Kiadó: Samozaložba
Produkció: Hannes Grossmann, V. Santura
Megjelenés dátuma: 2015. március
Album hossza: 73:01
Manapság valószínűleg gondolkodás nélkül kijelenthetjük, hogy az extremitás a metalban elérte a csúcsát. Ennek ellenére minden évben akad egy banda, amely be akarja bizonyítani, hogy van még feljebb. Jönnek a technikásabb, gyorsabb, elvileg progresszívebb zenekarok. Sajnos azonban sok próbálkozás elbukik a túlzásba vitt megoldások miatt, amelyek a végén értelmetlennek hatnak. Persze akadnak fényes kivételek is, olyan bandák, amelyek a Necrophagist receptjét tökéletesítették, és egyszerűen progresszívebbé tették. A feltűnőbbek közé tartozik az amerikai The Faceless és a kanadai Beyond Creation.
A német Alkaloid, amelyet a Necrophagist, az Obscure, a God Dethroned, a Dark Fortress, a Noneuclid és mások volt és jelenlegi tagjai hoztak létre, még egy lépcsőfokkal feljebb lépett a progresszívebb dalszerzésre és persze az extremitásra való törekvésével. Ebben leginkább a tagok képzettsége és a kereteken kívüli gondolkodás a ludas.
Az új formáció ötlete Hannes Grossmann dobos és Christian Münzner gitáros fejében született meg, akik többre vágytak, mint amit az Obscurában el tudtak érni. Az Obscura ugyanis nem volt elég progresszív. Meghívták a közös munkába Moreant, a klasszikus zeneszerzőt, aki egyébként a black metalt játszó Dark Fortressben is zenél. Basszusgitárosként a tapasztalt Linus Klausenitzer vállalta a feladatot. A csapathoz csatlakozott Danny Tunker gitáros is, aki az Aborted tagjaként keresi a kenyerét. Képzett, rutinos zenészekről van szó, és egy ilyen felállástól csak a legjobbat lehet várni, bár könnyen adódhatnak félreértések és egómérőzések is.
A zenekar az album finanszírozására IndieGogo-kampányt is indított, amely sikeres volt. A zenészeknek láthatóan elég jó a hírnevük ahhoz, hogy sokan támogassák őket.
Az elsőként bemutatott Carbon Phrases című dallal a banda gyorsan elhallgattatta a szkeptikusokat. Több mint kilenc perces, összetett, szerkezetében egyedi szerzemény, amelyben sok műfaj elemei fonódnak egymásba, de az előtérben a progresszív death metal áll. A múltat azonban nem felejtették el. A második számmal, a From a Hadron Machinisttel már jelzik a hallgatónak, hogy kijut neki a technikás death metal pillanataiból is, abból, amely a Necrophagst Epitaph című albumával (2004) honosodott meg. Ez egy régi recept, amelyet a mai bandák úgy próbálnak tökéletesíteni, hogy nem minden a sebességre épül, hanem az Opeth-féle nyugodt, torzítatlan részek is helyet kapnak.
Fő szerzőként Grossmann, Münzner és Morean szerepel. Csak egy rendkívül sokszínű albumot lehet várni. A harmadik számmal, a Cthulhuval Morean lep meg minket. Lassú, Morbid Angel-stílusú death metal dal, amely a hangulatra és a pszichedelikus elemekre épít. A negyedik szám újra technikás death metalba csap át, amely a sebességre és a dallamosságra épül. Mivel ez Münzner műve, őrült szólózás hallható benne, neoklasszikus alapokon. A megnyugvásra az Alkaloid az Orgonismot kínálja, ahol először Morean tiszta éneke tűnik ki, ami már az első számtól többrétegűvé teszi az albumot. A dal persze megfelelően kibontakozik, így a nyugalom nem tart sokáig, és főleg nem vontatott.
Morean a Dyson Sphere-rel éri el a csúcsot, amely 4 részre oszlik. A Dyson Sphere bármelyik részét nézzük, tele van szokatlan fordulatokkal, fokozásokkal, hipnotikus és pszichedelikus pillanatokkal, valamint kompromisszumok nélküli brutalitással. Igényes, szorosan összefüggő részekről van szó, amelyek odafigyelést követelnek.
A Dyson Sphere után az Alkaloid az album címadó dalát kínálja, amelyet Münzner és Grossmann írt. Death metal alapú szerzemény, amelyben death/doom elemek is megjelennek. Jól hallható, hogy a banda inspirációért valamelyik régebbi death metal zenekarhoz nyúlt, de főleg a Morbid Angel jut róla az eszünkbe.
A utolsó előtti, instrumentális C-Value Enigmával Morean a gitárhoz való tehetségét bizonyítja, de a vége felé az egész elég idegesítő és kissé felesleges. Cserébe annál édesebb a zárás. A tizenkét perces Funeral for a Continenttel a banda végleg bebizonyítja, hogy párját ritkítják. A szám bonyolultan felépített, a hallgató rengeteg információt kap, és amikor a vége felé közeledik, a Münzner–Tunker gitárduó egy egész sorozatnyi virtuóz szólót lő ki, ami az album i-jére teszi fel a pontot.
Az albumon mindenki többet mutat, mint amit eddig tőle hallhattunk. Hannes Grossmann dobos, aki az egyik fő zeneszerző, már a szólóalbumán megmutatta sokoldalúságát, de az Alkaloidban még egy lépcsőfokkal feljebb lépett. Hihetetlen ritmusérzéke van, ugyanakkor a játéka kivételesen gyors is tud lenni. A részletekbe itt nem is kell belemenni: Grossmannt sok zenekar csak irigyelheti, amelyek extrémebben szeretnének játszani. Christian Münznertől csak a legjobbat lehet várni azok után, amit az Obscurában, a szólóalbumain és számos album vendégeként már bebizonyított. Hogy ez az album ennyire különleges, abban Morean is ludas, aki a nonkonformizmus iránti érzékével rengeteg sokszínűséget és dinamikát vitt az egész lemezbe. Érződnek rajta a black metalt játszó Dark Fortressből jövő hatások is. Morean nemcsak zeneszerzőként érdekes, hanem énekesként is. Mély hörgése remekül illik az alacsonyra hangolt gitárokhoz, dallamos éneke pedig újabb árnyalatot ad az egésznek, főleg a hangulatosabb részeknél. Morean felelős a szövegekért is, amelyeket a tudományos-fantasztikus irodalom ihletett. Linus Klausenitzer basszusgitárosnak nehéz dolga volt. A vonalai a nyugodtabb részekben érvényesülnek leginkább, egyébként inkább a bonyolult gitárvonalak jó támaszaként hallani. A harmadik gitáros, Danny Tunker csak néhány szólóval járult hozzá az albumhoz. Tunker stílusa kicsit más, mint Münznereé, a maga módján nem is annyira kiemelkedő, de ahhoz képest, hogy milyen körökből jön, frissítésnek tekinthető.
A produkcióra nincs mit panaszkodni. Minden értelmesen van felépítve, a hangzás tiszta és modern, de szerencsére nincs benne az a steril íz, ami manapság elterjedt gyakorlat. A banda maga producerelte az albumot, de a végső hangzásért V. Santura (Dark Fortress) felel, aki korábban is dolgozott már a csapattal.
A 73 perces album nem kis falat. Nem vontatott, de megterhelő lehet a hallgatónak, akitől nagy figyelmet követel. Mindenesetre hihetetlen teljesítmény. Az Alkaloid kiváló bemutatkozásával bebizonyította, milyen extrémekig lehet vinni a progresszív death metalt. Most már csak abban reménykedünk, hogy nem marad ennyi a banda életműve, és turnéra is indulnak.
Zenészek:
Morean – ének, gitár
Hannes Grossmann – dob
Christian Münzner – gitár
Linus Klausenitzer – basszusgitár
Danny Tunker – gitár
Dalok:
- Carbon Phrases
- From a Hadron Machinist
- Cthulhu
- Alter Magnitudes
- Orgonism
- Dyson Sphere – I.Mining the Oorth Cloud
- Dyson Sphere – II.Assembly
- Dyson Sphere – III.Kardashev 2.1-The God Oven
- Dyson Sphere – IV.Sol Omega
- The Malkuth Grimoire
- C-Value Enigma
- Funeral For a Continent
