Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: TNT
Kiadó: Bonnier Amigo Records
Megjelenés: 2007
Játékidő: 46:48
Mi történt a TNT-vel, és mi folyik most náluk? Tényleg megőrültek? Mégpedig mind egy szálig az egész zenekar? Menjünk vissza először nagyjából fél évet az időben, hogy lássuk, mi zajlott a bandában. A TNT-nek ugyanis új énekese van. Ő Tony Mills, aki a remek brit melodikus AOR-rockerek, a Shy soraiból érkezett. Tavaly csatlakozott a zenekarhoz, a megszokott TNT-énekes, Tony Harnell helyére. Tony Tonyért. Úgy látszik, mindenki összekeveri őket. Harnellnek elege lett a TNT-ből, vagy még épp idejében rájött, mi a helyzet, és bölcsen lelépett a bandából. A társaság maradék része valami mást akart. Eleinte azonban semmi sem utalt a legcsekélyebb változásra sem, hiszen egy csúcsénekes érkezése egy csúcsénekes helyére teljesen logikus lépés, amellyel a TNT elsősorban a hard rock műfajuk minden védjegyét megőrizte. Másodsorban Mills belépése azért is magától értetődő volt, mert a fickó kétségkívül hibátlanul „elcsicsergi” az elődje teljes repertoárját, ami nem mindenkinek megy. A láthatáron tehát teljesen logikusan egy új, klasszikus TNT-album derengett.
Egy frászt! A TNT az új lemez készítésekor azon dolgozott, hogy a lehető legkevésbé legyen „TNT” az album. Rémálom. Ez teljes pusztítás, a saját magunk totális megtagadása. Az egész lemezen azzal kínlódnak, hogy „valami mások” legyenek, és ennek az árán eldobják a hard rock világában kivívott, klasszikus felismerhetőségüket. Vagyis eldobod a másságot, hogy aztán a másságot keresd.
A TNT tehát olyan albumot hozott, amely nem TNT. Mills felismerhetetlen, ha a Shyjal készített „Unfinished Bussines” (2003) vagy „Sunset And Wine” (2005) című lemezeinek hozzáállását összevetjük azzal, amit a The New Territoryn nyújt. Mintha ez nem is Mills lenne. A lemezt nyitó Constitution rögtön megerősíti ezt. A pasas mély hangfekvésben, tompán, borúsan szólal meg… Halló? Nem csak Mills, az egész zenekar teljesen új irányból közelít.
A trinitrotoluol rövidítése ebben az esetben remekül illik az új album címéhez: The (T) New (N) Territory (T). A srácok beszédes címet adtak a lemeznek, mert valóban új területre tévedtek vele. Ennek a elmozdulásnak a körvonalait már az utolsó „TNT Harnell-korszakbeli” album, az „All The Way To The Sun” is érzékeltette, de a „The New Territory” mellett az még kifejezetten ártatlan kis sípszó. Például a Golden Opportunity című szám egy klasszikus TNT-alkotás egyértelmű potenciálját hordozza (gitárriff), de Mills az énekével egyetlen morzsányi reményt sem hagy, abban a pillanatban, ahogy a dal refrénbe fordul. Hihetetlen! Itt helyénvaló a The Darkness ízetlenségével való összehasonlítás. És nem csak itt. Újabb példa erre a Fountain Of Love refrénje, és a The Darknessszel való párhuzamból könnyedén találsz még néhányat a lemezen.
Kísérleti album áll előttünk, amely kompromisszumok nélkül szétszedte a tökéletesen klasszikus TNT-hangzást. Afféle pop-rock lemez, amely még kereskedelmileg is sikeres akar lenni. Tele van olyan effektekkel, amelyek teljesen eltorzítják Mills hangját, a ritmusszekció a produkció hátterébe szorult, a gitárok igyekeznek korszerűen elcsavartak lenni, riffeket ebben a hangzászagyvaságban gyakorlatilag nem lehet felfedezni, és semmilyen egyértelmű irány nincs. Minden valamennyire földön járó zenekar úgy „kísérletezik”, hogy a saját felismerhetőségére és zenei kifejezésmódjára épít, azt bővíti. Rengeteg olyan banda lemeze van, amely az újdonság bevitelekor rendkívül ötletesen integrálta azt, és ez felfelé mutató fejlődési lépést jelentett. A TNT esetében viszont a „kísérletezés” nem ebbe az irányba hat, hanem negatívba – lefelé. A teljes leépülés felé. Az önmegtagadás mélypontjára a zenekar a Now We’re Talkin’ című dalnál zuhan, amely a legfurább kombinációkkal van átitatva, és amelynél az ember komolyan elgondolkodhat, van-e még valakinek a TNT-ben egy csepp józan ízlése. A The Beatles ízléstelen paródiája.
Ebben a kavalkádban, ebben a „poppos újdonságban” kiemelkednek olyan motívumok, amelyek egyértelműen kiemelik a legendás nevek hatását, mint az istenek, a Queen és a The Beatles (a Something Special refrénje), maga a „The New Territory” album pedig közelebb áll Ronnie zenekarához, a Vagabound-hoz, amellyel sokkal több közös van a hangzásában, mint a TNT hagyományával. A bohóckodásban ezúttal a The Darkness sem veheti fel a versenyt a TNT-vel. Példa? Ha a What A Wonderful World feldolgozás kiválasztása meggondolatlanul vágta ketté az „All The Way To The Sun” album hangulatát, akkor a „The New Territory” albumon ennek a szerepnek a betöltője minden bizonnyal a June. Paul Anka stílusú komédia. Kit tartotok bolondnak, srácok? Kétségtelenül saját magatokat.
Az ízléstelenül illetlen hülyeségekből a lemez további részén sem fogy ki a lendület, a pontot az i-re pedig Tony Mills záró beszéde teszi fel, eredeti „cockney” angolsággal. Ki nevethetne ezen az autentikus „cockney” akcentuson, amikor előtte háromnegyed órán át szenvedsz, és literszám folynak a krokodilkönnyek a 2004 utáni önkívületi gyász láttán, amikor a TNT kiadta a kiváló melodikus hard rock albumát, a „My Religion”-t. A TNT-nek az énekescserekor egy új, klasszikus hard rock lemezzel kellett volna odacsapnia, vagyis úgy, ahogy ezt ők uralják, és ahogy a vérükben van. Ezzel bebizonyíthatták volna, hogy a karizmatikus Harnell nélkül is gond nélkül megvannak. Mills a felállásban minden pillanatban lehetőséget ad a zenekarnak arra, hogy a Harnell-féle TNT-albumokat felülmúlja. De nem így.
A „The New Territory” album hatása kifejezetten szomorú. Minél többet hallgatod, annál jobban utálod. Egyszeri komoly meghallgatás elég ahhoz, hogy utána soha többé ne tedd fel! Messze kerüld ezt az új, „másmilyen” TNT-albumot, bármi áron! A TNT srácait pedig minél előbb találja meg a józan ész.
Felállás
Tony Mills – ének
Ronnie LeTekro – gitár
Victor Borge – basszusgitár
Diesel Dahl – dob
Produkció
TNT
Dalok listája
1. A Constitution
2. Substitute
3. Are You Blind?
4. Golden Opportunity
5. Something Special
6. Now We’re Talkin’
7. Wild Life
8. Fountain of Love
9. June
10. Can’t Go On Without
11. 2 Seconds Away
12. Milestone River
13. Let’s Party Mills
