Előadó: Queensrÿche
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1984
Figyelem! Vészjelzés! Riadó! Egy másik galaxisból, egy másik világból érkezik, menetel az új faj, az új domináns fajta, új kezdet, új világ, isten hozott az armageddonban! A borítóval, amely leginkább e rég megbolondult bolygó őszinte és vélt „nagymenőinek” szája íze szerint való, a Queensrÿche eljutott első igazi stúdióalbumához, a „The Warning”-hoz, és valójában új világot kezdett teremteni!
A „The Warning” nagyrészt megőrzi az egy évvel korábban megjelent EP, a „Queensrÿche” irányvonalát. A „Queensrÿche” EP a zenekar népszerűsítése szempontjából nagyon jól szerepelt, így a srácoknak nem kellett az első stúdióalbumra felvenniük az EP négy nagy dalából egyetlenegyet sem, hiszen azok iránt továbbra is kielégítő volt a kereslet. A „The Warning” a magas színvonalú, klasszikus heavy metal szemlélet új bemutatója. Egyenes folytatása a Judas Priest és az Iron Maiden úttörő munkájának, valamint a brit új hullámnak, és mint ilyen, arra figyelmeztet, hogy karnyújtásnyira vannak még felfedezetlen zenei horizontok, amerre a heavy metal fejlődhet, és új arcokká, új küldetésekké alakulhat.
A srácok prédikálás közben még mindig a miszticizmusba és az okkultizmus bujaságba burkolóznak, ahogy az emberi képzelet burjánzik. Az albumon van néhány dal, amely szorosabban kötődik ahhoz, amit a „Queensrÿche” EP kínált. Ilyen az ütős, himnikus ballada, a No Sanctuary, amely felépítését tekintve talán a legközelebb áll az EP The Lady Wore Black című dalához, a zenekari hangszerelések pedig izgalmat adnak neki, és drámai hangulatát tovább fokozzák. Aztán itt a robbanékony címadó dal, amely azonnal alaposan begyújtja az albumot, és itt a rendkívül homályos En Force. Az N M 156 kétségkívül az album egyik csúcspontja: tökéletességével és azzal a veleszületett érzékkel, ahogy a zenekar a dallamot és az agressziót egyesíti a megszólalásban. A Queensrÿche az 1980-as évek elején az amerikai heavy metal hullámának többi képviselőjéhez képest a legközelebb állt az európai és a japán fülhöz, hiszen kortársai közül mindig ők kínálták a legtöbb dallamosságot és a legtisztább produkciót, soraikban pedig ott volt a hangi varázsló, Geoff Tate. A pompa és a himnikusság, amelyet például a Take Hold Of The Flame ragad meg, a mérgező és szellemes riff tökéletes összeolvasztásának közvetlen példája, amely teljesen alá van rendelve a dalt díszítő nagy dallamnak, és ettől a szám hatalmas slágerré vált Japánban.
Már az EP, a „Queensrÿche” anyaga is jelezte, hogy Geoff Tate nem „normális” énekes! Hogy nem hétköznapi énekes. A „The Warning” tehát megerősíti, hogy a heavy metal valaha volt legkiemelkedőbb, legfelismerhetőbb és leghatásosabb hangjainak egyikével van dolgunk, a műfaj számtalan változatát nézve is. A hangszíne artikulációja, a hangulatok megelevenítése élő és érzéki megközelítéssel, a finomság és a legmagasabb fekvések teljes felkavaró feszültsége közötti kanyargás, amelyet még ma is nehéz überelni, egyszerűen elállítja az ember lélegzetét. Tate az 1980-as évek Queensryche-albumain hallható „operett-szerű” megközelítésével kivívta magának a valaha élt egyik legnagyobb és legelismertebb heavy metal énekes státuszát, hogy ne mondjam, a rockzenében általában. A zenekar későbbi zenei kísérletei pedig megmutatták, hogy a hangja kiváló megoldás olyan műfajokban is, mint az AOR rock vagy a pop rock. Annak közvetlen bizonyítéka, mit képes megidézni Tate hangja, a 9 perces mini eposz, a Roads To Madness. Ez a záródal, amely minőségben kiemelkedik az albumon.
Az album lelke az öt tag hozzájárulása az összehangolt, kreatív együttműködésben, ideális munkakémiával. Az album bátor újítása, amely tovább élénkíti, a zenekari hangszerelések bevonása: ezek kitöltik a hátteret, fokozzák az intenzitás és a dráma érzetét, és emelik az album hangulatát, ami igazi színpadias hatást visz a „The Warning”-ra.
A Queensrÿche a szerzésben, főként a refrének és előrefrének alapmotívumai közötti átmenetek kialakításában, a sajátosan felépített középső hangszeres részekben, amelyek semmit sem vesznek el az album folyékonyságából, sőt tovább növelik a dinamikát és a magas szintű atmoszférát (milyen agyafúrt!), valamint néhány egymásra utaló motívumsorban jelezte, hogy a klasszikus heavy metal által kijelölt mezőkön túl, szélesebben is fejlődhet. A passzusok megválasztása és az egyes dalok magas szintű dallamos kibontakozása így át van itatva a Queensrÿche sajátosságaival, és a „The Warning”-on is maradéktalanul átjött a felismerhetőségük, egyediségük, amely még szembetűnőbben ragyogott fel az EP-n, a „Queensrÿche”-n látott csírákhoz képest. Néhány teljesen ártatlan elem, amiért később a progresszív metal újításai miatt őket „hibáztatják”, futólag megcsillan az album számaiban, például a Before The Storm (főként a középső hangszeres rész), a Child Of Fire, valamint a már említett Roads To Madness esetében, amely mind közül a legtöbb kiindulópontot kínálja a zenekar további fejlődéséhez. Közben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezeknek az elemeknek a korai megjelenése lazán kapcsolódik a Fates Warning egyidejű fejlődéséhez és debütjéhez, a „Nights On Brocken”-hez, azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak nagyon hamar elmenekültek a komplex széttöredezettség vizeire a dallam szétzúzása árán, a dallam viszont olyasmi, amiről a Queensrÿche soha nem mondott le, és a „kövesd a dallamot” apostolsága az egyik alapelv, amelyhez a Queensrÿche az 1980-as években hűségesen ragaszkodott. Ezért ez az egyik legeurópaibb zenekar Európán kívül. Mindkét zenekar, a Fates Warning és a Queensrÿche is erősen hatott annak a kialakulására, amit a kritikusok később „progresszív metalnak” neveztek, ami főleg a Queensryche esetében műfajilag igencsak nem odaillő címke, hiszen az összes stúdióalbumuk hangzásban és stílusbeli rétegzettségben meglehetősen távol áll egymástól.
A „The Warning” a Queensrÿche fejlődésének lezárása a klasszikus heavy metal műfajában. Már a következő album, a „Rage For Order” okosan, nagy lépéssel fejlesztette tovább a zenekar kifejezésmódját, rengeteg új zenei arcot és kihívást kínált, a Queensrÿche pedig eközben semmit sem homályosított el egyedi sajátosságából és abból a felismerhető tökéletességből, ahogyan a saját hangján adja elő a dallamot!
Felállás
Geoff Tate – ének
Chris DeGarmo – gitár
Michael Wilton – gitár
Eddie Jackson – basszusgitár
Scott Rockenfield – dob
Vendég:
Michael Kamen – zenekari hangszerelés
Produkció
James Guthrie
Dallista
1. Warning
2. En Force
3. Deliverance
4. No Sanctuary
5. N M 156
6. Take Hold Of The Flame
7. Before The Storm
8. Child Of Fire
9. Roads To Madness
Az album hossza: 48.36
AZ ÚJRAKIADÁS (2003) BónuSZ DALAI:
10. Prophecy
11. The Lady Wore Black (live)
12. Take Hold Of The Flame (live)
Az album hossza a bónuszokkal: 61.03
