Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1991
Játékidő: 75:45
Értékelés: 4/5
Mire a kultikus angol melodikus art rockerek, a Magnum kiadták harmadik koncertalbumukat „The Spirit” címmel, kereskedelmi csillaguk már lassan halványulni kezdett, bár ezen a kiváló felvételen ez semmiben sem érezhető, hiszen a zenekart szétfeszíti a megzabolázatlan koncertenergia. Ez volt az az időszak, amikor a melodikus rock és a hair metal aranykora már hanyatlani kezdett, a Magnum tagjai pedig a „Goodnight L.A.” (1990) című albumot népszerűsítő turné kellős közepén jártak. Ez a lemez kifejezetten „amerikai” stílusával, általános ihlethiányával és steril produkciójával hidegen hagyta mind a rádiós újságírókat, akiktől azt várták, hogy a tengerentúli kereskedelmi áttörésben komoly szerepet vállalnak, mind a rajongók többségét, akik akkoriban nagyon csalódtak kedvenceik új irányában. A „Goodnight L.A.” eladási számai katasztrofálisak voltak, az amerikai piac meghódításának nagy terve pedig dugába dőlt, de szerencsére a Magnum később összeszedte magát, és a pályája hátralévő részében még rengeteg jó zenét tett le az asztalra.
A „The Spirit”, a zenekar utolsó munkája a „Polydor” kiadónál, mielőtt a Magnum a rossz promóció miatti dühében felbontotta a szerződést, szinte teljes egészében az akkori szetlistát tartalmazza, így nem csoda, hogy akad rajta néhány szám a „Goodnight L.A.”-ről is, például a „Mama”, a „Reckless Man” és a „Rockin’ Chair”, utóbbinak a szerzésében a legendás Russ Ballard is közreműködött. Mindhárom dalról elmondható, hogy élőben jobban szólnak, mint az eredeti stúdióváltozatok. Szerencsére azonban a várakozásoknak megfelelően mégis a többi albumról származó Magnum-klasszikusok dominálnak, így a „The Spirit” – amelynek eredetileg dupla albumként kellett volna megjelennie – egészében véve a zenekar egyik legjobb koncertdokumentuma, amelyet hallgatva ezeknek az art rock legendáknak bármelyik rajongója még ma is átélheti a „belső beteljesülést”. Sokan persze bosszúsan veszik majd észre, hogy a „The Eleventh Hour” (1983) albumról egyetlen dal sem szerepel a műsorban, a korai időszakot, vagyis az első két lemezt pedig csak a nélkülözhetetlen fantasy-eposz, a „Kingdom Of Madness” képviseli, amely mindig felidézi a zenekar prog rockosabb hangulatú kezdeteit.
Egy rövid zenekari nyitány után, amely inkább a Mikulás útjának kezdetét juttatja eszünkbe, mint a brit melodikus rock bajnokainak színrelépését, a Magnum teljes gőzzel csap bele az energikus katalizátorba és felejthetetlen AOR-bombába, a „Vigilante”-ba, így nehezen is találhattak volna megfelelőbb nyitó örökzöldet. Ezt követi a felejthetetlen sláger, a „Days Of No Trust” nem kevésbé meggyőző változata, amely felidézi a romantikus időket, amikor úgy tűnt, hogy a „Wings Of Heaven” (1987) albummal örökre stadionzenekarrá válnak. A „mesének”, amikor rövid időre rájuk sütött a világhír, az ’80-as évek végével azonban végleg vége lett. A banda a teljes felvételen a csúcson van, ami a felejthetetlen power ballada, a „Need A Lot Of Love” fenomenális változatán is szépen hallatszik, ahol Bob Catley rendkívül érzéki énekteljesítményével ismét bizonyítja, hogy a brit art/melodikus rock színtér egyik legjobb énekese. Tony Clarkin gitáros a dallamos és egyben érdes gitárvezetések alapvető forrása, Mark Stanway szimfonikus, gyakran fennkölt hangszerelései pedig minden alkalommal igazi csemegét jelentenek bármely zenei gourmand számára.
Catley kissé felesleges bátorítása a végig igencsak hangos közönség felé a kiváló „Pray For the Day” előtt – ez egy újabb „Wings Of Heaven”-klasszikus – semmit nem ront azon a rendkívül „élő” energián, amely a „The Spirit” egészén átsüt. Sőt, remek bemelegítésként szolgál a koncertcsúcsok előtt, mint az „On the Storyteller’s Night” (1985) klasszikusai, a „Les Morts Dansant” és a „How Far Jerusalem”, valamint a zenekar legbecsesebb stúdiómestermunkájának címadó dala. Utóbbi kissé komikus, rögtönzött felvezetéssel lep meg, amelyben egy kislány elmondja, hogy nagyon szeret mesét hallgatni. A koncertdokumentum címadó dala, vagyis a „The Spirit” az akusztikus bevezetővel együtt az stúdióeredeti hű utódjaként szól, az epikus „Sacred Hour” – szintén a „Chase the Dragon” (1982) albumról – pedig bár nem éri el az eredeti mélységét, mert Stanway a szintetizátoros improvizációk során nem ismétli meg az eredeti ragyogását, mégis nagyon jó közelítés, ahol a koncertenergia eléri a csúcspontját. A „When The World Comes Down” ébresztő himnusz, amelyen érződik a Queen dobosa, Roger Taylor alkotói hatása – ő a „Vigilante” album producere volt –, nem éppen a legátgondoltabb választás a felvétel zárásához, hiszen a nagy fináléhoz választhattak volna jobb dalt is, de nyilván olyasmit akartak, amit a közönség is együtt énekelhet.
A „The Spirit” a Magnum eddigi egyik legjobb koncertdokumentuma, pedig egy nehéz időszakban vették fel, amikor már tudni lehetett, hogy a nagy kereskedelmi sikereknek végleg vége. Sokan hiányolni fogják a „The Spirit”-ről a régi klasszikusokat, mint a „Soldier On the Line”, a „The Prize”, a „Just Like An Arrow”, a „Two Hearts”, a „Wild Swan”, a „Start Talking Love” és a „The Last Dance”, de megfeledkeznek arról, hogy ez „csupán” egyetlen album, és a Magnum ebben a keretben remek szetlistát választott, amely híven tükrözi, hol tartottak akkoriban, alkotói és kereskedelmi értelemben egyaránt.
Felállás
Bob Catley – ének
Tony Clarkin – gitár
Wally Lowe – basszusgitár
Mark Stanway – billentyűk
Mickey Barker – dob
Producer
John Halke és a Magnum
Számlista
1. Introduction (1:53)
2. Vigilante (5:37)
3. Days Of No Trust (4:26)
4. Mama (4:31)
5. Need A Lot Of Love (4:50)
6. Pray For The Day (4:30)
7. Les Morts Dansants (5:01)
8. Reckless Man (3:04)
9. How Far Jerusalem (8:16)
10. The Spirit (5:01)
11. On A Storyteller’s Night (6:19)
12. Rockin’ Chair (4:29)
13. Kingdom Of Madness (4:54)
14. Sacred Hour (5:13)
15. When The World Comes Down (5:37)
