Tomorrow We Die ∆live

Szerző: Primož Novak

Előadó: Born Of Osiris
Kiadó: Sumerian Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 42:26
Értékelés: 3.5/5

Az amerikai Born Of Osiris korábban is a deathcore-színtér egyik érdekesebb képviselőjének bizonyult, olyan zenekarnak, amely a műfaj technikásabb oldalát hangsúlyozza. Ezt főleg a The Discovery albummal bizonyították, amely magasabb szintre emelte a bandát, még ha akadtak is, akik szerint eltávolodtak az igazi deathcore-tól. Ez viszont jellemző a Sumerian Records berkeiben játszó csapatokra, a kiadó ugyanis a Periphery, az After The Burial, a Veil Of Maya és társaik révén vált ismertté. 2011-ben távozott a zenekarból Jason Richardson gitáros, akinek állítólag fontos szerepe volt a The Discovery létrejöttében, a banda vezére, Lee Mckinney gitáros viszont úgy nyilatkozott, hogy Richardsonnak valójában nem volt különösebb hatása az alkotási folyamatra.

Amikor a banda először megmutatta az M∆chine című dalt, nagyok voltak az elvárások. A szám úgy szól, mintha valami apokaliptikus film aláfestése lenne: erőteljes, zenekari hatású synthek, breakdownokra kihegyezett, súlyos gitárok, arpeggiók és brutális hörgés. A vokál kétségkívül fejlődött. Ronnie Canizaro mélyebbre vitte a hörgését, ugyanakkor a kiejtése tiszta, így az éneke jobban érvényesül, mint azoké a death metal hörgőké, akiknél semmit sem lehet érteni. Canizaro mellett sok vokált ad hozzá Joe Buras billentyűs is, aki metalcore-osabb színezetű hangjával a vokális dinamikához járul hozzá. Időnként tiszta ének is felcsendül, abból viszont kevés van, és a Born Of Osirishoz amúgy sem túl jól illik.

Az album során azonban egy kissé keserű utóíz marad a gitárok miatt: túl nagy hangsúlyt kapnak a breakdownok és a néhol Morse-ábécére emlékeztető djent riffek. Lee Mckinney ugyan időnként előáll egy-egy ötletes, technikás, szinkópás riffel, de sajnos ez messze van attól, ami a The Discovery lemezen hallható volt. A gitár egyértelműen túl keveset merít a death metalból. Az viszont érezhető, hogy a banda nem akarta folytatni az elődje stílusát: rengeteg a synth és a sample, amelyek érdekesebbé teszik a breakdownokat, még ha időnként már giccsesen is szólnak. Ráadásul Joe Buras láthatóan követi a trendeket, ezért dubstep-elemeket is belevitt a zenébe (jó példa erre a Mindful), ami érdekes, de másrészt már elcsépelt.

Az elődhöz hasonlóan kiemelkednek Lee Mickenney szólói, aki úgy rázza ki a kisujjából az arpeggiókat, mintha mi sem lenne természetesebb. A dallamosság íze sem veszett el, erre példa az Exhil∆r∆te. A dob ugyan nem hibázik, de Cameron Losch ezúttal inkább a lábával villog, mint a kezével, mintha Raymond Herrerát (Fear Factory) vette volna példaképül. A produkció megfelelően erős maradt. A basszusgitár remekül kitölti a hangképet. A dalok nem elnyújtottak, és nincs bennük annyi ismétlődő elem. Dicsérni kell a hangzást, amely tükrözi a modern szempontokat, vagyis a hangerőt és a tisztaságot; felróhatnánk neki a túlzott csiszoltságot, de a BOO borzalmasan szólna egy koszosabb hangzással.

A Tomorrow We Die ∆live talán nem kiemelkedő teljesítmény, de jó bizonyíték arra, hogy a zenekar nem ismételgeti magát, hanem új dolgokat próbál ki. A lemez képes meglepni, és képes csalódást okozni is. Hogy legközelebb mivel rukkolnak elő, az rejtély marad, ebből az albumból ugyanis arra lehet következtetni, hogy a banda kiszámíthatatlan marad.

Felállás

Ronnie Canizaro – ének
Lee Mckinney – gitár
Cameron Losch – dob
Joe Buras – billentyűk, szintetizátor, ének
David Da Rocha – basszusgitár

Producer

Nick Sampson

Számlista