Előadó: 7for4
Kiadó: MGI Records (KDC)
Megjelenés: 2004
Játékidő: 58:22
Értékelés: 4.5/5
A német jazzmetalosok második albuma ismét fejtörést okoz nekünk, ha valaha megalkotjuk a zene tökéletes besorolási rendszerét. A müncheni trubadúrok ezúttal még több bátorságot gyűjtöttek, és a műfajok némileg kísérletezőbb keverése mellett döntöttek, bár a váz és az alap továbbra is a jazz fusion és a progresszív metal. Ezúttal a „keverékbe” folk zenei minták és a Canterbury-szcéna ízei is bekerültek (Gong, Caravan, Camel, Soft Machine …), felbukkan egy példakép is, akit a fiúk úgy tűnik, legalább részben a Dream Theatertől vesznek át. Az album után többször is találkozni lehetett a „Dream Theater goes jazz (with german Vai behind the guitar)” jelzővel, amely már a bemutatkozó Contact után feltűnt. A 7for4 állítólag hasonlóan konferálta fel magát, amikor Würzburgban a jóval ismertebb Karmakanic előtt játszott.
A Dream Theater jazzes reinkarnációja tehát 3 évvel a fenomenális debütálás után ismét muzsikálni és stúdióban felvételezni kezdett. Óriásiak voltak az elvárások, Zenk (aki ismét egymaga szerezte az összes kompozíciót) a megjelenés előtt sokat ígért, a várakozás pedig kínozta az összes német fusion jazzert és progmetalost. Megkapták, amire számítottak – egy kreatív és egyedi zenei bombát, amely logikusan folytatja ott, ahol a Contact abbahagyta.
A mesés kilences (a számok száma) helyét ezúttal a tizenegy vette át, ami a játékidőn is meglátszik – a jólelkű germánok még további 7 percre a hangszórókhoz láncolnak minket. Az első szám, a „7eitgeist” („Az idő szelleme”) remekül nyitja az albumot. Már a cím is „time-os”, hallgatás közben pedig éppen az időről feledkezünk meg. Engl erős ritmussal indít, amire Froschmeier billentyűmintával jazzesen színezi rá a szám folytatását. Hamar becsatlakozik Zenk és a másik Markus, akik végleg megnemesítik a dallamot. A szám sok egymást követő részből áll össze, ezek kötik egybe, talán éppen ezért kapjuk azt az időtlenség-érzést. Zenk latinos betétei csak megfűszerezik az amúgy is kiváló „rajtot” a lemezen.
A „7eitgeist” után következő „Temperamento”, ahogy a címe is mondja, kivételesen temperamentumosan indul; a gyors dob-, gitár- és billentyűritmusokra (a basszus inkább a háttérben marad) felállnánk és táncolnánk – szambaidő van! Igazi táncszám a német progosoktól, jazz-rockos színezetű szamba, időnként közbeékelődő rockriffekkel és szokatlan időbeli szünetekkel. A 7for4 ismét felülmúlja önmagát. A virtuóz Zenk gyors „shredelésével” és „sweepelésével” uralja a skálákat, Engl kissé egzotikusabb dobolással villan, Froschmeier pedig spanyolos billentyűhanggal (Grützner itt a hallgató szemszögéből szinte semmit sem csinál). A szám utolsó negyede végül átvált egy kissé jellegzetesebb, tipikusan német dallamba, és ütősen, gyakorlatilag a semmiből ér véget.
A „spacy” akusztikus gitárhang elvezet a „Where Are You Now”-ba, amely az album egyetlen, és egyáltalán a zenekar második száma, amelyben ének is van – ezúttal, a Contact énekével ellentétben, női; a hang Conny Kreitmeieré, aki más együttesekben is énekel (sanzonokat is), például a Daisy Ultra funk-rock csapatban. Az egész eléggé fusionös hangzású, egészen az énekig; az éneklés első része nagyon közel áll a popzenéhez; nem tart sokáig, amikor a ritmus és a hang gyorsan erősödik, egészen addig, amíg a szám vissza nem tér a popos dallamosságba. Nagyon nyugodt szám (a 7for4-tól), amelyben ismét Zenk viszi a prímet, de Froschmeier is nagy szerepet kap. Teljesen nyugodtan, Conny énekével ér véget a dal.
A „7:44 AM” (figyelmesen olvasd el a szám címét – „seven for four”) ismét kissé jazzesebb vizekre evez, és érezni, mi maradt meg a „7eitgeistből”. Remek dallam, Zenk megint őrült szólókba bocsátkozik, amelyeket lehetetlen pillanatokban megszakít, majd ambiens finomságú dallammal folytatja. A szám afféle definíciója magának a zenekarnak: erősen jazzes, időnként progresszív metalos részekkel, amelyek főleg Wolfgang gitárjának köszönhetően kerülnek előtérbe. A szám a vége felé kissé rock’n’rollosabb ritmusba csap át, régi westernek dallamaira emlékeztető hangulattal. A német jazzmetalosok úgy is fejezik be, ahogy illik, azzal a jazzes könnyedséggel és nyugalommal, a 7for4 pedig ebben a számban még egy szellemes „ráadást” dob be – a szám pontosan 7 perc 44 másodperc hosszú.
A címadó szám első része kivételes, Froschmeier billentyűi egy másik világba visznek minket. Zenk húrpengetésének erős mintája Gilmour, a szám elég hasonlóan indul a Pink Floyd-os dolgokhoz, ahol Wright és Gilmour áll az előtérben. A szám átvált egyfajta klasszikus zongorajátékba és dallamos „gitározásba”, jócskán fusionnel megfűszerezve. Mást, mint hogy lehunyjuk a szemünket, és hagyjuk, hogy a zene árama elsodorjon, a zenészek nem is engednek. A vége a kezdettel ér véget (ha egyáltalán mondhatjuk így; ha az idő valahol elkezdődik, vajon valahol véget is ér?) – hihetetlen billentyűhanggal a háttérben és kellemes gitárbetétekkel.
Már maga a cím, a „Rock’n’Rolex” is elmond mindent. Erős rockritmusok és a metalos Zenk szólózása. Elég ismétlődő szám, amely szinte elvész a sok jobb szám között. Ha még azelőtt hallanám, hogy valaha is hallgattam volna a 7for4-et, mindent a legjobbat gondolnám róla, így viszont csak még egy kiváló szám, amely nem lep meg. Ennek a német zenekarnak a klasszikus formája. Talán csak Zenk szólóit érdemes megemlíteni, amelyek – ha ez egyáltalán lehetséges – még őrültebbek, mint a már hallott számokban.
A „Perpetuum Mobile” egy újabb remek példa arra, amikor nem tudod, hová sorold a számot. Persze világos, hogy a zenére címkéket ragasztgatni nevetséges és végül is értelmetlen. A szám hihetetlen szüneteket tartalmaz az egyes részek között, amelyek afféle választóvonalat jelentenek a gyorsan játszott jazz és a progresszív metal között, egyfajta akciós hangulattal, ahol kissé előtérbe kerül Engl és Froschmeier. Egy szám, amely megint valahogy „tökéletes”; a „7for4-esektől” mást nem is vártunk.
A nyolcadik szám a címadó darabot folytatja, ismét abban a „pinkfloydos” világban találjuk magunkat; a tőlük meglehetősen szokatlan ritmus és főleg a közeg, amelyet megteremtenek, egyszerűen fantasztikus. Zenk megmutatja, hogy nemcsak gyors és pontos ujjai vannak, hanem finom gentleman is tud lenni; a fel€ig, mert a fiúk nem tudnak kibújni a bőrükből, és a hangrobbanás kiragad minket az addig teremtett világból, majd belelök a már ismert, jellegzetes „7for4-es” dallamba, jazzes és metalos elemekkel. Mégis Froschmeier egymaga zárja le remekül, nyugodt billentyűzéssel.
Amikor már majdnem megfeledkezünk Grützner basszusáról, Markus maga emlékeztet rá minket. A „Flux Capacitor” (a sci-fi filmek összes rajongója azonnal asszociál majd a „Vissza a jövőbe” című filmre) hangos jazz fusion szám, érdekes időbeli eltolódásokkal és Zenk gitárjának jellegzetes, megszokott hangjával. A jazzes részek erősen színesítik a hangképet, ezek miatt pedig el is tér a „7for4-es” agyonrágott klasszikusságtól.
Amikor a következő számtól valami mást remélünk, pontosan azt is kapjuk – megszólal Zenk gitárjának countrys hangzása. A „Burnt Chicken Wings” (a zenei tartalomhoz képest igazán találó cím) így igazi „ear-candy”, rendkívül szökdelő country részekkel, egyébként rock’n’rollos riffekkel és ugyanolyan ritmussal. Ha a countryzene sosem volt a te világod, Zenk olyan virtuózan játssza, hogy kifejezetten jókedvvel gondolsz majd az amerikai lakókocsis „redneckekre”, akiket tyúkok vesznek körül. A country persze nem minden, amit a szám kínál: a hihetetlen metalos szólók és Froschmeier időnkénti érdekes billentyűbetétei Zenk country részekben megmutatkozó zsenialitása mellett elhessegetik a talán várható egyhangúságot. Az akusztikus gitárjáték a műfajkeverés kiváló példájával zárja a dalt.
Az utolsó szám, a „Slow [e]motion”, ahogy a címe is mutatja, lassabb ritmusú, Zenk nem erőlteti túl magát, valamiféle egyensúly áll fenn a hangszerek között, és ez akkor is érződik, ha nem tudjuk, hogy az utolsó számról van szó. Mindenesetre kiváló záró darab.
Az album bepillantást enged Zenk egy másik, alkotó oldalába – ezt főleg a kétrészes „Time” című számon keresztül kínálja, ahol kiderül, hogy nem csak az őrülten gyors húrpörgetés megy neki. A koncepció ideális lenne valami hasonlóhoz nagyobb mértékben (talán egy egész albumra?), mert az adott (bár jellegzetes) jazzmetal hangzás, amelyhez a 7for4 és főleg Zenk annyira hű, kezd elég ismétlődővé válni, ha az ember megszokja, valahogy egyhangúvá válik. Ez az album szerencsére csak csíráját adja a leírtaknak. A fiúk azonban valamit fejlődtek, főleg Zenk; mondjuk úgy, hogy az előző albumból kissé „tanult”, és a legsötétebb oldalát a stúdión kívül hagyta, hiszen a Time inkább jazzes, mint metalos irányultságú lemez. Persze továbbra is rendkívül gitárközpontú albumról van szó, kevés hellyel a többi hangszernek, amelyből viszont sosem annyira kevés, hogy bármi komolyat felróhatnánk neki.
A 7for4 tehát hű marad jellegzetes hangzásához, amelyet már a Contact debütáló albumon megtalált. A hallgatót még mindig képes pozitívan meglepni, ami vagy egy-egy műfaj hozzáadásával sikerül nekik (country, klasszikus), vagy egy teljesen más világ megteremtésével (ez a „Time” című számmal, részben pedig a „7eitgeisttel” és a „7:44 AM”-mel megy nekik). A hallgatók megjelenés előtti várakozásait tehát mindenképp beváltják, ugyanakkor új elvárásokat (és kétségeket) ébresztenek a jövővel és a következő kiadványokkal kapcsolatban.
Felállás
Wolfgang Zenk – gitár
Markus Grützner – basszusgitár
Klaus Engl – dob
Markus Froschmeier – billentyűk
Produkció
Wolfgang Zenk
Számlista
1. 7eitgeist
2. TempERAmento
3. Where Are You Now
4. 7:44 AM
5. Time (Chapter I)
6. Rock’n’Rolex
7. Perpetuum Mobile
8. Time (Chapter II)
9. Flux Capacitor
10. Burnt Chicken Wings
11. Slow [e]motion
