Szerző: Primož Novak
Előadó: Alkaloid
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: year_month
Játékidő: 73:01
Értékelés: 5/5
Manapság valószínűleg gondolkodás nélkül kijelenthetjük, hogy a metalban a szélsőségesség elérte a csúcsot. Mégis minden évben akad egy banda, amely be akarja bizonyítani, hogy van még feljebb. Feltűnnek a technikásabb, gyorsabb, elvileg progresszívebb formációk is. Sajnos ezek közül sok próbálkozás megbukik a túlzásba vitel miatt, ami a végén értelmetlenül hat. Persze akadnak fényes kivételek is, amelyek magát a Necrophagist-receptet csiszolták tovább, és egyszerűen progresszívebbé tették. A közismertebb nevek közül ilyen az amerikai The Faceless és a kanadai Beyond Creation.
A német Alkaloid, amelyet a Necrophagist, az Obscure, a God Dethroned, a Dark Fortress, a Noneuclid és mások volt és jelenlegi tagjai hoztak létre, egy lépcsőfokkal följebb lépett a progresszívebb dalszerzésre és persze a szélsőségességre való törekvésével. Mindezért leginkább a tagok képzettsége és a kereteken kívüli gondolkodás okolható.
Az új zenekar ötlete Hannes Grossman dobos és Christian Münzner gitáros között született meg, akik többre vágytak, mint amit az Obscurában el tudtak érni. Az Obscura ugyanis nem volt elég progresszív. Együttműködésre hívták Moreant, a klasszikus zeneszerzőt, aki egyébként a Dark Fortress black metal formációban tevékenykedik. A basszusgitáros szerepét a tapasztalt Linus Klausenitzer vette át. A felálláshoz csatlakozott Danny Tunker gitáros is, aki egyébként az Aborted tagjaként keresi a kenyerét. Egyértelműen képzett és rutinos zenészekről van szó, és egy ilyen csapattól csak a legjobbat lehet várni, bár könnyen jöhetnek különféle félreértések és egók összecsapása.
A zenekar az album finanszírozására IndieGogo-kampányt indított, amely sikeres lett. A zenészeknek láthatóan elég jó a hírnevük ahhoz, hogy sokan támogassák őket.
Az elsőként bemutatott Carbon Phrases című dallal a banda gyorsan elnémította a szkeptikusokat. Egy több mint kilenc perces, összetett, szerkezetében eredeti szerzeményről van szó, amelyben számos műfaj elemei fonódnak össze, de az előtérben a progresszív death metal áll. A múltat azonban nem felejtették el. Már a második dallal, a From a Hadron Machinist-tel tudtára adják a hallgatónak, hogy jutnak majd a technikás death metal pillanataiból is, amely a Necrophagst Epitaph című albumával (2004) honosodott meg. Ez egy régi recept, amelyet a mai bandák úgy próbálnak továbbfejleszteni, hogy nem minden a sebességre épül, hanem Opeth-stílusú, csendes, torzítatlan részek is helyet kapnak.
A fő szerzőként Grossmann, Münzner és Morean van feltüntetve. Csakis nagyon sokszínű albumot lehet várni. A harmadik dallal, a Cthulhuval Morean lep meg minket. Lassú, Morbid Angel-stílusú death metal szerzemény ez, amely a hangulatra és a pszichedelikusságra épít. A negyedik dalnál fordulat következik: technikás death metal jön, amely a sebességre és a dallamosságra támaszkodik. Mivel a dal Münzner műhelyéből került ki, őrült szólózás hallható benne, neoklasszikus stílusban. Megnyugvásként az Alkaloid az Orgonismet kínálja, ahol először Morean tiszta éneke emelkedik ki, ami már az első dal óta többrétegűvé teszi ezt az albumot. A dal természetesen megfelelően kibontakozik, így a nyugalom nem tart sokáig, főleg pedig nem húzódik el.
Morean a Dyson Sphere-rel éri el a csúcsot, amely 4 részre tagolódik. A Dyson Sphere részétől függetlenül tele van szokatlan fordulatokkal, fokozásokkal, hipnotikus és pszichedelikus pillanatokkal, de kompromisszumok nélküli brutalitással is. Igényes, egymáshoz kapcsolódó részekről van szó, amelyek odafigyelést követelnek.
A Dyson Sphere után az Alkaloid az album címadó dalát kínálja, amelyet Münzner és Grossmann szerzett. Death metal alapú szerzemény, amelyben death/doom metal elemek is szerepelnek. Érződik, hogy a zenekar inspirációként valamelyik régebbi death metal bandát is felhasználta, de leginkább a Morbid Angel jut eszünkbe.
Az utolsó előtti, instrumentális C-Value Enigmában Morean a gitárjátékát bizonyítja, de a vége felé az egész elég idegesítő és kicsit felesleges is. Annál édesebb viszont a zárlat. A tizenkét perces Funeral for a Continent-tel a banda végleg bebizonyítja, hogy nincs párja. A dal összetetten felépített, a hallgató rengeteg információt kap, és amikor a szám a végéhez közeledik, a Münzner–Tunker gitárpáros virtuóz szólózás egész sorozatát lövi ki, ami az album i-jére teszi fel a pontot.
Mindenki, aki szerepel az albumon, többet mutat, mint amit addig hallhattunk tőle. Hannes Grossmann dobos, az egyik fő zeneszerző, már a szólóalbumán megmutatta sokoldalúságát, de az Alkaloidban egy lépcsőfokkal följebb lépett. Grossmann elképesztő ritmusérzékkel rendelkezik, másfelől a játéka rendkívül gyors is lehet. A részletekbe itt nem kell belemenni: Grossmannt sok olyan zenekar kívánhatja magának, amely extrémebben szeretne játszani. Christian Münznertől csak a legjobbat lehet várni azok után, amit az Obscurában, a szólóalbumain és számos lemezen vendégként bizonyított. Hogy ez az album ennyire különleges, abban természetesen Morean is hibás: a nonkonformizmus iránti érzékével rengeteg változatosságot és dinamikát vitt az egész lemezbe. Az ő hatásai, amelyek a Dark Fortress black metal formációból erednek, mindenesetre érezhetők. Morean nemcsak zeneszerzőként érdekes, hanem énekesként is. Mély hörgése remekül illik az alacsonyra hangolt gitárokhoz, dallamos éneke pedig még egy árnyalattal gazdagít mindent, főleg a hangulatosabb részeknél. Morean felel a szövegekért is, amelyeket a sci-fi ihletett. Linus Klausenitzer basszusgitárosnak nehéz dolga volt. A játéka a nyugodtabb részekben érvényesül a legjobban, többnyire viszont az összetett gitárvonalak jó támaszaként hallani. A harmadik gitáros, Danny Tunker csak néhány szólót játszott fel az albumra. Tunker stílusa kicsit más, mint Münzneré, a maga módján nem is emelkedik ki annyira, de annak fényében, hogy milyen körökből érkezik, stílusa felfrissülésnek tekinthető.
A produkcióra nincs panasz. Minden értelmesen van felépítve, a hangzás tiszta és modern, de szerencsére nem steril, ahogy manapság szokás. A zenekar maga producerkedett az albumon, a végső hangzásért viszont V. Santura (Dark Fortress) felel, aki korábban is dolgozott már a csapattal.
A 73 perces album nem éppen kis falat. Nem húzódik el, de megterhelő lehet a hallgatónak, akitől nagy odafigyelést követel. Kétségkívül viszont hihetetlen teljesítmény. Az Alkaloid kivételes bemutatkozó lemezével bebizonyította, hogy a progresszív death metal milyen szélsőségekig vihető. Most már csak abban lehet reménykedni, hogy nem marad ez az egyetlen album, és a zenekar turnéra is indul.
Felállás
Morean – ének, gitár
Hannes Grossmann – dob
Christian Münzner – gitár
Linus Klausenitzer – basszusgitár
Danny Tunker – gitár
Produkció
Hannes Grossmann, V. Santura
Dallista
01. Carbon Phrases
02. From a Hadron Machinist
03. Cthulhu
04. Alter Magnitudes
05. Orgonism
06. Dyson Sphere – I.Mining the Oorth Cloud
07. Dyson Sphere – II.Assembly
08. Dyson Sphere – III.Kardashev 2.1-The God Oven
09. Dyson Sphere – IV.Sol Omega
10. The Malkuth Grimoire
11. C-Value Enigma
12. Funeral For a Continent
