Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Camel
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1975
Értékelés: 5/5
A kiváló „Mirage” (1974) viszonylagos kereskedelmi sikere után, amely a szimfonikus progresszív rock egyik legfényesebb reménységeként tette ismertté a zenekart, a Camel tagjai úgy döntöttek, hogy konceptalbumot készítenek, méghozzá teljesen instrumentálisat. Vagyis ének nélkülit. Az amerikai kiadójuknak, amely a nevükkel akart jókora pénzeket keresni, ez a hír természetesen óriási sokk volt. A zenekar tagjait azonban ez nem különösebben izgatta, és úgy döntöttek, hogy megcsinálnak még egy remekművet, amely sok tekintetben még a kiváló elődjét is felülmúlta. A „The Snow Goose” (a teljes albumcím szerzői jogi okokból valójában „Music Inspired By the Snow Goose”, de a kiadók és a rajongók többsége nem foglalkozik ezzel) Paul Gallico amerikai író novellájára épülő konceptalbum. Az ötlet onnan jött, hogy a zenekar tagjai lelkes olvasói voltak az irodalmi klasszikusoknak. A több szóba jöhető irodalmi alap közül – köztük volt a Siddhartha is – végül Doug Ferguson basszusgitáros kedvenc könyve nyert.
A konceptalbum mellett szóló döntéshez némileg hozzájárult a Gyűrűk Urára épülő epikus szerzemény, a „White Rider” (Mirage, 1974) váratlan sikere is. A „The Snow Goose” dalai között nincsenek szünetek, egyik közvetlenül a másikba folyik át, ami még tovább fokozza az egész koncepció intenzitását. Így hallgatás közben, szövegek nélkül is magad elé varázsolhatod az album teljes történetét. Állítólag a zenekar eredetileg még azt is tervezte, hogy a dalok közé felolvasott könyvrészleteket vesznek fel, amelyek összekötötték volna a történetet és az egyes számokat, de ezt a szerzői jogi probléma miatt elvetették. Ami sokkal jobb bármiféle felolvasott részletnél: a hosszabb tételek között rengeteg rövidebb dal van, amelyek többnyire akusztikus gitárra, zongorára és mellotronra épülnek, és összekötik a hosszabb számokat. Ezek a számos zenekari hangszerelésnek köszönhetően gondoskodnak az egész koncepció zökkenőmentes menetéről.
Az albumon tehát nem találsz egyetlen hosszabb eposzt sem, pedig ezek a zenekarra egyébként igencsak jellemzőek, helyette számos rövidebb dal van rajta, amelyek közül mindössze kettő hosszabb öt percnél. A Camel természetesen kiváló zenészekből áll. Latimer ezen az albumon bebizonyítja, hogy nemcsak remek gitáros és tisztességes énekes, hanem nagyon jó fuvolista is. Ward korának egyik legtehetségesebb és leginkább egyedi dobosa volt. Ferguson vastag basszusvonala szintén mindig markánsan jelen volt. Bardens orgona- és mellotronmesterműveit pedig mindig öröm hallgatni. A kiváló zenekari hangszereléseket David Bedford írta, akit a szélesebb közönség leginkább onnan ismer, hogy Mike Oldfielddel dolgozott együtt a „The Orchestral Tubular Bells” (1975) című albumon.
Egy rövid leírás az érdekes koncepcióról, amely tulajdonképpen háborús dráma a barátság és a szeretet erejéről: a történet egy magányos, különös külseje miatt megvetett férfiról, Rhayaderről szól, aki egy napon ellát egy sebesült hólibát. Ezt egy fiatal lány, Fritha hozza hozzá gondozásra, aki a sebesült madár ápolása közben legyőzi a Rhayadertől való félelmét, és összebarátkozik ezzel a visszahúzódó, remetelelkű madárbarát emberrel. Nem sokkal azután, hogy a lúd meggyógyul, elrepül, ami mindkét gondozóját, akik az ő révén kerültek közel egymáshoz, mélységesen elszomorítja. Ennek következtében Fritha attól fogva nem látogatja többé Rhayadert, ő pedig, aki legalább annyira hiányolja a hólibát, magányos és boldogtalan lesz.
Ez befolyásolja végzetes döntését, hogy csatlakozzon a katonákhoz a francia partoknál vívott harcban, bár a hóliba ismét visszatér az életébe, és attól kezdve hűségesen követi minden hadjáratán. Később Rhayader egy tengeri csatában életét veszti, miközben a várost próbálja megvédeni a támadóktól. A hóliba ekkor újra feltűnik a csata kellős közepén, és lelket önt a város megmaradt védőibe. A csata szerencsés kimenetele után a városiak hálából „La Princesse Perdue” névre keresztelik a madarat, a remény jelképeként, amely a háború borzalmai ellenére is megmarad. Fritha, aki nem sokkal Rhayader távozása után kezdi hiányolni őt, egy madárraj közepén megpillantja imádott hólibáját, és ekkor ébred rá, hogy a különös férfi, akitől annyian féltek, noha a jóság megtestesítője volt, soha többé nem tér vissza. A „The Snow Goose” tehát szomorú, ugyanakkor rendkívül szép történet a szeretet és a bajtársiasság erejéről. Egy ilyen összetett, drámai és tragikus koncepció mellett nem csoda, hogy a Camel a zenéjén keresztül főként gyönyörű hangfüggönyökkel és zenekari hangulattal meséli el a történetet, arra a jellegzetes kelta melankóliára építve, amelyet csak a szigetlakók tudnak megidézni.
A rejtélyesen misztikus, szintetizátorral generált kísérő vokálokat és briliáns mellotronvonalat felvonultató nyitó „The Great Marsh” után jön a „Rhayader”, a zenekar egyik klasszikusa, amely kislemezen is megjelent. Latimer kiváló nyitó fuvolaszólója és Bardens zongorája pillanatok alatt magával ragadja a hallgatót, és ez igaz a dal gyönyörű ritmikai szerkezetének egészére is. Bardens orgonaszólói még tovább fokozzák a szerzemény kivételes szépségét. Ezt követi a „Rhayader Goes To Town”, amelyben rendkívüli Latimer-szólók és jellegzetes wah-wah gitáreffekt hallható, no meg Bardens ezoterikus mellotronszólói. Végig váltakoznak a gyors és lassú ritmikus részek, amelyek elképesztő varázst teremtenek. A legjobb rész kétségkívül az, amikor a wah-wah effekten átvezetett Latimer-gitár és az orgona egyesül, majd Latimer rögtön utána előadja jellegzetes slide gitárszólóit. Ezekkel rendkívüli melankóliát csal elő, amelyet a gitár és a billentyűk harmóniája egészít ki. Tiszta tökély, és a zenekar újabb klasszikusa.
A „Sanctuary” rövidebb, összekötő hangszeres darab akusztikus gitárra és mellotronra, amely egy téli éjszaka behavazott tájának érzetét kelti. A „Fritha” rendkívül kedves dallamot kapott fuvolára, billentyűkre és akusztikus gitárra. A „The Snow Goose” csodás atmoszférát teremt varázslatos hangfüggönyeivel és melankolikus gitárszólóival, és az album egyik csúcspontja. A „Friendship” az ellentéte – kifejezetten játékos szerzemény, ahol nem nehéz elképzelni, ahogy a liba gágog új barátja mellett. A „Migration”-ben többek között Latimer ének-dallamait hallhatjuk, amelyek búsan hirdetik a liba búcsúját megmentőitől. A „Rhayader Alone” a címéhez illően újabb rendkívül melankolikus dal, amely a főhős magányát tükrözi, miután a liba és Fritha is elhagyta, és amelyben ismét felcsendül a „Rhayader” központi motívuma is.
A „Flight Of the Snow Goose” rendkívül felpörgetett ritmust és grandiózus gitár- és billentyűszólókat hoz. A „Preparation” szimfonikus folk rock, kiváló fuvolára és kísérő vokális harmóniákra építve. Feszült, titokzatos hangulat uralja, amely Rhayader végzetes csatára való készülődését visszhangozza. Dunkerque a második világháború egyik csatatere volt, egyben ez ihlette a zenekar egyik legjobb epikus szerzeményét is. Itt Rhayader a város védelmében szerencsétlenül veszti életét. A Bardens orgonájára, a fúvós zenekari hangszerelésekre és a menetelő ritmusra épülő epikus központi motívum valóban a nagy csata hangulatát idézi. A második részben megváltozik a ritmus, és felváltja a fő motívumot, majd a hallgató a legádázabb csata kellős közepén találja magát, amikor Latimer szuperszonikus szólói és Ward kiváló, sok átvezetéssel tűzdelt dobolása a végére teljesen drámaivá fokozzák ezt az epikus szerzeményt.
Az „Epitaph” siratóének a halott Rhayaderért, ahol ismét hallhatjuk azt a jeges, titokzatos motívumot, amely a háború értelmetlenségét visszhangozza. A „Fritha Alone” újabb szomorú felvonás zongorán, hiszen a történet végén Fritha is magányossá vált, ami arra utal, hogy mégsem hagyta hidegen Rhayader sorsa. A „La Princesse Perdue” pedig ennek a drámai novellának a záró felvonása, grandiózus eposz, amely a hóliba visszatérését jelképezi, miután a városiak a nehéz időkben a remény szimbólumaként fogadják be. Gyönyörű, virtuóz gitárszólók, intenzív ritmus és kiváló billentyűs hangszerelések, amelyek a főhős halála ellenére pozitív lezárást adnak a tragikus drámának. A „The Great Marsh” ugyanúgy zárja az albumot, ahogy az elkezdődött; a hangulatot a titokzatosság köde fedi be.
A „The Snow Goose” konceptalbum-mestermű, amellyel a Camel alkotói csúcsára ért. Egyben a zenekar legérettebb munkája is, ahol a tökéletes zenei megvalósítás kivételes hangzásbeli szépséggel és remek koncepcióval párosul. Éppen ezért ez a legjobb lemezük, annak ellenére, hogy a mesterműveik sorában messze nem ez volt az utolsó. Hihetetlen, hogyan sikerül a zenekarnak végig sikeresen ötvöznie a rendkívüli összetettséget a dallamos motívumokkal. Bár a „The Snow Goose” instrumentális album, a szélesebb közönség számára szinte a zenekar legkönnyebben befogadható alkotása, éppen a gyönyörű dallamoknak köszönhetően, amelyek a hallgatás (vagy több hallgatás) után még sokáig a fülben maradnak. A „The Snow Goose” minden kétséget kizáróan a ’70-es évek szimfonikus progresszív rockjának azon klasszikusai közé tartozik, amelynek nem szabad hiányoznia egyetlen műfajrajongó gyűjteményéből sem, és az évek során jelentősen hatott a modern progresszív rock zenekarok konceptalbumainak fejlődésére. A legújabb újrakiadás olyan bónuszdalokat tartalmaz, mint a korábban soha nem publikált „Flight of the Snow Goose” és „Rhayader” kislemezváltozatok, a szintén kiadatlan „Flight of the Snow Goose” alternatív kislemezváltozat, valamint a „Rhayader Goes To Town” és „The Snow Goose/Freefall” koncertváltozatai, amelyeket 1974-ben a londoni Marquee Clubban rögzítettek.
Felállás
Andy Latimer – elektromos, akusztikus & slide gitár, fuvola, ének
Doug Ferguson – basszusgitár
Peter Bardens – orgona, minimoog, akusztikus & elektromos zongora, síporgona, ARP Odyssey
Andy Ward – dobok, ütőhangszerek
Produkció
David Hitchcock
Számlista
1. The Great Marsh (2:02)
2. Rhayader (3:01)
3. Rhayader Goes To Town (5:20)
4. Sanctuary (1:05)
5. Fritha (1:19)
6. The Snow Goose (3:12)
7. Friendship (1:44)
8. Migration (2:01)
9. Rhayader Alone (1:50)
10. Flight Of The Snow Goose (2:40)
11. Preparation (3:58)
12. Dunkirk (5:19)
13. Epitaph (2:07)
14. Fritha Alone (1:40)
15. La Princesse Perdue (4:44)
16. The Great Marsh (1:20)
Az album hossza: 43:22
A Decca (A Universal Company) gondozásában 2002-ben megjelent újrakiadás 5 bónuszdalt tartalmaz:
Flight of The Snow Goose (single edit) (2:05)
Rhayader (single edit) (3:09)
Flight Of The Snow Goose (alternate single edit) (2:49)
Rhayader Goes To Town (Live 10-30-1974) (5:07)
The Snow Goose / Freefall (Live 10-30-1974) (11:01)
