Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Talk Talk
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1982
Játékidő: 36:47
Értékelés: 4.5/5
A „The Party’s Over” a kultikus brit Talk Talk bemutatkozó albuma volt. A zenekar arcát és munkásságát még ma sem lehet egyértelműen műfaji keretek közé szorítani, hiszen túllépett az újhullám határain, „játszadozott” az art rockkal, pályája vége felé pedig megnyitotta az ajtót a post rock előtt. Korai korszakukban zenei hozzáállásukat még a legkönnyebben a szintipop és az újhullám közötti köztes vonalként lehetne megjelölni, bár már akkor, viszonylag rövid zenei pályájuk elején is hallani lehetett néhány összetettebb, „art” elemet. A „The Party’s Over”, amelyen Colin Thurston, David Bowie és a Duran Duran egykori producere hagyta ott a produceri bélyegét, nem tartalmazott gitárokat, annál átszőttebb volt viszont Simon Brenner rétegzett szintetizátor-textúráival. Brenner közvetlenül az album megjelenése után búcsút intett a zenekarnak. A viszonylag összetett ritmusszekció Paul Webb basszusgitáros és Lee Harris dobos kezében volt, és bőven hordozott magában jazzes hatásokat, bár ez igazán csak a Talk Talk későbbi lemezein hallatszott világosabban. A Talk Talk központi „sztárjának” már az első naptól kezdve az egyedi hangú énekes és sokoldalú zenész, Mark Hollis volt tekinthető, aki sajátos hangszínével gondoskodott róla, hogy a zenekar már az első kislemezek megjelenésekor elváljon a hasonló stílusú kortársaktól.
Hollis előző zenekarából, a Reactionből hozta magával az első slágert is, a „Talk Talk” című dalt, a „The Party’s Over” nyitószámát, amely a Talk Talknak meglehetősen váratlan kereskedelmi sikert hozott. Ez azután történt, hogy a „Mirror Man”, amelyet még az album hivatalos megjelenése előtt adtak ki, anyagilag megbukott. Ez a zenekar szerencséjére nem vette el a kedvét attól, hogy továbbra is érdekes, és a maga korában kihívó zenét csináljon. Érdekes, hogy a névadó dal egyben a Talk Talk egyik legkommerszebb és legkedveltebb szerzeménye is, amelyben a masszív szintetizátor-textúrák egy dallamos refrénnek egyengetik az utat, és az egy pillanat alatt beleivódik a fülbe.
A „The Party’s Over” legtöbb dalának hangulatát, ezen az albumon egyetlen gitár sem szólal meg, leírhatatlan melankólia és jéghideg szél keveréke járja át. Ez egy disztópikus társadalom egyetlen logikus következménye, amelyből Hollis úr éneklés közben minden áron menekülni próbál. A szövegek az újhullámos zenekarokhoz mérve a legintelligensebbek közé tartoztak. A fiatalkori bulikról szóló beszámolók látszólagos rétege mögött többnyire csípős társadalomkritika rejtőzik. A szarkazmus végig sugárzik az „It’s So Serious”-on is, ahol az összetett szintetizátor-futamok megrázó atmoszférát teremtenek, és Hollis melodramatikus előadásmódja teljesen otthonra talál. A „Today”, az album következő kislemeze szintén sláger lett, ami nem meglepő. Amikor megszólal a pompázatos, felrázó refrén, amely Hollis jóvoltából úgy hangzik, mintha az emberi lélek legszomorúbb mélységeiből szállna fel, világos, miért aratott ekkora sikert ez a szerzemény. Az apró szintetizátor-díszítések pedig tovább mozgalmasítják és színesítik a végletekig drámai hangulatot.
A címadó dal rejtélyes bevezetővel nyit, a gúnyos szöveg pedig kompromisszumok nélküli szatíra a hedonista társadalomról, pontosabban a 20. század végének bulira éhes és apatikus fiataljairól, ami azt jelenti, hogy napjainkban is aktuális. Az emlékezetes ambient varázsról ismét Hollis egyedi vokáljának és a rétegzett szintetizátor-hangszereléseknek a remek kombinációja gondoskodik. A ritmusszekció a középső részben váratlan tempóváltással, szinte epikus szakasszal lep meg. A Talk Talk már karrierje korai szakaszában is hihetetlen mestere volt a lenyűgöző és sajátos atmoszféra megteremtésének, amely könnyedén magával ragadta a hallgatót.
A „Hate” a címhez híven a leginkább megalkuvást nem ismerő és „dühös” szerzemény az egész albumon, amely a klasszikus, újhullámos szintetizátor-hangszerelések mellett kissé punkos refrént is tartalmaz. Az újromantikus lüktetéssel átszőtt „Have You Heard The News?”-on, amelynek közepén ismét hihetetlen melankólia uralkodik el, nem nehéz megérteni, miért hasonlították akkoriban a média a pályája elején járó Talk Talkot a Duran Duranhez, sőt a (késői) Roxy Musichez. A már említett „Mirror Man” a Japan egyes munkáival is összevethető, vagyis az egyes hangszerelések és ritmikai árnyalatok között artrockos komponens érzékelhető. Úgy tűnik, ez a szerzemény az akkori tömegeknek kissé túl ritmikusan összetett volt ahhoz, hogy sláger legyen, a refrén pedig a többség számára valószínűleg nem volt elég „fülbemászó”, hogy kedvező kereskedelmi fogadtatásra találjon.
Az „Another World”, egy újabb melodramatikus szerzemény, amelyen Hollis emlékezetes énekesi előadást nyújt, különösen az érzelmi hangulatok váltogatásában, szokatlanul felgyorsított tempót és társadalmilag elkötelezett, többszólamú refrént tartalmaz. A „Candy” népszerű női „művésznév”, amellyel a populáris fikcióban gyakran jelölnek könnyűvérű nőt vagy sztriptíztáncosnőt. A Talk Talk esetében viszont Candy egy melankolikus szerelmes ballada lírai alanya, amelyet hatalmas szimfonikus hangszerelések díszítenek, és ahol Hollis vokálja a belevitt érzelmek mennyiségét tekintve teljesen új dimenziókat ölt.
A Talk Talk már briliáns bemutatkozó lemezén felhúzta a függönyt az újhullám látszólag rejtett, „sötétebb” oldaláról, így nem csoda, hogy az egyes dalszövegekben a bulik szinte mindig szomorú epilógussal értek véget. Ez nem volt más, mint maró megjegyzés az érzelmileg eltompult és szellemileg kiüresedett modern társadalomról. A „The Party’s Over” óta Hollis merész, új zenei irányokat kutató társasága, a szintipop és az újhullám várt körein kívülre lépve, albumról albumra fejlődött. Ez azt jelenti, hogy minden újabb lemezzel valami teljesen újat mutatott, és egyre jobban eltávolodott a rádiós slágerek hajszolásától.
Felállás
Mark Hollis – ének
Lee Harris – dob
Paul Webb – basszusgitár
Simon Brenner – billentyűk
Produkció
Colin Thurston
Számlista
1. Talk Talk
2. It’s So Serious
3. Today
4. The Party’s Over
5. Hate
6. Have You Heard the News?
7. Mirror Man
8. Another World
9. Candy
