Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Sabaton
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2016
Játékidő: 44:56
Értékelés: 4/5
A forrón izzó svéd powermetal „páncélosok”, vagyis a megállíthatatlan „háborús metalosok”, a Sabaton nyolcadik stúdióalbumukkal térnek vissza a szcénába, amelynek a „The Last Stand” címet adták.
Szokás szerint ezúttal is tizenegy vadonatúj dal kerül a lemezre. Kíséri őket a neves Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain) kiváló produkciója, és – mint mindig, a Sabatonnál ez kötelező – olyan szövegek, amelyek az emberiség történetének legkülönfélébb háborús eseményeire épülnek. Időtlen idők óta.
A Sabaton ezúttal olyan csatákat választott témának, amelyek döntőek voltak, és a védekezőknek kedveztek, függetlenül attól, hogy a főhősök számára happy end lett a vége, vagy tragédia. Vagy fordulópontot hoztak magában a háborúban, vagy záró összecsapások voltak, és így tovább… Mindegyikük története bárhol elolvasható, úgyhogy bizonyára örömmel böngészitek majd az interneten vagy valamelyik történelmi enciklopédiában. Különösen érdemes kiemelni az album záródalához, a The Last Battle-höz kötődő történetet. Ez valójában a második világháború utolsó csatája, amelyben német Wehrmacht-katonák és szövetségesek is részt vettek. Sőt: ugyanazon az oldalon harcoltak, hogy megvédjék a francia túszokat az utolsó SS-megszállottak támadásától. A csata (az ausztriai Itter várért) még napokig tombolt azután, hogy Hitler öngyilkos lett, és a Harmadik Birodalomnak az utolsó percei peregtek. Pontosan azon a napon ért véget, amikor Dönitz hivatalosan is kihirdette a Harmadik Birodalom kapitulációját.
A „The Last Stand” a hivatalos megjelenésig komoly promóciós támogatást kapott: a Sabaton az album kiadása előtt nem kevesebb mint három promóciós kislemezt dobott piacra, mégpedig a következő dalokból: The Lost Battalion, Blood of Bannockburn és Shiroyama.
A Sabaton tehát továbbra is állandó érték. Bombasztikusság, magas fokú zeneiség, szinte hipnotikus fülbemászóság, ami elsőre megfog. A riffeket kidíszítik zenekari hangszereléssel, Brodén torokból jövő, morgós éneke pedig ügyesen belemártva úszik a kórusaranzsmanokban. Semmi újdonság tehát. Csak egy album, ami kielégíti a Sabaton kifogyhatatlan rajongótáborának ízlését. Ez a bázis pedig hatalmas. És még mindig csak nnő és nő. A „The Last Stand” pontosan erre a célra készült. Hatalmas kórusdallamok, amelyekbe a refrénekben az átlagos emberek is könnyen bekapcsolódhatnak énekelve. Az új Sabaton-koncerteken tehát még vidám lesz a hangulat. A „The Last Stand” album áll, mint a cövek. Kompozíciós értelemben és természetesen hangzásban, produkcióban is. Semmi sem hiányzik róla. Ebből a szempontból legalábbis. A kiszámíthatóság és a közhelyes hatás sem. De ehhez már hozzászoktatok a Sabatonnál, nem igaz?
A „The Last Stand”-et a Sonata Arctica anyagai helyett tehát megint a tinédzserek fogják hallgatni, hiszen az érettebb zenerajongók (vagy mi) tudják, hogyan engedjenek meg maguknak olyan zenei fejlesztéseket, amelyek kifejezőerő és művészi szempontból összehasonlíthatatlanul magasabbra nyúlnak. Az élet ugyanis túl rövid ahhoz, hogy rajongói fanatizmussal pazaroljuk olyan zenekarokra, amelyek fejlődés és mondanivaló terén semmi (újat) nem hoznak a szcénába. Mégis. A Sabatont érdemes megbecsülni. Sikerült nekik! Ezért nem lehet elvitatni, hogy kiváló zenekar, még ha klónoznak is. Svéd génjeikben természetesen ott a zeneiség, az ABBA-perfekcionizmustól örökölve. A feladatokhoz, amelyekbe belevágnak, professzionálisan és perfekcionizmussal állnak hozzá. Bennük ott él egy szikra, ami nem minden zenekarban van meg. Ezért is tartoznak a heavy metal jelenlegi színterének egyik legnépszerűbb bandái közé. Annyira népszerűek, hogy a közelgő februári–márciusi turnéjukra (előzenekarként) az európai metal igazi úttörői csatlakoznak hozzájuk. Vegyetek egy nagy levegőt, mert elsőre biztosan nem fog leesni: a teuton metal híres atyjai, az Accept.
A „The Last Stand” tehát az az album, amilyenre a zenekar rajongói egyszerűen vágytak. Gazdagon díszített. Kompozíciósan és produkciósan egyaránt. Ütős és rendkívül zenei. Zeneiségében általában kiszámítható, a kompozíciós megoldásokban pedig már-már gyerekesen kiszámítható. A kedvenceiteket majd megtaláljátok magatok. Apropó, a Winged Hussars refrénje a Cliffs of Gallipoli-ra emlékeztet. A klónozás ellenére is klónozóan felismerhető. Sabatonos! Az új dalok pedig remekül beilleszkednek majd a régebbi számok közé a koncertszínpadok vaskos repertoárjában. Ebben nem szabad kételkedni. A küldetés a Sabatonnak ismét teljes mértékben sikerült!
Sabaton – The Lost Battalion (hivatalos videó):
Felállás
Joakim Brodén – ének
Pär Sundström – basszusgitár
Chris Rörland – gitár, háttérvokál
Thobbe Englund – gitár, háttérvokál
Hannes van Dahl – dob
Produkció
Peter Tägtgren
Dallista
1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood of Bannockburn
4. Diary of an Unknown Soldier
5. The Lost Battalion
6. Rorke’s Drift
7. The Last Stand
8. Hill 3234
9. Shiroyama
10. Winged Hussars
11. The Last Battle
12. Camouflage*
13. All Guns Blazing*
*…bónuszdalok
