Előadó: Allen, Russell & Lande, Jorn
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2007
A „The Battle” (2005) című debütálás sikere után több mint nyilvánvaló, hogy a vasat addig kell verni, amíg meleg! Joe Lynn Turner és Glenn Hughes régi motorosok, valamint a Hughes Turner Project (2000 – 2003) példáját követve most a fiatalabb generáció két legimpozánsabb énekese fog össze: Jorn Lande, aki mostanában a Jorn nevű zenekarral a szólókarrierjére koncentrál, de korábban számos formáció tagja volt, a The Snakes, a Masterplan, az Ark, a Brazen Abbot, a Beyond Twilight… soraiban is megfordult, valamint Russell Allen, a remek progresszív metalosok, a Symphony X énekese. Megalkuvás nélkül, teljes erőbedobással, rendkívül intenzíven egyesítik erejüket, és olyan módon, hogy az új lemez még többet nyújt, mint amit a „The Battle” debütálás kínált.
A két fickót a stúdióban bevált nevek vették körül. A lista élén egyértelműen a mindenes Magnus Karlsson áll, aki egy csomó projektben és zenekarban érdekelt, úgyhogy igazi csoda, hogy egyáltalán marad ideje Landéra és Allenre. Magnus gitáros, basszusgitáros, billentyűs, ráadásul a „The Revenge” producere is. Az anyag zöme az ő műve. Allen és Lande a végrehajtók, akiknek Magnus mesterien a szájukba adja a dallamot. Karlsson meghatározó szerzői szerepére már az első, vagyis a címadó dal és a nyitó billentyűk felhívják a figyelmet. Tipikusan Karlsson. Ha még egy összehasonlítási pontra vágysz, hallgasd meg a volt Praying Mantis-énekes, Tony O’Hora legutóbbi szólólemezét, az „Escape Into The Sun”-t (2006), amelyen szintén Karlsson „püfölt”, és minden rögtön világos lesz. Magnus Karlsson svéd, az igazi skandináv gitáriskolán nevelkedett. Ezt a tökéletesség, a tiszta és pontos játék, a dallamosságnak és a klasszicizmusnak való teljes alárendelődés jellemzi. Pont az, amit Lande és Allen énekstílusa egyenesen megkövetel. Karlsson mostanában a Starbreaker kiváló albumával („Starbreaker”, 2005) is büszkélkedhet, amelyen Tony Harnell (ex-TNT) énekel – minden bűnt megér a lemez! A dobok mögött, mint a „The Battle” debütálásán, Jamie Salazar ül, a skandináv prog rock újjáélesztők, a The Flower Kings tagja.
Szóval szuper felállásról van szó. A „The Revenge” zenéje is kötelező darab a magas színvonalú dallamos hard rock szerelmeseinek, de a power metal rajongói is szívesen fogadják majd. Az előző lemezhez képest, amely amolyan tapogatózás volt a sötétben, és több helyen erősen kliséfestékes, annak ellenére is, hogy már vele is lenyűgöző előadást hoztak össze, a „The Revenge” a sötétebb testvére: több tragédiát és drámát, s ezzel több szaftos izgalmat kínál. A refrének természetesen magas fokú pompája és himnuszszerűsége mellett ez azt jelenti, hogy az elődhöz képest kevesebb a „vidám” dúrdallam, és ebből következik, hogy a hangulat még közelebb van ahhoz a tragédiához, amely fenyegetően csillog a holdfényben feletted, akár a guillotine éles pengéje. A tragédia pedig a hard rock és a heavy metal vére!
Őszintén szólva az első lemez másolatára számítottam, előrelépés nélkül, de a dolog valóban meggyőzőbb szinten van megvalósítva. A fejlődés különösen a szerencsésen erősebb billentyűs jelenlétben nyilvánvaló, ami az albumot közelebb viszi a dallamos hard rock irányvonalaihoz az elődhöz képest, amely több power metalos mintát hordozott, és abból gyorsan elegünk lett. Ez a fajta hard rock ideálisan illik a két meleg és szentimentális hang színéhez, amelyeket tulajdonosaik, Lande és Allen mesteri előadásban szólaltatnak meg, és akik hagyományosan a tökéletesség garanciái. Mivel a Karlssonnal kötött szövetség láthatóan remekül működik, kijelenthetem, hogy mindkettejük énekhangterjedelmét maximálisan kihasználták. A két férfi az album dinamikájának egyértelmű megteremtője, már pusztán a hangszínük különbsége miatt is, gyakran pedig közös vokális harmóniákkal támadják a lemezt, ezek igazi balzsamot jelentenek a fülnek. A zene alapszövetébe első osztályú gitárszólók vannak beleszőve, Karlsson némi kifinomultságról sem feledkezett meg az akusztikus részek beiktatásával (Just A Dream), és mesterien adta hozzá a billentyűket is (zongora, szintetizátor), amelyek a magas fokú atmoszferikusság garanciái.
A „The Revenge” gyorsan született album, de nem kell tartani attól, hogy összecsapott lenne, hiszen ennek a legnagyobb könnyedséggel áll ellen, mert művészi, kreatív oldalról még mindig hihetetlenül friss, tele van a mélységgel dúsan feltöltött, voluminózus hanggal, és a két énekes érzékisége maximálisan hangsúlyos és kifejező. Lande és Allen nem „vinnyogva nyafogó sírós alakok” (megjegyzés a tudatlanoknak)!!! Persze az album nem hoz semmi újat. De a stúdióban olyan fickók voltak, akik tudják, hogyan kell megmutatni a golyóikat a hard rock világában, és a lemezre feltöltött vibráció megrázza a nadrágodat, és határtalanul libabőrt fut végig a gerincedben. Ez pedig igazolja, hogy a cucc tetőtől talpig valódi anyagból van. Nagyon ajánlott! Könnyed hallgatnivalót kínál, és a nagyfeszültségű, ugráló elektronok pattogását a bal és a jobb hangszóró között! Igazi hard rockerek, a klasszikus heavy metal elemek rajongói, ébredjetek!
Felállás
Jorn Lande – ének
Russell Allen – ének
Magnus Karlsson – gitár, basszusgitár, billentyűk
Jaime Salazar – dob
Produkció
Magnus Karlsson
Számlista
1. Revenge
2. Obsessed
3. Victory
4. Master Of Sorrow
5. Will You Follow
6. Just A Dream
7. Her Spell
8. Gone Too Far
9. Wake Up Call
10. Under The Waves
11. Who Can You Trust
12. When Time Doesn’t Heal
Az album hossza: 63.33
