét a dallamosan lángra kapó szerzemények írásához, amelyekből nem hiányzik a azonnali fülbemászóság, ha „első hallásra” hallgatod őket. Ez a tehetség helyenként szinte összebútorozik a Foreigner megasikereinek végzetes AOR-édességével, ahogy a Sins Of Yesterday-ben, a The Words You Say-ben vagy a My Addiction-ben (az utóbbiban a „beatles-frizurás” dallamok még a klasszikus Cheap Trick energiájához is közel kerülnek). De minél inkább a „puhaság” felé hajlik a hangzás, annál inkább az America zenei elvét idézi. Olyan hangzásról van tehát szó, ahol a rock erősen összeér a hetvenes évek végének és a nyolcvanas évek elejének pop-retorikájával. Nehéz kiemelni a csúcspontokat, mert mind a 13 szám kiválóan használja ki, hogy ragadozó vonalat húzzon a hatásos dallamosság és a rockos varázslat közé. A Player a legújabb lemezével is bizonyítja, hogy olyan zenekar, amely a Foreigner, az America, sőt akár az Eagles rajongóinál is képes begyújtani. Az album azon dalai, ahol a felsorolt együttesekkel közös nevezőt lehet találni, a már említett kiváló akusztikus ballada, a The Words You Say, a nem kevésbé „mérgező”, balladásan zizegő Part Of Me, valamint a lemez egyik legjobb szerzeménye, a Kites, amely a háttérben szóló mandolinjátékkal, egyfajta „szirtaki”-hangulatban is dacosan megtartja az AOR fülbemászó dallamosságát. Balladák terén a lemez kivételesen erős. Éppen ez az elem bizonyítja a Moss/Beckett páros kivételes szerzői erejét. A legnehezebb ugyanis olyan balladát írni, amely nem hat patetikusnak, banálisnak, túlcukrozottnak, és még sorolhatnám. Ők ketten pedig remekül tartják az ízléses mértéket, ami a szerzés rendkívüli finomságát sugározza. Még akkor is, amikor Moss és Beckett egy csipetnyi blueskontúrt visznek valamelyik dalba, az megőrzi a refrén dallamának teljes magával ragadó erejét (ilyen a címadó Too Many Reasons).
Puha, mégis organikus. Beckett hangja úgy érik, mint a jó öreg bor, érzéki kifejezésmódjában még ragadozóbbá válik, a fiúk pedig tudják, mit jelent az énekharmóniák adagolása, amivel mesterien öltöztetik fel a refréneket. A tizenhárom dalos album (plusz az újragondolt Come Back Girl) kivételesen kidolgozott dallamokat hoz, a számok között pedig nyüzsögnek a komoly jelöltek, amelyek könnyedén begyújtottak volna a Billboard-listákon a nyolcvanas évek elején. Az évek ugyan elteltek, de Moss és Beckett zenei filozófiája változatlan maradt. És még mindig működik!
Beckett hangja főleg azokban a dalokban, amelyeket jobban megtámaszt az akusztikus kíséret, érzékiségében Robert Berry, az Alliance énekese hangját idézi, olykor pedig Rick Springfieldét is, nagyságos őt (To The Extreme), miközben a versek előadásában (hangsúlyozásában) nem titkolja brit gyökereit.
Az album igazi választás a romantikusoknak. Gyorsabb, rockos indulóból nincs sok, valójában csak kettő, a Man On Fire és a Life In Color. Annál több tér jut viszont az organikus hangzásvilágban a finom érzékiség telivér megnyilvánulásainak, amellyel ez a lemez teljesen magával ragad. Ahogy mondtam: a szerzemények valóban maximálisan csiszoltak. Ez egy kiesett az időből album. A Player nagyszabású visszatérőalbuma. Igazi lecke a dalaranzsálásból, ideális példa arra, hogyan olvad egyensúlyban össze a rock és a pop, rádiós pörgetésre született dalokban. Csodálatos lemez, amelyet bármikor meghallgathattok, és amellyel feltölthetitek a mindennapi csatáktól energiában kimerült elemeiteket.
Felállás
Peter Beckett – ének, gitár, vokál
Ronn Moss – basszusgitár, vokál
Rob Math – gitár
Johnny English – billentyűs hangszerek
Craig Pilo – dob
Produkció
Peter Beckett / Ronn Moss
Számlista
1. Man On Fire
2. Precious
3. I Will
4. Tell Me
5. The Sins Of Yesterday
6. My Addiction
7. Too Many Reasons
8. To The Extreme
9. The Words You Say
10. Life In Color
11. A Part Of Me
12. Kites
13. Nothin’ Like You
14. Baby Come Back
