The Other Side Of Life
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Moody Blues, The
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1986
Játékidő: 41:54
Értékelés: 3/5
A progresszív rock óriásai, a The Moody Blues 1986-ban a „The Other Side of Life”-fal az egyik legfontosabb lemezüket készítették el, hiszen Tony Visconti producer jóvoltából is valóságos hangzásbeli megfiatalodáson mentek keresztül, ami a rajongók új nemzedékét hozta el nekik, még ha az új, jóval szintipoposabb irány el is idegenítette a brit rocklegenda néhány régi hívét. A zenekar tagjai az előző, „Present” (1983) című album viszonylagos kereskedelmi kudarca után – amelyen csak a kislemezek jártak részleges sikerrel – mindenáron versenyezni akartak a fiatalabb bandákkal a korabeli rádiós slágerlisták meghódításáért, és a nyolcvanas években is szerették volna megőrizni kereskedelmi jelentőségüket. Ez a „The Other Side of Life”-fal, amely eladási szempontból az egyik legsikeresebb albumuk volt, maradéktalanul sikerült is. Sajnos a klasszikus The Moody Blues-hangzásból a szintetizátoros textúrák, dobgépek és szekvenszerek bőséges használata mellett nem sok maradt, így a szintipopos átalakulás szinte teljes volt.
A zenekar minden tagja behódolt a kor hangzásdivatjának, úgyhogy teljesen értelmetlen lenne bűnbakot keresni az „intellektuális örökség” hangzásbeli és szövegi kiárusításáért. Graeme Edge dobos a legtöbb számban szinte felismerhetetlen volt, mert alaposan elmerült a dobgép használatában. Ray Thomas fuvolista-énekes szerepe erősen megcsappant, szinte jelképes szintre zsugorodott: helyenként csak szájharmonikát és némi kísérő vokális harmóniát tett hozzá. Patrick Moraz billentyűs ezzel szemben teljesen megszállottja lett a „szintetizálásnak”, a billentyűk többnyire csak kísérő ritmikai szerepet játszottak, így virtuóz erényei nehezen érvényesülhettek. Ugyanakkor mindkét fő énekes, különösen Justin Hayward gitáros, kiválóan alkalmazkodott az új trendekhez, és úgy végezték a dolgukat, ahogy az illik. A szövegek is sokat szenvedtek az új kereskedelmi irányvonaltól: a korábbi misztikus, társadalomkritikus és spirituális témák helyét különféle szerelmi kiáradozások vették át, amelyek gyakran émelyítően édesre sikerültek.
Az album kereskedelmi jellegéről semmi sem beszél ékesebben, mint hogy a szerzőként és énekesként Hayward nevéhez fűződő, szolid, de nem látványos nyitódal, a „Your Wildest Dreams” az Egyesült Államokban a „Nights in White Satin” óta a legnagyobb slágerük lett – ebben a látványos, díjnyertes klipnek és az MTV-n sugárzott sűrű rotációnak is szerepe volt. A „Talkin’ Talkin’” szintetikus ritmusával fényévekre van a klasszikus Moody-hangzástól, ha nem számítjuk a hagyományosan kiváló vokális harmóniákat. A következő szám, a „Rock ‘n’ Roll Over You”, amelyet John Lodge basszusgitáros énekelt és írt, valószínűleg a pentatonikus alapmotívumának is köszönhetően szerepelt a „The Karate Kid, Part II” című amerikai filmben, így az „MTV-generáció” körében meglehetősen széles körű népszerűsítést kapott. Haywardnak az émelyítően édes balladája, az „I Just Don’t Care” meglepő módon nem ért el nagyobb kereskedelmi visszhangot, ahogy a „Running Out of Love” sem, amelyet egyenesen az akkori AOR-orientált rádióállomásokon való játszásra szántak.
A címadó dal, a szerelmes szövegű, klasszikus Hayward-féle power ballada, csak éppen szintipopos recept szerint, újabb nagy amerikai sláger lett. Mindazonáltal a „The Other Side of Life” tartogatott néhány kellemes meglepetést is, amelyek szimfonikus progresszív gyökereikből táplálkoztak. Ilyen volt a remek „The Spirit”, amelyben a Moodyk (rövid időre) még a háromszólamú harmóniákat is felélesztik, és epikus refréneket alkotnak. Művészi szempontból ez minden bizonnyal az album legjobb pillanata, amelyet Moraz és Edge közösen írt, és amellyel bebizonyították, hogy a zenekar legkommerszebb korszakában is lehetett még első osztályú progrock-himnuszokat alkotni. A maradék két szerzemény, a funkos hangulatú „Slings and Arrows” és az remekül előadott power ballada, az „It May Be a Fire” jóval könnyedebb, popos anyag, amilyen az album nagy részét jellemezte.
A „The Other Side of Life” a korabeli szintipopszínpad megérdemelt sikere volt, bár a szimfonikus progresszív rock úttörőinek klasszikus teljesítményei mellett szinte tragikomikusan hat. Az úgynevezett MTV-generáció meghódítása ugyan rendkívül jól sikerült, de a The Moody Blues régi hívei nehezen békéltek meg azzal, hogy kedvenceik feláldozták zeneszerzői és hangszeres intellektusuk oroszlánrészét. A „The Other Side of Life” nyomdokain haladt a „Sur la Mer” (1988) is, a következő stúdióprojekt Visconti producerkedése alatt, amely újabb szemléletes példája lett annak, mi történhet, amikor egy fenséges életművű legendás zenekar megtagadja eredeti lelkét, és gátlástalanul beáll a kereskedelmi siker hajszolásába.
Felállás
Justin Hayward – gitár, ének, billentyűk, dobszekvenszelés
John Lodge – basszusgitár, ének, billentyűk, dobszekvenszelés
Ray Thomas – szájharmonika, ütőhangszerek, vokál
Graeme Edge – dob, ütőhangszerek, vokál
Patrick Moraz – billentyűk, hangszerelés
VENDÉGZENÉSZ:
Barry Radman – kiegészítő programozás és sample-ezés
Produkció
Tony Visconti
Számlista
1. Your Wildest Dreams (4:50)
2. Talkin’ Talkin’ (3:55)
3. Rock & roll Over You (4:50)
4. I Just Don’t Care (3:25)
5. Running Out of Love (4:25)
6. The Other Side of Life (6:50)
7. The Spirit (4:14)
8. Slings And Arrows (4:29)
9. It May Be a Fire (4:56)