Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Orme, Le
Kiadó: Love Music
Megjelenés: 2011
Játékidő: 41:12
Értékelés: 4/5
A Le Orme azon elit zenekarok szűk köréhez tartozik, amelyek kulcsszerepet játszottak az olasz progresszív rockszíntér fejlődésében. A hetvenes években a sok rokon zenekar közül mindössze két másik olasz prog banda talált hasonló nemzetközi visszhangra: a Premiata Forneria Marconi (ők az egyetlenek, akik az angolszász területen is sikeresek voltak) és a Banco del Mutuo Soccorso. A Le Orme a számos hullámvölgy és csúcs ellenére ma is meglehetősen aktív stúdióban és színpadon egyaránt, amit kiváló stúdióalbumuk, a „La Via Della Seta” (2011) is bizonyít. Ez egy koncepcióalbum a híres velencei utazó, Marco Polo vándorútjairól a „selyemúton”, a Közel- és Távol-Keleten át egészen a kínai császárságig.
A Le Orme a „La Via Della Seta” minden egyes szerzeményével azt bizonyítja, hogy ma is a műfaj igen kevés képviselője közé tartozik, akik az új évezredben is megőrzik a magas művészi színvonalat, valamint a grandiózus hangszerelések, az összetett ritmikai árnyalatok és az epikus dallamok iránti érzéket, pedig a felállásuk az évek során sokat változott, és mára alig ismerhető fel.
A kultikus bemutatkozó albumukat, az „Ad gloriam” (1969) felvevő felállásból mára csak a dobos Michi Dei Rossi maradt, a zenekar nem hivatalos vezéralakja. A legfrissebb, „La Via Della Seta” című albumon mellette ott van a régi motoros billentyűs varázsló, Michele Bon, aki 1996-ban a legendás Tony Pagliuca helyére lépett, a basszusgitáros-énekes Fabio Trentini, valamint három vendégzenész: a tapasztalt énekes, Jimmy Spitaleri, a fiatal gitárgyöngyszem, William Dotto és a kiegészítő billentyűs, Federico Gava.
Spitaleri, aki egyébként szintén régóta a másik kultikus olasz szimfonikus prog zenekar, a Metamorfosi énekese, így került az énekes pozícióba, amelyet egykor a gitáros Aldo Tagliapietra töltött be a Le Orme-ban. Spitaleri kivételes énekes, teljesen egyéni, operettes megközelítéssel, és irigylésre méltó, csodálatra méltó hangterjedelemmel rendelkezik. Dotto és ő a „La Via Della Seta” lemezen formálisan vendégként szerepel, bár a későbbi koncertek állandó részévé váltak, úgyhogy nem lenne meglepő, ha egyszer teljes jogú taggá lépnének elő.
Érdekes, hogy a „La Via Della Seta” lemezen csak egyetlen szerzemény (a címadó) haladja meg a hat percet, de ez semmit sem von le ennek a meglehetősen ambiciózus koncepcióprojektnek a sikeres megvalósításából. Hogy a Le Orme nem viccel, azt már a nyitó instrumentális szám, az „L’alba di Eurasia” és az „Il romanzo di Alessandro” is megmutatja. Mindkét instrumentális szám rendkívül szerencsés keveréke a finomságnak és a magas fokú hangszeres összeszokottságnak, bravúros elektromosgitár- és Hammond-orgonaimprovizációkkal, miközben a hangszerelések epikus jellege és a kivételes ritmikai áramlás végig megmarad. A szövegek nem csupán Polo utazói teljesítményét írják le, hanem a további következményeket és azt a rendkívüli jelentőséget is, amelyet ez a „Nyugat” és a „Kelet” jövőbeli kapcsolataira nézve hordozott.
A „Verso sud” című számban, ahol a törékeny zongorahangszerelések dominálnak, először csillog Spitaleri hangja, amely kivételes érzelmi mélységével és elbeszélő tüzével általában a „La Via Della Seta” egyik fő erénye. A „Mondi che si cercano” instrumentális számban Bon zongoraművészetében lehet gyönyörködni. Az album egyik legjobb pillanata az epikus csemege, az „Incontro dei popoli” is, amely fenséges szimfonikus hangszereléseket és pasztorális fuvolabetéteket kínál, és külön dicséretet érdemel Spitaleri újabb hihetetlenül szenvedélyes énekteljesítménye, amelyért minden elismerés megilleti. A „Prima melodia” című számban epikus gitárpasszázsok szólnak, amelyek harmonikusan olvadnak össze az ágas-bogas billentyűs textúrákkal, a kiváló dal csúcspontja pedig a fenséges, szinte ébresztő refrén.
A „La Via Della Seta” kiváló album, amely megfelel ennek a legendás olasz szimfonikus progrock zenekarnak minden magas művészi mércéjének, vagyis nagyjából a Le Orme hosszú évek óta hű rajongóinak többségét is kielégíti. Marco Polo utazásai színesen és gördülékenyen elevenednek meg mind a tizenkét szerzeményen keresztül, és ez volt a koncepcióprojekt fő célja is. Ezzel a Le Orme ugyan nem alkotott új főművet a legjobb munkáik szintjén, élükön az „Uomo di pezza” (1972) és a „Felona e Sorona” (1973) lemezzel, de ez még mindig nagyon jó munka, amely minőségben sok újabb, hasonló korú zenekari produktumot felülmúl.
Felállás
Michi Dei Rossi – dob, ütőhangszerek
Michele Bon – billentyűs hangszerek, kísérő ének
Fabio Trentini – basszusgitár, akusztikus gitár, elektromos szitár, kísérő ének
VENDÉGZENÉSZEK:
Jimmy Spitaleri – ének
William Dotto – elektromos gitár
Federico Gava – billentyűs hangszerek
Produkció
Le Orme
Számlista
1. L’alba di Eurasia (2:03)
2. Il romanzo di Alessandro (2:56)
3. Verso Sud (3:14)
4. Mondi che si cercano (3:16)
5. Verso Sud (Ripresa) (1:21)
6. Una donna (1:38)
7. 29457, l’asteroide di Marco Polo (1:08)
8. Serinde (4:25)
9. Incontro dei popoli (4:55)
10. La prima melodia (5:339
11. Xi’an – Venezia – Roma (4:36)
12. La via della seta (6:05)
