Az interjú dátuma: 2007. 05. 14.
A Billy’s Private Parking nemrég meglepte a közönséget a postojnai Rock Caffe-ban adott koncertjével. A szünetben leültem beszélgetni az énekesnővel, a szimpatikus Urška Majdiččsal. Lássuk, mit mesél …
Az interjút készítette: Tinkara Šefic
RockLine: Ki az a Billy, aki szerepel a zenekar nevében?
Urška: Billy az ismeretlen, a járókelő, te magad vagy; mindenki, aki egy kis darabka helyet szeretne magának a nap alatt.
RockLine: Milyen érzés a szünet után újra színpadon állni?
Urška: Mintha egy éhezőt ültetnének le a terített asztalhoz. Idő előtt befejeztük a szünetet, hogy újra belerázódjunk a dolgokba. A harmadik albumunkra készülünk, és a megjelenésével aktívan „megrohamoznánk” a színpadokat. Álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyire gyötrelmes lesz újra formába lendülni a színpadon… Az viszont igaz, hogy az éhség a legjobb fűszer, így most még szenvedélyesebben állunk a munkánkhoz. Franciaországot is elhalasztottuk, oda 10 napos mini turnéra készültünk; az most csak az album megjelenése után jön.
RockLine: Közeleg az új CD megjelenése – mikorra várható? És mikor számíthatunk szlovéniai turnéra?
Urška: A nyár előtti időpontot tűztük ki határidőnek. Aki készített már albumot, tudja, hogy a dátumok kijelölése hálátlan dolog, és sokszor vissza kell szívni a saját szavadat. Annyit mondhatok, hogy hamarosan elkészül, és egyelőre lassan, de nagyon izgalmasan halad a felvétel és az alkotás.
RockLine: A weboldalatokon látható új klipetek különleges (negatív effekt, illetve fekete-fehér). Honnan jött az ötlet, amely nekem személy szerint nagyon tetszik?
Urška: A Skrivnosti klipje Miha Knific munkája, aki sokoldalú művész és rendező, nemrég Svédországban forgatta le a Noč című egész estés filmjét. Ez a fickó annyira tele van ötletekkel, hogy már a vele való beszélgetés is érdekes. Meghallgatta a számot, és kérdezgetett a szövegről. A videoklip talán tényleg nem költségvetési csoda, viszont rengeteg értelmezési erő van benne; mindenki másképp magyarázhatja. Afféle villanásokról van szó, amelyek a fejben zajlanak, titkokról, amelyek „a szemekben beszélnek”. Talán ezért a negatív effekt, de ennél többet inkább őt kellene megkérdezni.
RockLine: Mit hallgat a BPP szabadidejében, és kik a példaképeitek?
Urška: Mindannyian mást mondanánk, bár hasonlót. Hallgatunk rockot, hard rockot, glam rockot és pop rockot, de olyan műfajokat is, amelyeknek semmi közük a rockhoz. Ez most borzasztóan közhelyes lesz, de igaz: aki szereti a zenét, az minden (jó minőségű) zenét szeret. Így mi is rajongunk például a bluesért, a metalért, és jó klasszikus zenénél nincs jobb… Az autóban most éppen Nickelback, Van Halen és néhány chilly és groovy válogatás szól.
RockLine: Te vagy az egyetlen nő a zenekarban. Hogy bírsz négy férfival? Nehéz néha velük?
Urška: Nem nehéz; olyan szelíd, kedves kis fiúk.
RockLine: Honnan töltekezel energiával, és mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben?
Urška: A zenében egyedül, négy fal között is lehet örömödet lelni; de egészen más a kölcsönös energia, amely egy jó koncerten felszabadul. A visszajelzés a legnagyobb energialöket. Emellett az apró, egyszerű dolgok, amelyek darabkáról darabkára boldoggá tesznek. A szabadidőmben sok mindent csinálok – nem emlékszem, hogy valaha unatkoztam volna. Rengeteg dolog érdekel…
RockLine: Az éneklésen kívül milyen szakmában találnád meg még magad?
Urška: Úgy, mennyi kihívás van még a világon… Egyébként engem minden vonz, ami az alkotással és a művészettel kapcsolatos; közel áll hozzám a társadalmi irányú munka, például a turizmus, abból van a posztgraduális diplomám is. Vagy – ki tudja – talán egyszer állatjogi aktivista leszek.
RockLine: Mi a legfontosabb neked az életben?
Urška: A szerelem. Minden értelemben. Ide tartozik a zene is, amely az egyik szerelmem.
RockLine: Hogyan jellemeznéd magad? Mikor vagy a legjobban önmagad?
Urška: Mondhatom, hogy nyitott szemmel és szívvel élek. Bár gyakran álmodozom, tudok szilárd talajt találni a lábam alatt. Nagyon érzelmes vagyok, és védelmezője mindannak, amit szeretek. Úgy érzem, a legjobban úgy jellemeztek, mint harcost és érzékeny lelket egyben; ez a kettősség szerintem leginkább a zenében és a színpadon érződik.
Fotó: Tinkara Šefic
Képgaléria
