Előadó: Magic Numbers, The
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2006
Egyesek szerint a második albumot a legnehezebb felvenni. Főleg akkor, ha az első nagyon sikeres volt, ahogy az a The Magic Numbers esetében is történt. Nos, újra itt vannak, és a Those the Brokes az igazat megvallva egyáltalán nem úgy hat, mint egy problémás második lemez. Épp ellenkezőleg: úgy szól, mintha teljesen gond nélkül, elég gyorsan született volna meg, és mivel úgy tűnik, mintha csupán az azonos című bemutatkozó folytatása lenne, akár azt is mondhatnánk, hogy komolyabb erőfeszítés nélkül készült.
Ami az előző albumon kellemesen elvarázsoltan és álmodozón szólt, az itt is nagyjából ugyanígy szól. Azok a dolgok viszont, amelyek korábban sem „stimmeltek” igazán, sajnos most sem. Azért nem minden olyan sötét: egy bizonyos báj itt is megmaradt, csak igazi fejlődést nem érezni, vagy egyszerűen túl nagyok voltak az elvárások. A zene optimista marad, hűen kötődik a közepesen gyors vagy közepesen lassú tempóhoz és a középső hangregiszterhez, amely sosem borzolja fel, sosem zaklatja fel az embert. És talán éppen az ilyen dalokban működnek a legjobban: rendkívül felhőtlenül, szinte gyermeki játékossággal. Néhány refrén olyan ismerősen cseng, hogy esküdni mernél, már hallottad valahol, de vajon hol?
Összességében meglehetősen megfelelni vágyó koncepcióról van szó, amelyet a hangszerelésük – ebből leginkább a melodika emelkedik ki, no meg a kötelező többszólamú ének –, valamint a most kibővített vonósszekció csak megerősít. Mindennek ellenére nem egyszerű végigküzdeni magad a jó egy órás lemezen. Valahogy jobban hallgathatók akár néhány kiválasztott dal egyszerre, mert egyébként kissé túl hasonlítanak egymásra, és olykor egy kicsit hosszúak is. Egy hat perces popszámhoz már igencsak sokat kell mondani és megmutatni, hogy a feszültség és a vonzerő megmaradjon, ők viszont ezt nem teszik meg, mégis háromszor is bőven hat perc fölé mennek.
Talán egyelőre elég annyi, hogy tudnak tetszeni, egy esetleges harmadik albumhoz pedig nem kell sok, ha véletlenül kisebb hangzásbeli változásokra vágynának, mert itt tényleg nincsenek. Egy újabb ilyen produktummal pedig már csak nehezen fognak igazán tetszeni.
Tehát valóban csak a már elmondottak folytatásáról van szó, de néhány dolgot olykor, talán, kétszer is el kell mondani.
Felállás
Romeo Stodart: gitár, zongora és ének
Michele Stodart: basszusgitár, billentyűs hangszerek, gitár, ütőhangszerek és ének
Angela Gannon: melodika, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek és ének
Sean Gannon: dobok
Közreműködő zenészek:
Robert Kirby: vonósátiratok és vezénylés (#5 és #9)
Julia Singleton: hegedű (első)
Calina de la Mare: hegedű
Gini Ball: hegedű
Brian Wright: hegedű
Michael Keelan: brácsa
Claire Orsler: brácsa
Dinah Beamish: cselló
Rory MacFarlane: nagybőgő
Rézfúvós szekció: Daniel Carpenter, Barnaby Dickinson, Jamie Anderson (#6)
Angharad Davies: hegedű (#14)
Rhodi Davies: hárfa (#14)
Produkció
Romeo és Michele Stodart
Dallista
01. This is a Song
02. You Never Had It
03. Take A Chance
04. Carl’s Song
05. Boy
06. Undecided
07. Slow Down (The Way It Goes)
08. Most Of The Time
09. Take Me Or Leave Me
10. Let Somebody In
11. Runnin’ Out
12. All I See
13. Goodnight
Az album játékideje: 64:32
