Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jag Panzer
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 44:45
Értékelés: 4.5/5
A „The Deviant Chord” a kultikus amerikai powermetalosok, a Jag Panzer régóta várt visszatérése, akikről 2011-ben, a „The Scourge of the Light” után úgy tűnt, végleg búcsút intettek. Az említett album egyébként kereskedelmi szempontból addig a legsikeresebbjük volt – persze a mai metalszíntér léptékével mérve –, a turnéköltségek azonban újabb visszavonulásra kényszerítették őket. Úgy látszott, vége, de 2013-ban a szerencse kereke jó irányba fordult: hosszú távollét után visszatért a Jag Panzer soraiba a rendkívül nagyra becsült gitárvirtuóz, Joey Taffola, aki legutóbb a „The Fourth Judgment” (1997) lemezen pengette velük a húrokat. Ez új lendületet adott a többieknek, és meggyőzte őket, hogy támadjanak fel halottaikból, és hosszú idő után újra vonuljanak stúdióba. A Taffolával a felállásban született új munka eredménye a „The Deviant Chord”, amely a „Thane To The Throne” (2000) című konceptmestermű óta a legjobb Jag Panzer-album. Az utóbbi továbbra is a diszkográfia csúcsa, de a „The Deviant Chord” végre méltó utódot kapott benne. A köztes Jag Panzer-lemezek 2001 és 2011 között mind nagyon szolidak voltak, ha nem is kifejezetten jók, de velük nem sikerült visszatérniük a kilencvenes évek végi, az új évezred eleji alkotói szintre.
A „The Deviant Chord” meglepően jól sikerült keveréke az eredeti Jag Panzer-hangzásnak, amilyet a klasszikus felállás a kultikus bemutatkozó lemezen, az „Ample Destruction” (1984) című albumon alapozott meg, a fejlettebb, olykor vonósokkal megspékelt hangszereléseknek, amelyekre a kilencvenes évek közepén, a power metalhoz való visszatérés után kezdtek esküdni, valamint a modern produkciónak. Harry ‘The Tyrant’ Conklin még mindig az amerikai metalszín egyik legkiválóbb énekese. A hangját amúgy nehéz bemutatni. Aki el tudja képzelni Blaze Bayleyt (ex-Iron Maiden) technikailag jóval tökéletesebb, rugalmasabb terjedelemmel és kevésbé sötét énekmegközelítéssel, az nagyjából fogja sejteni. A többiek boldogok lehetnek, hogy Conklin 2014-ben úgy döntött, marad a zenekarban, miután már bejelentették, hogy új énekest keresnek.
Taffola és Mark Briody gitárpárosa végig olajozottan működik, különösen az ismerős, epikus harmóniák megszólaltatásakor. Taffola – bár olyan gitáros, aki ugyanabban a virtuóz súlycsoportban mozog, mint például Paul Gilbert és Tony MacAlpine, akikkel korábban szólóművészként együtt is dolgozott – nem erőlteti a szólós egotripeket, így semmivel sem rombolja le az egyes szerzemények epikus szerkezetét. Ami a Jag Panzert elválasztja a hasonló powermetal-zenekarok többségétől, azok a remekül elszórt vonósaranzsok, amelyek a zenéjükben már a kilencvenes évek végén ‘állampolgárságot’ nyertek. A „The Deviant Chord” lemezen ebből megint egy kicsit több van, mint korábban, és éppen annyi, hogy az egyes dalok egy csipetnyi szimfonikus, progresszív pecséttel epikus mélységet kapjanak.
Már a nyitány, a „Born of the Flame” epikus többszólamúságával, parancsoló dobátmeneteivel és melankolikus gitárharmóniáival meggyőz arról, hogy az új Jag Panzer kiváló formában van. A „Far Beyond All Fear” már most kijelenthetően igazi klasszikus, ízletes keveréke a zenekar által a nyolcvanas években játszott klasszikus heavy metalnak és az epikus powermetalnak, hatalmas refrénnel. A címadó dal, amelyben először csatlakoznak az albumon a melankolikus vonósaranzsok, igazi viktoriánus dráma végsőkig feszült atmoszférával. A csendes bevezetőt ütős fokozás követi, a drámát bőséges misztikus többszólamúság támogatja, és a dal egyebek mellett Taffola neoklasszikus szólóját, valamint a ‘Zsarnok’ egyik legjobb énekteljesítményét is tartalmazza a „The Deviant Chord” lemezen. A dühösebb „Blacklist” is úgy szól, mintha a dalszerzői alapjait már a nyolcvanas években megkapta volna, az epikus harmóniák pedig megint igazi balzsamot jelentenek a férfias, harcias power metal minden rajongójának.
A „Foggy Dew” egy ír népi himnusz feldolgozása, amelyből a Jag Panzer kiváló eposzt formált sok menetelő ritmussal; Conklin itt újra megmutatja rendkívüli énekterjedelmét, a dallamos, kelta ízekkel fűszerezett gitárharmóniák pedig olyan szinten vannak, amilyenektől az Iron Maiden sem szégyenkezne. A „Divine Intervention” fantasy-középkori hangulata olyan, amilyennel a Jag Panzer utoljára az ‘artúri’ vállalkozás, „The Age of Mastery” (1998) és a ‘macbethi’ mestermű, a „Thane to the Throne” lemezen nyűgözött le, vagyis azokon az albumokon, ahová ez a szerzemény stílusában könnyedén beilleszthető lenne. A „Long Awaited Kiss” power balladaként nyílik, de hamarosan epikusabb árnyalatokat kap, a vonósaranzsok pedig a „The Age of Mastery” felejthetetlen klasszikusa, a „The Moors” szintjén vannak.
Az előző, kissé ‘elaltató’ dal után a végletekig felpörgetett „Salacious Behaviour” következik, amelyben a zenekar ‘teljes gőzzel hajt’, ezzel nagyon megfelelő kontrasztot teremtve, miközben a melankolikus harmóniák és a hatalmas többszólamúság itt sem hiányoznak. Az album összességében kiváló benyomását az adrenalinos „Fire of Our Spirit” kerekíti le, ahol az epikus ének- és gitárharmóniák egyszerűen burjánzanak, a ritmusszekció pedig a mérges gitárfutamok mellett teljes gőzzel dolgozik, valamint a záró, ‘barbár’ himnusz, a „Dare”. Ez úgy szól, mint egy újabb elfeledett „The Age of Mastery”- vagy „Thane to the Throne”-teljesítmény, vagyis a „The Deviant Chord” egyik csúcspontja – epikus power metal a szó igazi értelmében, amelynek közepette életre kelnek a réges-rég elfeledett, misztikus idők képei, amikor az igazi férfiak még karddal védték a bájos hajadonokat, és mindenféle alakú démoni szörnyetegek kúsztak a világban.
A Jag Panzer nagyon sikeresen tért vissza a powermetal-színtérre. Aki esküszik az epikus, férfias és egyben intelligens power metalra, annak a „The Deviant Chord” több mint elégedettséget fog okozni: teljesen klasszikus album pont jó adag modern dalszerzői és produceri fogással, vagyis tökéletesen a régi hívek ízlésére szabva. Taffola kétségkívül az a kulcstényező volt, aki a többieket kirántotta a ‘nyugdíjas’ rosszkedvből, és kihozta belőlük a legjobbat, mind dalszerzői, mind hangszerelői szempontból. Felfelé mutató hüvelykujj jár a festői, innovatív borítónak is, amely mintha egyenesen valamelyik Spider-Man-képregényből származna, és amelyen a szerencsétlen doktor, Kurt Connors viktoriánus változata látható, ahogy gonosz Lizarddá változik.
Felállás
Harry ‘The Tyrant’ Conklin – ének
Mark Briody – ritmusgitár, billentyűs hangszerek
Joey Taffola – szólógitár
John Tetley – basszusgitár, vokál
Rikard Stjernquist – dob
Produkció
John Herrera
Számlista
1. Born of the Flame
2. Fary Beyond All Fear
3. The Deviant Chord
4. Blacklist
5. Foggy Dew
6. Divine Intervention
7. Long Awaited Kiss
8. Salacious Behaviour
9. Fire of Our Spirit
10. Dare
