Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Fish
Kiadó: Chocolate Frog Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 4.5/5
Fish szólókarrierje az utóbbi években több mint nyilvánvalóan új lendületet kapott. A 90-es években készült, többé-kevésbé átlagos albumok után, amelyek közül leginkább a „Sunsets On Empire” (1997) és a „Raingods With Zippos” (1999) emelkedett ki, már úgy tűnt, hogy a nem túl lelkes kritikai fogadtatás és a kereskedelmi kudarc, főleg pedig az új alkotói ihlet elapadása miatt feladja, és színészi pályára lép. Miután közvetlenül a „Field Of Crows” (2004) megjelenése előtt már komolyan fontolgatta ezt, szerencsére meggondolta magát: az a korábbi lemez kellemesen meglepett, és Fish egyik legjobb munkája lett. Ebben biztosan szerepet játszott a „Return to Childhood” turné váratlan sikere is, amelyen élőben játszotta el a teljes „Misplaced Childhood” (1985) Marillion-klasszikust. Ez több mint nyilvánvalóan újra felszította benne a zene iránti szenvedélyt. Fish karrierje során mindig jól tudta, hogy a Marillion és a neoprogresszív rock örökségének árnyéka túl nagy ahhoz, hogy csak úgy megszabaduljon tőle, bármilyen kísérletező és „más” albumot próbált is készíteni. A korábbi sikertelen próbálkozások után a „13th Star”-ral végre sikerült hangzásában rendkívül meggyőző, érett albumot alkotnia, amely ékesszólóan tanúskodik szólóművészként való fejlődéséről, anélkül hogy szakítana addigi lírai hagyományával. Ennek megfelelően úgy döntött, hogy a „13th Star” koncepcióalbum lesz.
Az album koncepciója a várakozásoknak megfelelően elég személyes, nagyon jellemző Fishre, és több mint nyilvánvalóan a Heather Findlay-jel (egyébként a modern folk prog rockerek, a Mostly Autumn énekesnője) folytatott kapcsolat szerencsétlen végétől ihletett. Egy hétköznapi rutinba zárt emberről szól, aki úgy dönt, megkeresi az életen át vezető útitársát, aki kevésbé szánalmassá és apatikussá teszi majd az életét. Amikor rátalál, meg van győződve róla, hogy megtalálta az igazi szerelmet, de hamarosan fájdalmasan véget ér az illúziója. A végén mégis valahogy sikerül kikecmeregnie a depresszióból, és új reménnyel meg célokkal indul a jövő felé. Lehet, hogy ez megint egy szánalmas közhely az örök megtört szívű költőtől, aki már a Marillionnal töltött első napjai óta velünk van, de el kell ismerni, hogy Fish mindig is ott volt a legerősebb, ahol saját traumái és érzelmi mélypontjai lírai kifejezéséről volt szó. Minél fájdalmasabb volt az élmény, általában annál átéltebben, szívből énekelte el. Ennek megfelelően az albumon a komor hangulat uralkodik, bár ide-oda egy-egy napsugár azért beragyogja.
Hangzásában az album kiváló produkciót és Fish önálló pályájának néhány legjobb zenei pillanatát hozza. Kellemes meglepetés a sok elektromos gitár és az ütős riffek bősége, ezek többnyire Fish eredeti gitárosának, Frank Ushernek köszönhetők. A kiváló produkció és a zenék többségének megírásában vitt jelentős szerep Steve Vantsis basszusgitárosé, aki a basszusgitáron is kiváló, ami a keményebb és sötétebb pillanatokban érvényesül a legjobban. A meglehetősen komor és kiélezett hangulat mellett az albumon akad néhány nyugodtabb rész is, sok emelkedett pillanattal, többnyire akusztikus gitáros és zongorás betétekkel. Ezek egyensúlyt és megfelelő kontrasztot visznek a lemezbe, hogy az egész ne legyen túlságosan egyirányú és sötét. A billentyűk mögé visszatért a kiváló Foss Paterson, aki pályafutása során többek között a Camellel és a Jethro Tulllal is játszott. Hozzájárulása az albumon azonnal érezhető. Fish hangja ugyan már évekkel ezelőtt érezhetően veszített egykori rugalmasságából, és régóta jobban fekszenek neki az alacsonyabb hangfekvések, de a fickó még mindig kiváló színész és példa nélkül álló karizma, aki énekével képes igazi filmet vetíteni a hallgató elé.
A „13th Star”-t a meglehetősen komor és homályos „Circle Lane” nyitja, amelyben a hallgatóra rázúdul a sok elektronikus minta a billentyűkön, az ütős gitárriff, a groove-os ritmus és a felismerhető, költői ének. Főleg a sok ütős gitárbetét lep meg (Ushert az elektromos gitáron időnként Chris Johnon és Steve Vantsis egészíti ki). Fish ezzel a számmal, amely a főhős szürke hétköznapjait mutatja be, már az elején megmutatja a fogát, és jelzi, hogy korántsem könnyed albumról lesz szó, amit a hallgató egy szuszra lenyel, hanem valami érezhetően mélyebbről. Az album valóban fejlődik, számról számra nő. Még ütősebben szól a „Square Go”, amelyben Vantsis basszusának dübörgése több mint nyilvánvalóan visszhangzik, áthatva az áramot kapott gitárriffel. A refrén igazi „fejbekólintás”, Fish pedig végig meglehetősen dühösen szól, és megenged magának néhány elbeszélő betétet is, amelyeket mindig is nagyon szeretett. Ilyen ütősséghez Fishtől általában nem vagyok hozzászokva, de meggyőzően teremtette meg a koncepció nyitó hangulatát, és előkészítette a terepet az album folytatásához. A hangulatot a „Milos De Besos” csillapítja, egy atmoszferikus ballada, amelyben Foss Paterson zongorán és Frank Usher akusztikus gitáron remekel, kiváló akusztikus dallamot alkotva. Bár eleinte szerelmes balladának tűnik, a végén érdekes, teljesen váratlan fordulatot és energikus motívumot kap.
A „Zoe 25” szerintem az album lírailag legerősebb darabja. A vigasztalhatatlan melankólia érzése szinte kiforr Fish hangjából. Az akusztika, a szimfonikus hangszerelés és a szép, többszólamú refrén kiváló elegye. Az „Arc Of The Curve” egész biztosan az album egyik csúcspontja, amelyben lenyűgöző az akusztikus gitár használata, az erős dallam és Fish remek énekes kifejezőereje. Igazi rockhimnusz kiváló dallammal, hipnotikus hangszeres betétekkel és remek többszólamú refrénnel. A koncepciónak ebben a pontjában a főhős azt hiszi, hogy végre megtalálta az igazi szerelmet. Persze ez az érzés nem tart sokáig, és a „Manchmal”-on (németül „néha”), amely szerintem a legkeményebb dolog, amit eddig csinált, a dühe minden irányba lövell. A nehéz gitárriff, amely korábban inkább valamelyik metálbandára volt jellemző, kiválóan összefonódik a dühös énekkel és az őrjöngő ritmussal. A hangmintázás jól hoz kontrasztot, és csillapítja Fish haragját a „az egész világra”. Az „Openwater” egy újabb meglehetősen ütős alkotás, amelyet ütős gitárriff és Fish elbeszélése nyit, ez jó zongoraátvezetéshez vezet, amely bluesos motívumot tartalmaz. Itt is sok hangminta teremt sikeres kontrasztot.
A „Dark Star” az album egy újabb csúcspontja, amely komor, titokzatos hangulatával, ritmusával, ütős gitárriffjével, hangszínével és a sok hangmintával kissé emlékeztet néhány dologra, amit Fish nagy inspirálója, Peter Gabriel készített az „Up”-on. A szám percről percre komorabban szól. Különösen lenyűgöz az a rész, ahol Fish elbeszélése önmagával folytatott monológként van felvéve. A záró részben néhány teljesen váratlan ütemváltás lep meg. Nehogy elfelejtsem az ízléses szimfonikus hangszereléseket. A „Where in the World” szép ballada, amely megfelelő kontrasztot visz a komor előd után, amikor a főhős a bukás után már elkezdett érzelmileg összeszedni magát, de még mindig kísértik a múlt emlékei. Kiváló lírai kifejezés szép akusztikusgitár-, zongora- és egyéb billentyűs hangszereléssel. A második részben álmodozó dallam bontakozik ki, amelynek varázsát a hipnotikus női kísérővokál is növeli. A záró „13th Star” a főhős érzelmi csúcspontja, amikor feltápászkodik a mélyről, és reménnyel tekint előre. Fish addig az album nagy részét alacsonyabb regiszterben énekelte, ami az utóbbi években jobban illik a hangjához, most azonban még lejjebb megy, hogy érzelmileg szinte teljesen üresen és hidegen szóljon. Egy ponton szinte úgy tűnik, mintha éneklés közben sírna, bár elég nehéz elképzelnem egy ilyen óriást könnyek között. A kiváló szimfonikus hangszerelés, a mandolin érdekes bevonása és a női többszólamok újabb, szélesebb dimenziót adnak neki. A végén mégis feltápászkodik a „pult” mögül, és új reményt meg célokat talál az életben, valahogy a Marillion-klasszikus, a „Sugar Mice” stílusában, és elhatározza, hogy ezután a „13. csillagot” követi.
A „13th Star”-ral Fish végre megalkotta azt az albumot, amelyre régóta vártunk – az albumot, amely végre bizonyította új érettségi szintjét és fejlődését önálló zenészként. A Vantsisszal a szerzésben folytatott szoros együttműködés a végén váratlanul gazdag gyümölcsöt hozott. Az eredmény Fish egyik legjobb albuma, ha nem egyenesen a legjobb (mindenképp a legjobb, ami az ének és a szövegek meggyőző erejét, valamint egyes motívumok újszerűségét illeti). Ugyanakkor véletlenül se számítsatok arra, hogy bármi az albumon zeneileg összevethető lenne azzal, amit a Marillionnal alkotott, mert ezt a fejezetet a koncertfellépéseken kívül messze maga mögött hagyta, és már egyáltalán nem lehet összehasonlítani. Az egyetlen dolog, ami még mindig a régi időkhöz köti, hogy Fish a lényegét tekintve még mindig a jó öreg Halász, a barátságos óriás és a szimpatikus „lúzer”, akit a női kaméleonok, akikhez kötődik, a végén mindig faképnél hagynak. Ilyenként megőrizte kedvenc lírai koncepcióit. Minél szomorúbb és kiábrándultabb, annál jobb albumot alkot, ahogy a múltban a legjobb költők is tették. Egyedül azt vetem a szemére egy kicsit, hogy a „13th Star” csak az ő weboldalán vagy a koncertturnén szerezhető be. Más részről viszont ez szilárd bizonyíték arra, hogy mostanában tényleg csak a saját örömére és hűséges rajongói örömére alkot. Mindazok, akik szkeptikusak voltatok a barátságos skót óriás szólókarrierjével szemben, tegyétek fel ezt az albumot, és fújjátok el a kétségeiteket a szólóművészi képességeivel kapcsolatban. Fish sikeresen legyőzte a múltbeli és a közelmúltbeli démonait is, és megalkotta legérettebb művét, mióta önálló útra lépett.
Felállás
Fish – ének
Frank Usher – elektromos gitár, akusztikus gitár
Steve Vantsis – basszusgitár, hangminták, programozott dob, elektromos gitár, akusztikus gitár, billentyűs hangszerek, klavinet (2)
Foss Paterson – billentyűs hangszerek, zongora, orgona, hangminták
Gavin Griffiths – dob
VENDÉGMUZSIKUSOK:
Chris Johnson – elektromos gitár, akusztikus gitár
Lorna Bannon – kísérővokál
Dave Haswell – ütőhangszerek
Produkció
Steve Vantsis
Számlista
1. Circle Line (6:04)
2. Square Go (5:31)
3. Miles de Besos (4:22)
4. Zöe 25 (5:19)
5. Arc of the Curve (4:29)
6. Manchmal (5:42)
7. Open Water (5:07)
8. Dark Star (6:48)
9. Where in the World (6:05)
10. Thirtennth Star (5:41)
Az album hossza: 55:13
