Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Mollo, Dario & Martin, Tony
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 49:26
Értékelés: 4/5
Dario Mollo és Tony Martin párosára talán néhányan emlékeztek még azokból az időkből, amikor mindannyian járványszerűen sóvárogtunk bármilyen Black Sabbath-album után az 1995-ös „Forbidden” óta – és a mai napig nem kaptunk. Méghozzá olyat, amelyet Tony Martin Sabbath-beli évei mintájára formáltak volna meg, ebben a valaha a naprendszerünkben keringő egyik legnagyobb rock/metal zenekarban.
Valószínűleg Tony Martin és Dario Mollo is nagyon hiányolta akkoriban a Black Sabbath visszatérését, ezért az ezredfordulón viszonylag gyorsan összehoztak két albumot a The Cage projekt égisze alatt, amelyek a kritikus hallgatóság nagy tetszését aratták. Aztán hosszú szünet következett. Egész tíz év, mire új stúdióalbumot kaptunk. A The Cage projekt harmadik felvonását. Egyszerűen és találóan összefoglalva: „The Third Cage”.
Mondhatjuk, hogy Dario Mollo zenei filozófiája – ő a projekt fő és alapvető hajtómotorja – egy fikarcnyit sem változott az elmúlt évtizedben. Mollo producerként ugrásszerűen fejlődött ebben az időszakban, a „The Third Cage” ugyanis egy igazi kis produceri Rhapsody in Blue. Érezni a tapasztalatot, amelyet a zeneiparban eltöltött évek hoznak magukkal. A „The Third Cage” hangzása nyers, élő, merész és nagyon közvetlen. Ugyanakkor a gitár, illetve a gitárfrázisok megőriztek egy határozottan „elmaszatolt, zsíros” hangzást, amely a mai producerdivat némely kiáltására hallgat. A gitárfrázisok és a ritmikus ütemhurkok rokonsága miatt, amelyek rendkívül ismerősek lesznek számodra a Black Sabbath Ozzy nélküli, hírhedt életművének párhuzamai révén, semmiképp se várd el és ne követeld meg a „The Third Cage”-től, hogy Tony Iommi utánozhatatlan keze játssza őket, vagy hogy Cozy Powell utánozhatatlan izomzata hajtsa a ritmusmotort. A „The Third Cage” mindennek csupán egy nagyon szép közelítése. És ez a Black Sabbath örök nyugalmára való tekintettel teljesen elég is. A középső hangszeres részeket természetesen szépen kifaragott szólók gazdagítják, az átvezető részeket pedig színesen emelik följebb a gitárdíszítések (a One Of The Few hozza az albumon a legtöbb érdekességet ezeknek a trükköknek a kiaknázásában, a dúrban szóló refrénjével pedig a legtöbbet tér el a klasszikus Sabbath-sablontól). Újdonság az új időkre, hogy a lemez kacérkodik a mintavételezéssel, amellyel Mollo elmélyíti az album komor atmoszféráját (ebbe vezet be mindenkit a nyitó Wicked World, az efféle érzéseket pedig derekasan megfejeli a Cirque Du Freak versszakainak megtámogatott ritmikus groove-ja). Ez a The Cage projekt előző két albumán még nem volt jelen.
A Sabbath késő romantikus korszakának megszállottsága, amely a legendás zenekarnál nagyjából a „The Eternal Idol” albummal köszöntött be, ezen a lemezen sem enged, ezért ez a korszak rajongóinak testhezálló kiadvány, amelyhez a hangulat alapján logikusan kapcsolódik az összes Ronnie James Dióval készült Sabbath-album is, és amikor eljutsz a harmadik, mini epikus szvithez, a ragadozó, végzetes, mégis ünnepélyes hangulatú Oh My Soul című dalhoz, nem kerülheted el azokat az asszociációkat, amelyeket ez a szám ébreszt benned, felidézve emlékezetedből a Black Sabbath „The Seventh Star” klasszikust, az azonos című dalt. Ha a legtöbb végzetes slágerességet keresed, a Still In Love With You vezet be oda a legbensőségesebben, bőségesen átitatva a hamisítatlan „arabeszkek” gitárdíszítéseivel.
Mindez a „kéjesen veszélyes” közelség a Sabbath-mágiához nem lenne jelen az albumon, ha nem hagyná rajta egyedi pecsétjét a páratlan Tony Martin. Ő megőrizte teljes elemi felismerhetőségét kivételes, tulajdonképpen érinthetetlen szinten. Ez az a Tony Martin, akit egyenesen a Sabbath-albumokról vettek át, ahogy a szólókarrierje lemezeiről is (koncertszempontból nem szabad az énekestől húsz évvel ezelőtti frissességet várni, a stúdióban viszont a hangi kopottságot remekül elfedik). A The Cage projekt a Black Sabbath okkultizmusának szép részét átöntötte a saját örökségébe. A szövegek ebbe az irányba haladnak. A pusztulás, az ördög iránti megszállottság, a halálosan csábító bűn – amelynek nem tudsz ellenállni – és a boszorkányság irányába. A kijelölt dallamvilág mellett, amely nagyrészt a Black Sabbath nyolcvanas évekbeli és a kilencvenes évek első feléből származó örökségét utánozza, az ő hangja ilyen közegben kifejezőerejét tekintve optimálisan működik. Tony Martin hangjának pecsétje pedig az az ősi kötelék a legendákkal, amely ezt az albumot tulajdonképpen olyan érdekessé teszi, annak ellenére, hogy kifejezésmódját tekintve nem fedez fel semmi újat.
A „The Third Cage” olyan album, amely minden Tony Martin-hanghoz vonzódónak érdekes lesz, de a szólókoncertjeit még mindig látogató alaprajongói tábort is bővítheti. Jó lenne ennek a zenének a megtestesülésével egy esetleges koncertturnén is találkozni. Létjogosultsága minden szempontból megalapozott. A zeneileg kevésbé igényes közönség körében – mint például Olaszország területén – igazi tömeges koncertlátogatást is kiválthat. A Black Sabbath hívei természetesen kötelezően ellenőrizzék le ezt az albumot is. A The Cage projekt két korábbi albuma mellé illik. Egyenrangúan áll mellettük, fejlődés tekintetében pedig kiállta az idő próbáját, hiszen alkalmazkodott a produkciós trendekhez. Azt is bizonyítja, hogy Dario Mollónak a 10 éves szünet évtizede alatt sikerült néhány mérgezően fertőző gitárfrázist is kifaragnia. Természetesen az örök inspiráció megszállottsága alatt, amelyet Tony Iommi riffjeinek eleganciája és ősi kanonádjának mesterisége táplál.
Felállás
Tony Martin – ének
Dario Mollo – gitár, basszusgitár, billentyűk
Roberto Gualdi – dobok
Fulvio Gaslini – basszusgitár
Dario Patti – billentyűk
Brian War – billentyűk
Produkció
Dario Mollo
Számlista
1. Wicked World
2. Cirque Du Freak
3. Oh My Soul
4. One Of The Few
5. Still In Love With You
6. Can’t Stay Here
7. Wardance
8. Don’t Know What It Is About You
9. Blind Fury
10. Violet Moon
