Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Avantasia
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2002
Az Avantasia egy power metal rajongó projektje, akit nem lehet meggyőzni arról, hogy a régi Helloween halott, és hogy ilyenként a legjobb békén hagyni a sírjában. Tobias Sammet, az Edguy nevű német power metal banda énekese meg van győződve arról, hogy a Helloween legalább két főhajtást megérdemel, ha nem többet (szinte biztos vagyok benne, hogy a projektnek lesz még folytatása). Tobias már e konceptalbum-metalopera első részével is rengeteg jó kritikát söpört be, sokan a projektjét egyenesen a Helloween „a hét kulcs őrzőjéről” szóló sagájának egyfajta legitim folytatásának nevezték. A siker kulcsa elsősorban a melodikus metal számos ismert zenészéből összeállított széles névsor és Sammet azon képessége volt, hogy jól tudta kamatoztatni a tehetségüket.
Most is rengeteg power metal nagyágyút sikerült bevonnia, kiemelkedik közülük Michael Kiske (ex-Helloween), Kai Hansen (Gamma Ray, ex-Helloween, ex-Iron Savior), David DeFeis (Virgin Steele), Andre Matos (Shaman, ex- Angra), Bob Catley (Magnum), Rob Rock (Warrior,solo,ex-Impelliterri) és Oliver Hartmann (ex-At Vance) az énekes oldalon. A fő hangszeresek Henjo Richter a szólógitáron (Gamma Ray), Markus Grosskopf a basszusgitáron (Helloween), Alex Holzwarth a dobnál (Rhapsody) és Sammet a billentyűsök mögött. Néhány gitárszólót pedig Timo Tolkki (Stratovarius) játszik fel. Valóban lenyűgöző névsor, amelyben mindenekelőtt azt öröm újra hallani, hogy Kiske az igazi önmagát nyújtja, kiváló formában.
Az első lemezhez képest ezúttal sokkal inkább Sammet éneke áll előtérben, a többi énekes közreműködése csak ízelítő, ami egyfelől határozottan komoly csalódás. Az egyes énekeseket – Sammet, Matos és Kiske kivételével, akik gyakran úgy hangzanak, mint az egypetéjű ikrek – elég könnyű felismerni, hiszen meglehetősen sajátos hangú előadókról van szó. Személy szerint kicsit több Kiskét vártam volna, őt az utóbbi években nagyon nehéz kicsalogatni az alkotói űrből, és visszaterelni oda, ahol mindig a legerősebb volt: a power metalba. Richternél alkalmasabb gitárost Sammet aligha találhatott volna ehhez a projekthez. Monumentális gitárszólói szinte maguktól a Gamma Rayt idézik, ahol a régi Helloween zenei hatásai keverednek a többi power metal csapat, elsősorban Sammet Edguy-jának hatásaival. Hangulatát tekintve az album kissé sötétebb és kevésbé vidám az első résznél, erről a legbeszédesebben a „The Final Sacrifice” és a „Memory” tanúskodik, ahol különösen DeFeis villog operettes, romantikus-barbár hangjával. Dicséret illeti Catleyt is („Tree of Knowledge”), aki klasszikusabb, melodikus rockos hangjával az első részhez képest némi szükséges frissességet hozott. Persze a teljes produktum kreatív szempontból semmi újat nem nyújt, ami egyébként az ilyen power metal projekteknél mindig is zavart. Mindazonáltal az Avantasia – a hasonló projektek többségével ellentétben – ezúttal a 14 perces eposzt, a „The Seven Angels”-t az elejére tette, nem a végére, ahogy az a power metal hagyományában lenni szokott. Ez a szerzemény szerintem az album legjobb és leginnovatívabb darabja is, mert itt van a legtöbb változatos énekdallam és tempóváltás, a tipikus power metalos magas fokú dallamosság mellett.
Sokakat elbűvöl majd a mesés történet is, amely tiltott vallási titkok, egyházi cselszövések és egy képzeletbeli földre, Avantasiába tett utazás körül forog, ahol „otthon vannak a csodák”, és amelyet meg kell menteni a pusztulástól. A történet Eco kultikus regénye, „A rózsa neve” és Tolkien „A Gyűrűk Ura” című műve keveréke, és voltaképpen semmi újat nem kínál, bár nem olyan olcsó és naiv, mint a legtöbb power metal koncepció. Az Edguy számos művéhez hasonlóan ezt a koncepciót is átszövi a keresztény hagyomány, a katolikus egyház és képviselői kritikájával, akik kizárólagos jogot formálnának az egyetlen „igaz” igazságra. Egyébként állandóan jelen van a mesés hetes szám (hét könyv, hét kinyilatkoztatás, hét pecsét, hét gyűrű, hét kulcs…). Hm, hol is találkoztunk már mindezzel?
Sammet metalopera-sorozatának második része újabb ambiciózus album és az elődjének szolid követője, amely biztosan elbűvöli az összes power metal megszállottat, a zeneileg igényesebb közönség nagy részét viszont – a kiváló technikai kivitelezés és a gazdag dallamok ellenére – meglehetősen hidegen hagyja majd, mert zenei újítás tekintetében semmi újat nem kínál, és ennek megfelelően elég hamar unalmassá kezd válni.
Felállás
Énekesek:
Tobias Sammet (Edguy)- Gabriel Laymann
Michael Kiske (ex-Helloween) – Lugaid Vandroiy
David DeFeis (Virgin Steele) – Bruder Jakob
Ralf Zdiarstek – Bailiff Falk von Kronberg
Sharon den Adel (Within Temptation)- Anna Held
Rob Rock (Warrior, ex-Impellitteri) – Bishop Johann von Bicken
Oliver Hartmann (ex-At Vance) – Pope Clement VIII
André Matos (Shaaman, ex-Angra)- Elderane the Elf
Kai Hansen (Gamma Ray, ex-Helloween, ex-Iron Savior) – Regrin the Dwarf
Timo Tolkki (Stratovarius) – Mysterious Voice of the Tower
Bob Catley (Magnum) – Tree of Knowledge
Hangszeresek:
Henjo Richter (Gamma Ray) – gitár
Jens Ludwig (Edguy) – gitár
Norman Meiritz – gitár
Timo Tolkki (Stratovarius) – gitár
Markus Grosskopf (Helloween) – basszusgitár
Alex Holzwarth (Rhapsody of Fire) – dob
Eric Singer (KISS, ex-Black Sabbath, Alice Cooper)
Tobias Sammet (Edguy) – billentyűs hangszerek
Frank Tischer – zongora
Produkció
Sascha Paeth
Számlista
1.) The Seven Angels – 14:17
2.) No Return – 4:29
3.) The Looking Glass – 4:53
4.) In Quest For – 3:54
5.) The Final Sacrifice – 5:02
6.) Neverland – 5:00
7.) Anywhere – 5:29
8.) Chalice of Agony – 6:00
9.) Memory – 5:44
10.) Into the Unknown – 4:29
Az album hossza: 59:17
