Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Helstar
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 51:33
Értékelés: 4/5
A texasi legendákat, a speed metal amerikai old school-jának úttörőit nem lehet megállítani. Idén április végén az AFM Records gondozásában kiadták a harmadik igazi stúdióalbumukat, karrierjük során pedig összesen a nyolcadikat! Európában már be is mutatták a lemezt, és a turné részeként május közepén Ljubljanában is megálltak. Gyorsan megemlítem, hogy az albumon stúdiósegédként közreműködik a mi basszusgitárosunk, Matej Sušnik, aki a zenekar eredeti basszusgitárosának, a megbetegedett Jerry Abarcának a helyére ugrott be. Matej, a fiatal garnitúra egyik legtehetségesebb basszerje, James Rivera és társai részéről teljes bizalmat élvez. Ezt a Metalsteel és James Rivera együttműködései során szerezte meg a Sabbath Judas Sabbah projekten belül. Helyettes Helstar-basszerként néhány koncerten is játszott.
A „This Wicked Nest” nem más, mint egy tipikus Helstar-album. A fickók megőrzik azt az alapvonást, amely a nyolcvanas évek elejétől végighúzódik a munkásságukon, amikor három kultikus albumot adtak ki, és ezekkel örökre, mély betűkkel vésték be magukat a világ metaltérképére. Mások az idők. A zenekar sokkal tapasztaltabb, technikailag sokkal jobban játszik, mint a nyolcvanas években. Csak éppen megjelenésével már nem képes sokkolni, mint amikor berobbant a színtérre. Egy ilyen rutinos csapat, ahol hosszú évek barátsága uralkodik, és nincsenek titkok, nagyon gyorsan köt kompromisszumot, és könnyen egyezségre jut az ötletek megvalósításában. Mivel tudjuk, hogy a Helstar-stílus nagyjából le van szögezve és felismerhető, logikus, hogy a zenekar időnként megpróbál eltérni tőle, már amennyire a speed/thrash metal alapsablonjai engedik. Igen. A speed és a thrash metal közötti vékony határvonalon járás ezen az albumon is sokszor elmosódik, ami általában véve nem új felismerés, ha a Helstarról van szó.
Larry Barragan és Rob Trevino gitárosok szerzőként közösen felelnek az összes új dal riffjeiért. Az Isla De Las Munecas című instrumentálisnál az aranzsálási ötletekben még Jeff Loomis (Nevermore) is közreműködött. Az album legtöbb dalán át (kivétel a Cursed) a Helstar gyakorlatilag a végsőkig fel van húzva. A borotvaéles, gyors riffelés, amelyben a speed és a thrash metal határa sokszor elmosódik, továbbra is a gitárduó alapfelállása. A vezető gitárfrázisokat ismét bölcsen díszítik tercekben szóló harmóniák, amelyek pokolian gyors pengetéssel követik ugyanazokat a frázisokat. Ami viszont a legédesebb falat az album hallgatása közben, azok a két gitáros kimeríthetetlen szólómenetei, ismét parádés akrobatikával. Olajat a tűzre természetesen a remek Michael Lewis találékonysága és nagy ötletgazdagsága önt a dobok mögül, miközben Sušnik technikailag hibátlanul teljesíti a ráosztott feladatokat. Persze a Helstar zenéjének legfontosabb eleme és védjegye a kivételes sikoltozó, James Rivera, aki ismét hozza összetéveszthetetlen önmagát. A karizmatikus énekes megint hagyományosan sötét, kérlelhetetlenül drámai. Vetíti a pusztulás, a gonosz, az apokalipszis érzetét. Az alaptémák ismét az okkultizmussal kacérkodnak, rengeteg a posztapokaliptikus kilátás a versszakokban, a halál pedig megint a végső (el)ítélő. Egyszóval: Rivera kedvenc témái, amelyektől a fickó nem tágít. Rivera ezen az albumon is kipróbál mindent, amire a torka képes. Különösen a Defy The Storm című dalban bűvöli el a hallgatót kivételes énekteljesítményével: itt egyszerre veti be a rendkívül agresszív, hörgő éneket, amely a versszakokban épp hogy tartja a dallamot, a refrénben pedig ezt a megközelítést a rendkívül magas, tiszta énekkel egészíti ki (ez egyébként közismert receptje). Egyúttal a Defy the Storm az egész album egyik legagresszívebb nótája. Rivera továbbra is az igazi kis ördög. Dio és Halford extrém megtestesülése egyetlen darabban.
A hatodik dalig, a Cursedig az album a féktelen agresszió és fenyegetés legnagyobb sebességi fokozatában gurul. Valójában a Helstar ebben a szakaszban csak egy pillanatra veszi le a lábát a gázról. A Souls Cry című dalban James énekteljesítményében több a vokális dallam. Ez gyakorlatilag az album legdallamosabb nótája, köszönhetően annak a térnek, amelyet Rivera az énekvonalaival kiharcol magának. Egyébként a dolgok ezen az albumon ismét a heves, féktelen agressziójú csapások jellegzetes élességével és a produkció robusztusságával bontakoznak ki, amit a zenekar karaktere megkövetel. Aztán eljutunk a Cursedhöz, amely kissé kilóg az albumból. A refrénben szándékosan lassú hömpölygésbe vált át, amelyet egy „üresen tompa”, félhanggal eltolt riff irányít. A átok elkárhozása ezúttal is a mondanivalója magja! Igen. Érezni a régi iskolás Black Sabbath távoli, baljós fuvallatát. Az album különösen érdekes pontja a záró Magormissabbib is. Azt mondhatnánk: a Helstar újkori Nosferatuja. Az album leginkább thrashes nótája, a főriff pedig a „Bay Area”-megközelítések jellegzetességére emlékeztet. A dal valójában alig egy jó öt perc hosszú, az utolsó két kimenő percben (a dal és az album végén) viszont színpadiasan zárul egy női imával Allahhoz. Ez az album egy újabb összetettebb dala, amely több hirtelen motívumváltásból és hangulatvariációból van összekovácsolva, és ahol Rivera apokaliptikussága ezúttal sem lazul meg egy pillanatra sem..
A „This Wicked Nest” nagyon-nagyon jó új Helstar-album. A dalok hangulatvilága nem olyan változatos, mint az egyébként remek elődön, a „Glory Of Chaos”-on (2010), az irány viszont most is csak egy: a végső apokalipszis. A lemez tele van sötétséggel és olyan fekete feketeséggel, amilyet csak a képzeleted ki tud találni, és megőrzi az elődje kivételes agresszivitását. A „The Wicked Nest” megkapja a zenekar összes hagyományos védjegyét, amely ismét kiállta az idő próbáját, ráadásul a „Glory Of Chaos” albumról átvett, kiváló modern produkció legutolsó divatkiáltásába öltözve. Hosszabb kompozíciói és többszörös tempó- és motívumváltásai miatt keményebb dió ez, mint az átlag, de a Helstar korábbi életművét ismerve ez már egyáltalán nem újdonság. Igazi album, amely senkivel nem köt kompromisszumot. Olyan lemez, amelyet a Helstar rajongói tárt karokkal fogadnak majd, és mély rokonszenvvel viseltetnek iránta az amerikai old school speed/thrash metal kedvelői is. És még valami. Ránk, a Szlovén Köztársaság állampolgáraira ez az album különösen büszkévé tehet. Nem mindennap fordul elő, hogy egy olyan zenekarral, amelyet a nyolcvanas évekbeli tevékenysége és hagyatéka miatt az amerikai metal doktrínájának kialakításában az egyik legfontosabbnak tartanak, egy szlovén zenész (ebben az esetben Matej Sušnik) működik együtt. Ezzel a szlovén metal (minden alműfajával együtt) is komoly nemzetközi elismerésre tett szert, pedig értékeit és magas színvonalát mi magunk túl ritkán ismerjük fel, sőt gyakran nem is becsüljük meg eléggé.
Felállás
James Rivera – ének
Larry Barragan – gitár
Rob Trevino – gitár
Mikey Lewis – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZ:
Matej Sušnik – basszusgitár
Produkció
Helstar
Dallista
1. Fall Of Dominion
2. Eternal Black
3. This Wicked Nest
4. Souls Cry
5. Isla De Las Munecas
6. Cursed
7. It Has Risen
8. Defy The Swarm
9. Magormissabib
