Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jethro Tull
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1972
Értékelés: 5/5
Az „Aqualung” (1971) klasszikusa után, amely a Jethro Tullt kultbandából világformátumú zenekarrá emelte, a (prog)rockvilág számtalan szeme szegeződött Ian Andersonra és az agyafúrt zenei perfekcionistákból és újítókból álló társaságára. Ők egy pillanatig sem dőltek hátra a babérjaikon, hanem előálltak egy újabb sajátos meglepetéssel, amely ambíciójával, fenségességével és mélységével sokkolta a zenei világot. Hogyan lehet überelni egy olyan mestermunkát, mint az „Aqualung”? Egy olyan zseninek, mint Ian Anderson és szakállas-bajszos bandája, ez semmiség: megalkottak egy ultrakomplex, egyszersmind évődő és provokatív albumot, amilyet a rockvilág addig még nem látott, és amellyel a Jethro Tull végérvényesen beírta magát a progresszív rock nagyjainak klubjába, annak ellenére, hogy maguk sosem sokat törődtek ezzel a címkével.
A „Thick As A Brick” az első igazi koncepcióalbumuk. Bár néhányan már az „Aqualung” is számos jelét látják a koncepciónak, Ian szerint az sosem volt koncepcióalbum. Sőt: Ian szavai szerint a „Thick As A Brick” válasz volt az „Aqualung” állítólagos koncepciójáról szóló, szerinte teljesen alaptalan szóbeszédre. Fő célja ezért az volt, hogy végre megalkossa „minden koncepcióalbum anyját”, és egyszer s mindenkorra befogja a találgatók száját. A felállás ezúttal sem maradt egyben az előző lemezhez képest, mivel fontos csere történt a dobok mögött. Az eredeti dobost, Clive Bunkert a kiváló Barriemore Barlow váltotta, Ian Anderson egykori zenésztársa még a Jethro Tull megalakulása előttről, aki még több jazzes dinamikát, valamint sebességet és energiát hozott magával. A „Thick As a Brick” valószínűleg John Evans billentyűs legjobb pillanata, hiszen sokszínű billentyűs szólói és hangszerelései az egész albumot átszövik. A legnagyobb élmény éppen a változatosságuk. A mindig elfeledett Martin Barre ezúttal is a gitáros finomságok, az ötletes riffek és a jó ritmusérzék mestere. A csodás fuvolás, multiinstrumentalista és még sok minden más, Ian Anderson természetesen végigvezeti az egész show-t, és összeköti a szálakat. Rendkívül intelligens és szarkasztikus szövegei itt érték el a csúcspontjukat. A zenekar jellegzetes, folkos fűszerezésű hangzása persze végig jelen van, korlátok nélkül, a fuvolán és az akusztikus részekben egyaránt. Ez a felállás a Jethro Tull egyik legstabilabb volt, ha nem a legjobb.
A „Thick As a Brick” története elsőrangú társadalmi szatíra (elsősorban a brit társadalomról), amelynek középpontjában a nyolcéves, átlagon felül intelligens Gerald „Little Milton” Bostock áll. A fiú társadalomkritikus szövegeivel (képzeletben, persze), amelyek az album mellékletében találhatók, megnyert egy rangos gyerekvers-írói versenyt. Egy rendkívül ellentmondásos döntéssel azonban a konzervatív zsűri megfosztotta a díjtól, a „Thick As A Brick” szövegeit pedig a társadalmi erkölcsre nézve „homályosnak és megbotránkoztatónak” minősítette. A koncepciótlan koncepció a „Thick As A Brick” mögött rejlő alapvicc, és ismét bizonyítja Ian kivételes érzékét az intelligens éleslátáshoz és a szatírához, amely gyakran a brit fekete komédiák, például a Monty Python szintjén mozog. A zenekarnak így sikerült hidat verni a művészet és a komédia, az alaptéma köré épített zenei ötletek lenyűgöző, esztétikus bemutatása és az önszatíra között. Ian gúnyát és határtalan cinizmust sugároz a brit társadalom közmondásos képmutatásával és rétegzettségével, különösen a felső osztállyal szemben, ezt szemléltetik a füzetben található újságcikkek is, amelyek szinte kivétel nélkül kiválóan groteszkek. A koncepciót az remek borító is elárulja a „The St. Cleve Chronicle” újságkivágásával, amely a központi eseményt ábrázolja, amikor a zsűri elveszi Bostocktól a díjat. Ez a borító máig az egyik legeredetibb lemezborító minden idők során.
A „Thick As A Brick” két részre osztott szvit, és már ezzel is teljesen más megközelítést sejtet az előző albumhoz képest, amelyen többnyire rövidebb darabok sorakoztak. Két részre, azaz két oldalra főleg a korabeli bakelit időbeli korlátai miatt osztották. Bár nagyfokú komplexitás uralja, számos rész- és hangszerelésváltással, a „Thick As A Brick” összhangulata mégis rendkívül könnyed, dallamos és gördülékeny, a hallgató észre sem veszi, mikor fordul át egyszer csak a lemez. A nyitó rész, amely akusztikus gitárral és fuvolával indul, szinte teljesen akusztikus és nagyon nyugodt. Aztán jön az ütős rész, amely a szvitben még többször visszatér (a „See there, a new son in born” sor), remek dobolással (ami egyébként az egész albumon irigylésre méltó szinten van), ütős, felvillanyozott gitárriffel, basszussal, valamint remek orgona- és szaxofonszólóval. Ezt elsőrangú gitárszóló követi Barre rendezésében, aki játékába még több dinamikát és variációs érzéket vitt. Ezután új központi téma érkezik fuvolára, orgonára és ütősökre építve. Itt főleg az orgona van előtérben, ami ismét megerősíti, milyen jó és egyben alulértékelt billentyűs John Evans, de a rengeteg variáció és a gitár, a fuvola meg az orgona közti remek interakció is ezt bizonyítja. Jeffrey Hammond basszusgitáros, aki egyébként az egész albumon kiváló, ezen a ponton teljes fényében ragyog. Ezután csodás hangszeres szakasz jön, és az egész téma alatt gyönyörű átvezetés bontakozik ki a zongora és az orgona, majd az orgona és a fuvola között. Ezt rövid ideig remek orgonaszóló és kiváló gitárriff követi. A zene ekkor ismét folkos beütést kap, elsősorban a visszafogott ének, az ütősök, a zongora és az akusztikus gitár jóvoltából. Nemsokára újra hangszeres rész jön, jó összekötéssel a zongora, a basszus és néhány ízléses fuvola- és akusztikusgitár-hangszerelés között. Itt zárul a szvit első része (a bakelit első oldala), egy meglehetősen szokatlan riffel, amelyet dobok és orgona egészít ki.
A második rész fuvolával és orgonával nyit, egészen a központi téma („See there, a new son is born”) megérkezéséig. Ez a rész remek Hammond-orgonás átvezetést, misztikus hangulatot és lenyűgöző dobszólót tartalmaz, amely Barrie Barlow kivételes gyorsaságát mutatja meg a hallgatónak. Ezután jön az a burleszkes, packázó rész, amelyben a hangszerek háromszor is kifutnak (hegedű, gitár, orgona stb.). Ian éneke itt rendkívül szokatlan, szinte úgy hangzik, mint egy főhajtás a brit fekete komédiák alakjai előtt. Amikor ennek a rövid komédiának vége, a zenekar folkos oldala ismét előlép: bőven szól az akusztikus gitár, a fuvola és az orgona, főleg pedig gyönyörű akusztikusgitár- és mandolinhangszerelések. Itt Ian rendkívül érzelmes éneke is lenyűgöz. Ezután fuvola és orgona következik, remek gitárriffekkel és rengeteg variációval. Újabb hangszeres szakasz jön, amelyet a fuvola, a ragyogó dobolás, a gitár és a csembaló jellemez, majd orgona- és fuvolavariációk követik. A zenekar zárásként visszahozza az első rész utolsó szakaszát, ezúttal új variációval, orgonával és szép hegedűhangszerelésekkel. A mestermű az első szakasz központi refrénjével ér véget („So you ride yourself all over the fields…”).
Az újrakiadáson megtalálható a „Thick As A Brick” remek (persze rövidített) koncertváltozata 1978-ból, amelyet a Madison Square Gardenben (New York) vettek fel, valamint egy interjú Ian Andersonnal, Martin Barre-ral és Jeffrey Hammonddal, amely az album megjelenésének idején készült.
A „Thick As A Brick” időtlen progresszívrock-mestermű, amely ennyi év után is kiállta az idő próbáját, és ma is elérhetetlen mérce sok kreatív zenész számára, akik közelebb szeretnének kerülni ahhoz a magas színvonalhoz, amelyet a Jethro Tull akkor felállított. A hard rock, a klasszikus hatásokkal átszőtt brit folk és az intelligens szövegek eklektikus keverékével a Jethro Tull olyan mesterművet alkotott, amely minden egyes meghallgatáskor a hetedik mennybe repíti a hallgatót. A „Thick As A Brick” ezért kétségkívül a zenekar legjobb műve, amely még sokáig ragyog majd a műfaj legjobb albumai között, és minden igazi rockrajongó gyűjteményének nélkülözhetetlen darabja. Érdemes megemlíteni, hogy megjelenésekor az album egy csapásra felkerült az amerikai slágerlista első, a brit ötödik helyére, ami a keletkezése korának (a progresszív rock és úgy általában a kreatív rockzene aranykorának) sajátos megnyilvánulása. El tudja még ma bárki képzelni, hogy véletlenül egy több mint 40 percnyi, egybefüggő, rendkívül komplex és fantáziadús zene kerüljön a listák élére? Az album mérföldkő volt és az is marad a rockzene történetében.
Felállás
Ian Anderson – ének, fuvola, akusztikus gitár, hegedű, szaxofon, trombita
Martin Barre elektromos gitár, lant
Jeffrey Hammond – Hammond – basszusgitár, narráció
John Evans – orgona, zongora, csembaló
Barriemore Barlow – dobok, üstdob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
David Palmer – zenekari hangszerelések
Produkció
Ian Anderson
Számlista
1. Thick As A Brick – Part 1 (22:39)
2. Thick As A Brick – Part 2 (21:05)
Az album hossza: 43:44
Bónuszszámok az újrakiadáson (1998):
3. Thick as A Brick (live at Madison Square Garden 1978) (11:48)
4. Interview with Ian Anderson, Martin Barre and Jeffrey Hammond (16:28)
