Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: House Of Shakira
Kiadó: Lion Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 49:30
Pontszám: 5/5
Ez egyike azoknak a lemezeknek, amelyekre lázasan vártam. A House Of Shakira valahogy sorsszerűen kötődik a RockLine-hoz. A 2006. novemberi koncertjük és a zenekarral Padovában készített interjú a csapatunk legkorábbi, legemlékezetesebb kalandjai közé tartozik, ugye, Bojan?
Na de hagyjuk az érzelgősséget, és térjünk rá az új House Of Shakira lényegére. Akik nem tudnak betelni a zenekarnév egzotikumával, azoknak megsúgom: a House Of Shakira nem holmi hibrid keveréke Shakirának (személyesen) és a House Of Lords tagságának, hanem a skandináv dallamos rock képviselője, amely 1997-ben a remek „Lint” debütalbummal hívta fel magára határozottan először a figyelmet. A zenekar azóta, egészen 2007-ig, egy halom kiváló stúdióalbumot adott ki, amelyek sajnos mind igazságtalanul átsiklottak a figyelmen, velük együtt pedig maga a banda is. Közülük a leggyengébb éppen a 2007-es „Retoxed”, amely jelezte, hogy a zenekar nagy változások küszöbén áll.
És így is lett. A zenekar 2007 és a „HoS” megjelenése között nem kevesebb mint három tagot cserélt le! Ezzel pedig új fejezetet nyitott a pályafutásában. Nem is megy másként, ha az ember ilyen radikálisan nyúl bele a zenekar zenei esszenciájának szívébe. A régi tagok közül ma már csak a két gitáros maradt: Mats Hallstensson (ő játssza a szólók zömét is) és Anders Lundström, a csapat két kreatív fő agya, akik a riffeket hozzák a House Of Shakira zenéjébe, így az új albumon is megmaradt a zenekar alapvető arculata! A remek svéd technikás progmetál csapat, a Mind’s Eye soraiból érkezett Andreas Novak, aki az eredeti énekest, Andreas Eklundot váltotta, a basszusgitárosi poszton ma Basse Blyberg áll, aki Per Schelandert (ő egyébként ex-Royal Hunt) váltotta, az új dobos pedig Martin Larsson, aki a zenekar egy újabb eredeti tagját, Tony Anderssont váltotta.
Jobb eredményt a „HoS”-nál nem is kívánhatnánk. A House Of Shakira felfrissülve, regenerálódva lép a fejlődés új korszakába, és megszelídíthetetlen vággyal csap le, olyannal, amilyenből a pályafutás elején bőven akadt. A „HoS” kertelés nélkül sötét album, ami eddig nem volt jellemző a zenekarra. Ugyanakkor a srácok eddigi legkeményebb és legpörgősebb lemezéről van szó. A House Of Shakira-t mindig is a Journey valamiféle szerencsés, de távoli megfelelőjének tartották, természetesen skandináv módra elkészítve és tálalva! Most viszont ez az érzés jobban el van fedve, mint valaha, és az AOR műfaj úttörő megalapozóival, a San Franciscó-i zenekarral való összehasonlítás kevésbé helytálló. Ebből a „stílusból és megszokásból” egy kicsit feláldoztak a távozott énekes, Andreas Eklund vokális sajátosságai miatt, bár Andreas Novak ezeknek az érzeteknek a megidézésében, ha kell, egyáltalán nem utolsó (a leginkább journey-s I’ll Be Gone vagy a záró Out Of My Head). Az alapvető változás viszont, amely a zenekart először távolítja el határozottabban a Journey-hasonlatoktól, a lemez más produkciója (pörgősen élő), és főleg a közelmúlt rocktörténetének klasszikusai felé tett látványos kacsintgatás a retro hatások irányába, vagyis a dalok kissé más aranzsálása. Hogy a srácok szeretik a repülőket, azt már a remek, 2004-es „First Class” album címe is bizonyítja, főleg az azon szereplő kópéságú Landing. Ezúttal a repülésnek az All Aboard című dalt szentelték, amely (ha még egyszer visszatérünk Neal Schonhoz és társaihoz) át van itatva a Journeyre jellemző vezérmotívum-játékokkal, miközben Andreas Novak éneke ezeknek az érzeteknek az újraalkotásában egyenesen testhez álló.
A nyitó Brick Wall Falling versszakbeli gitármintája már a rock óriásainak (Deep Purple, Rainbow) klasszikus retro hatásaival kacérkodik, meglepő viszont a már említett közvetlen riffelős tartása, amely intenzitásban és rockos keménységben úgy lüktet, mint még soha. Amikor az énekhez csatlakoznak a háttérvokálok rétegei, megfejtődik a rejtvény: a House Of Shakira megőrizte a kapcsolatot a saját, felismerhető védjegyekből álló hagyományával. Az új idők mellett a zenekar számára megkérdőjelezhetetlenül a Changes In Mind tanúskodik, amely az album egyik legsötétebb dala, mérgesen sabbathosra hangolva. A lemez másik ilyen sötét szerzeménye az Endless Night, amely némi ihletet köszönhet a Led Zeppelin Kashmir című számának nyitó riffjének. Érdekes látni, hogyan keresi lelkesen a zenekar a két említett dal elemi erejű, zúzós gitárriffje fölött a tökéletes dallamos kibontakozás útját, vagyis a dallamosan kompakt ragadozó harapás optimális hatótávját. Ez teljesen sikerül is neki, és újra kihozza a győztes pókert, megőrizve a sajátos szerzői felismerhetőséget, a két említett dal pedig tulajdonképpen az album különleges gyöngyszeme, amely ezért kiemelkedik rajta. A zenekarnak velük sikerült új, friss és más módon tálalnia a saját elemi lényegét, ami azt jelenti, hogy a „HoS” a művészi érés fejlődési lépése, határozottan előre mérve. Szeretnél egy kis AC/DC-t a House Of Shakira-tól? A Midnight Hunger versszaka ebben minden bizonnyal teljesen kielégít.
Az olyan dalok, mint a Voice In The Void, a What Goes Around, a Zodiac Mind és előtte a Carry My Load, a zenekar jellegzetes, könnyen felismerhető arcát mutatják, amelyet mindig is a pozitív hozzáállás, egy csipetnyi kópés kihívó hang és a lányok nyílt csicskítása díszített, a Journey mintájára.
A produkció fantasztikus. Skandinávoktól kifejezetten szokatlanul nyers és élő, mint a fene! A korábbi albumokat jócskán csiszolgatták, a „HoS” viszont nem ennyire kontrollált lemez. Például a Fracture In Love a nyitó, elemien lecsupaszított riffnyersességével, közvetlen zúzásával lep meg igazán! A hangzás alapelemeinek elosztása, a bombasztikusan terjedelmes „groove-tól”, amelyet a tökéletes dallam keresése közben a hangsúlyosan vastag lábú basszusvonal indít el, az ihletett dobolással összehangolt új ritmusvonalon, a lelkesen „aprító” riffek kiváló függönyén át az új énekes, Andreas Novak határozott, tisztán kidolgozott és ultradallamos hangjának központi helyre emelt, tekintélyt parancsoló vezetéséig, pontosan az, amit egy klasszikus rockzenekar csak kívánhat. Dallamos, mégis nyersen ütős. Túlzott kontroll nélkül, amely beárnyékolná a rockos hitelesség vibrálását, ugyanakkor az album nem titkolja, hogy az aranzsmanokban hosszú fejlődési úton ment keresztül, és a legapróbb részletekig tökéletesre csiszolt. Andreas Novak éneke megtartja Andreas Eklund erényeit, ugyanakkor még mozgalmasabbnak és változatosabbnak hat. Andreas Novak ugyanis szemérmetlenül kihasználja veleszületett vokális soul-vonását, ami például a „halott” Shy énekesének, Lee Smallnak vagy Steve Overlandnek (FM) is sajátja, és ez a vonás a mostani House Of Shakira számára teljesen új.
A „HoS” kitűnő album. Minden részletében csiszolt. A zenekar eddigi legkeményebb, sőt legsötétebb lemeze. A House Of Shakira remekül átvészelte vele az átalakulás időszakát, megtartotta minden jellegzetességét, és érett módon még magasabb kifejezési szintre emelte őket. A „HoS” a zenekar új korszakának albuma, vele tehát új fejezetet nyit a művészi tartásában. Mondhatjuk, hogy a srácok eddig a legtöbb aranzsőri kísérletezést merték megengedni maguknak, ugyanakkor, főleg a jellegzetes House Of Shakira harmonikus refréndallamok rovására, megtartották zenei mondanivalójuk minden sajátosságát. Egész vonalon győztes album. Honfitársaik, a Treat legutóbbi lemeze mellett a helye! Se több, se kevesebb!
Felállás
Andreas Novak – ének
Mats Hallstensson – gitár
Anders Lundström – gitár
Basse Blyberg – basszusgitár
Martin Larsson – dob
Produkció
House Of Shakira
Számlista
1. Brick Wall Falling
2. Changes In Mind
3. Carry My Load
4. Zodiac Maniac
5. Fractions Of Love
6. Midnight Hunger
7. Endless Night
8. All Aboard!
9. What Goes Around…
10. I’ll Be Gone
11. Voice In The Void
12. Lost In Transition
13. Out Of My Head
