Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Siddharta
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2001
Játékidő: 61:23
Értékelés: 4.5/5
A debütáló „Id” általános elismerésén és sikeres fogadtatásán (a RockLine-kritikát ITT olvashatod), vagyis az első lépések szép sikerén felbuzdulva a srácok tovább kalapálták a vasat, amíg meleg volt. Az „Id” a sokrétűségével határozta meg magát, és azzal is, hogy az együttes számára több lehetséges fejlődési irányt is kijelölt.
A „Nord” esetében úgy döntöttek, hogy a hangzást a nagyobb kontroll felé csiszolják, és az alapelemek kontrasztját élesebben rajzolják meg. A „Nord” hangzása az „Id”-hoz képest jóval simább és tisztább. Érezhető a vonzódás a klasszikus hangszerelés és a klasszikus hangzás iránt, a billentyűk pedig a szimfonikus elemet hangsúlyozzák. A Siddharta feltekerte a gitárok torzítását, amely az új lemezen gyakorlatilag már metálos. Nagyobb szerepet kap a hanghurkok használata és a hangminták programozása a szintetizátoros megoldásokkal kombinálva, sőt, a refrénekben az éneket is effekteken keresztül halljuk (az „01” című dalban). A szimfonikus elemek iránti vonzalmat már a dalok felépítése is tükrözi: a B Mashina még hegedűszólamot is kapott. Talán ez a dal a legtalálóbb választás, amely négy és fél perc alatt a leghitelesebben mutatja be a hallgatónak a „Nord” jellemzőit. A szaxofonszóló vezette középső hangszeres rész után, a refrén előtti átvezetésben szimbolikusan megszólal a néhai szlovén hegymászó, Tomaž Humar beszéde.
Az új, kontrolláltabb és kevésbé organikus hangzásban az összképben az „Id”-nál hangsúlyosabban jelenik meg a basszusgitár dallamvonalainak kontrasztja is, amelyeket a „Nord”-on két dal kivételével az akkor (még) vendégzenészként közreműködő Jani Hace játszott fel.
A refréndallamok megalkotásához való érzék, a dallamosság és az ütőerő optimális keverése miatt a „Nord”-on az „Id”-hoz képest több a „sláger”. Különösen az album első felében sorakoznak egymás után: Klinik, Neon, B Mashina, Samo edini… később a Platina teszi fel a koronát, amely megőrizte az akusztikus hangsúlyt, és a Neon mellett ebben a dalban sikerült a Siddharta-nak a leghatékonyabban összeraknia a versszak–refrén viszonyt, így lett belőle a „Nord” győztes slágere (hát, a nőkkel mindig baj van – még szerencse, mert különben a Platina nem „találna” ilyen hatásosan). Mindegyik ünnepélyes refréndallamokra épít, a melankólia jellegzetes fátylával, amely hol a patetikusság (Samo edini), hol a dacolás (Apokalipsa, B Mashina) érzése felé tolódik. A refrénekhez – szinte szabályszerűen – mind feltekert, megacélozott gitárriffek tartoznak, amelyekhez a billentyűk szimfonikus hangszerelése csatlakozik. Ettől az egész albumon végigvonul valami jeges fuvallat.
Kitérők az albumon? A Keltvek a vezető furulyadallammal és a hatalmas, zúgó refrénnel, ahol a mennydörgő férfihangok a dübörgő ütősök kontrasztjában építik fel a jeges atmoszféra java részét. Az Eboran pedig győztes trükk, amely elejét veszi annak, hogy az album egysíkúvá váljon, és remekül megmozgatja a lemez dinamikai ívét, amikor az együttes úgy dönt, hogy a dalt végig az ellenkező irányba veszi fel. Arabeszk melosza van, és még a versszakoknak is olyan alapszíne lesz, mintha a Közel-Keletről érkeznének. A refrén himnikus dallama kiemelt marad, és dallamilag maximálisan ki van aknázva.
A Siddharta tehát a „Nord”-on bátran „ráharapott” a tömör, kompakt mondanivaló továbbfejlesztésére. Jellegzetes „id”-jüket a tömör, dallamos minimalizmus jegyében kamatoztatták, és gazdagították programozott minták, szintetizátorok, szimfonikus billentyűs hangszerelések hangkollázsaival, valamint a szimfonikus atmoszféra időnkénti elmélyítésével (hegedű, furulya). A szaxofon már csak a középső hangszeres részekbe szorult vissza, és nem a gitárriffek támogatását szolgálja. Ezzel egy időben a hangzás jeges, logikus, racionális lesz – ezt remekül összegzi a komor, „totemszerű” borító, amely a nyugati civilizáció, a „logikus anyag” szimbóluma előtti hódolatot sugallja, és amely a „Nord”-on leváltotta a debütáló „Id” természetes módon összeálló hangkollázsait.
Az erőteljes üzenetek zsenije, amelyet a szlovén nyelv Siddhartára jellemző használata révén a versszakok dallamossága közvetít, velünk marad. Talán a legkiválóbban az Opice és a Zoo 69 foglalja össze, bár a vezérdallamok erős és kidolgozott felépítése ellenére a „Nord” slágerzáporában valahogy háttérbe szorulnak.
Tulajdonképpen egyetlen mínusza van az albumnak. A Zoo 69-cel kellett volna zárulnia. A Siddharta mindenesetre nem titkolta nagy ambícióit és alkotói lendületét, ezért minél többet akart nyújtani a zenei tömegeinek. Innen ered, hogy a lemez több mint egy órás. Az utolsó három dal elé jobb lett volna odaírni, hogy „bonus”. Az Orion Lady szójátékkal van összegyúrva a lemez többi dalának szövegeiből és címeiből. Kabarés beütése van, ahogy Tomi férfias hangja sikeresen találkozik a zongorával. Ezt követi az Eboran remixe, amelyből kivágták a gitárriffek tömegét, a dobokat ütősök helyettesítik, a hangszerelés pedig tovább mélyíti a dal arab melosz-vonalát. Az Outro a vezető „01” gitármotívumát foglalja össze, szaxofonszóló-takaróval, amelynek hiányát a „Nord”-on valóban érezzük. Az album zárásában tehát az együttes nem kínál semmi különöset, a már elmondottakat mondja el újra, kicsit másképp. Így az az érzésünk, hogy a „Nord” teljesen lecsendesedik, és elveszíti azt a pompát, amelyet az együttes a váz nagy részén kifejt. Ettől az az érzés, hogy a „Nord” lényege már elhangzott a játékidő első ötven percében.
A „Nord” 2001-es megjelenésekor igazi „Siddhartamániát” váltott ki Szlovéniában. Vele a Siddharta alaposan beágyazódott a szlovéniai rockkultúra minden szférájába, eladási rekordokat döntött, és kétszeres platinalemez lett. Az együttes tehát a fejlődés erővonalait a pompázatos dallamosság fokozásának rendelte alá, amelyet az „Id”-hoz képest tömörebb, riffes („metálosított”) torzítással ért el, egyre gyakoribb szimfonikus hangszereléssel, a drámai atmoszféra programozással való elmélyítésével és a hanghurkok ravasz fűszerezésével. Mindebben Tomi énekesi karizmájának kiaknázása még jobban optimalizált az albumon, és jellegzetes megközelítése még nagyobb könnyedséggel éri el az album drámai pompáját!
Felállás
Tomi M. – ének, gitár, üstdob, vokál
Primož B. – gitár
Tomaž O.R. – billentyűk, programozás, vokál
Cene R. – szaxofon
Primož M. – basszusgitár
Boštjan M. – dob, ütősök
VENDÉGZENÉSZEK:
Jani Hace – basszusgitár (a 8. és 12. kivételével az összes dalban)
Peter Penko – billentyűk, programozás, programozott minták, üstdob, ütősök
Anita Kay – vokál a 4. és 15. dalban
Boštjan Gombač – furulya a 9. dalban
Bojan Cvetrežnik – hegedű a 6. dalban
Robert Rebolj – seprű a 11. dalban
Produkció
Peter Penko & Žare Pak
Dallista
01. Intro (1:13)
02. Apokalipsa (4:35)
03. Klinik (3:29)
04. Eboran (3:03)
05. Neon (Shusuglao) (4:08)
06. B Mashina (4:30)
07. Samo edini (4:47)
08. Na soncu (3:41)
09. Keltvek (3:50)
10. 01 (3:35)
11. Platina (4:27)
12. Opice (3:22)
13. Zoo 69 (4:32)
14. Orion Lady (4:43)
15. Eboran (remix) (5:15)
16. Outro (1:58)
