Kiadó: SPV Records
Megjelenés dátuma: 2017. 09. 29.
Produkció: John Herrera
Az album hossza: 44.45 perc
Stílus: Power Metal
A „The Deviant Chord” a kultikus amerikai power metal csapat, a Jag Panzer régóta várt visszatérése, akikről 2011-ben, a „The Scourge of the Light” után úgy tűnt, végleg búcsút intettek. Ez az album egyébként kereskedelmi szempontból a legsikeresebb is volt számukra, persze a mai metalszíntér léptékével mérve, a turnéköltségek azonban újra visszavonulásra kényszerítették őket. Úgy tűnt, vége a dalnak, de 2013-ban a szerencse kereke jó irányba fordult: hosszú távollét után visszatért a Jag Panzerbe a rendkívül nagyra becsült gitárvirtuóz, Joey Taffola, aki legutóbb a „The Fourth Judgment” (1997) című lemezen pengette velük a húrokat. Ez új lendületet adott a többieknek, és meggyőzte őket, hogy feltámadjanak, és hosszú idő után ismét stúdióba vonuljanak. A Taffolával a soraiban született újabb munka eredménye a „The Deviant Chord”, ami a „Thane To The Throne” (2000) című konceptmestermű óta a legjobb Jag Panzer-album. Az utóbbi továbbra is az életmű csúcsa, de a „The Deviant Chord” végre méltó utódot kapott benne. A köztes Jag Panzer-lemezek 2001 és 2011 között mind rendben voltak, ha nem is kiemelkedők, de az ezredforduló körüli alkotói szintre nem sikerült visszatérniük velük.
A „The Deviant Chord” meglepően jól eltalált keveréke az őselemi Jag Panzer-hangzásnak, amelyet a klasszikus felállás a kultikus bemutatkozó lemezen, az „Ample Destruction” (1984) című albumon alapozott meg, a fejlettebb, olykor vonósokkal gazdagított hangszerelésnek, amire a kilencvenes évek közepén, a power metalhoz való visszatérés után kezdtek esküdni, valamint a modern produkciónak. Harry ‘The Tyrant’ Conklin még mindig az amerikai metalszíntér egyik legkiválóbb énekese. A hangját nehéz bemutatni. Aki el tud képzelni egy Blaze Bayleyt (ex-Iron Maiden) technikailag jóval kidolgozottabb, nyújthatóbb hangterjedelemmel és kevésbé sötét énekmegközelítéssel, az legalább nagyjából képet kap róla. A többiek boldogok lehetnek, hogy Conklin 2014-ben úgy döntött, marad a bandában, miután már bejelentették, hogy új énekest keresnek.
Taffola és Mark Briody gitárpárosa végig úgy működik, mint a karikacsapás, különösen a jellegzetes, epikus harmóniák megteremtésekor. Taffola, bár ugyanabban a virtuóz súlycsoportban mozog, mint például Paul Gilbert és Tony MacAlpine, akikkel szólóművészként korábban együtt dolgozott, nem esik túlzásokba a szólós egótripekkel, így semmivel sem zavarja meg az egyes szerzemények epikus szerkezetét. Ami a Jag Panzert elválasztja a legtöbb hasonló power metal csapattól, az a zseniálisan elhelyezett vonósaranzsok, amelyek már a kilencvenes évek végén „honosságot nyertek” a zenéjükben egyes dalokon. Ezekből a „The Deviant Chord” lemezen a korábbinál megint egy kicsit több van, és éppen annyi, hogy a dalok egy csipetnyi szimfonikus, progresszív pecséttől epikus mélységet kapjanak.
Már a nyitódal, a „Born of the Flame” is meggyőz az epikus többszólamúságával, tekintélyt parancsoló dobátvezetéseivel és melankolikus gitárharmóniáival arról, hogy az új Jag Panzer kiváló formában van. A „Far Beyond All Fear” már most nyugodtan mondható igazi klasszikusnak, ízletes keresztezésnek a banda által a nyolcvanas években játszott klasszikus heavy metal és a hatalmas refrénnel megáldott epikus power metal között. A címadó dal, amelyben először csapnak be az albumon a melankolikus vonósaranzsok, igazi viktoriánus dráma rendkívül feszült atmoszférával. A csendes bevezetést ütős drámai fokozás követi, bőséges misztikus többszólamú támogatással, amely Taffola neoklasszicista szólóját és a „Tyrant” egyik legjobb énekteljesítményét is tartalmazza a „The Deviant Chord” lemezen. A agresszívebb „Blacklist” is úgy szól, mintha már a nyolcvanas években megszületett volna a dalszerzői váza, az epikus harmóniák pedig megint balzsamot jelentenek a férfias, harcias power metal minden rajongójának.
A „Foggy Dew” egy ír népi himnusz feldolgozása, amelyből a Jag Panzer kiváló eposzt formált sok menetelő ritmussal. Conklin itt újra megmutatja rendkívüli énekterjedelmét, a dallamos, kelta ízekkel fűszerezett gitárharmóniák pedig olyan szinten vannak, amilyenektől az Iron Maiden sem szégyenkezne. A „Divine Intervention” fantasy-középkori hangulatot áraszt, amilyennel a Jag Panzer legutóbb az „artúri” vállalkozásnak számító „The Age of Mastery” (1998) és a „macbethi” remekmű, a „Thane to the Throne” lemezen nyűgözött le, vagyis olyan albumokon, ahová ez a szerzemény stílusában könnyedén beilleszthető lenne. A „Long Awaited Kiss” power balladaként indul, de hamarosan epikusabb árnyalatokat kap, a vonósaranzsok pedig a felejthetetlen klasszikus, a „The Moors” és a „The Age of Mastery” szintjén vannak.
Az kissé „elaltató” előző szám után a végletekig felpörgetett „Salacious Behaviour” következik, amelyben a banda „teljes gőzzel nyomja”, ami nagyon is megfelelő kontrasztot nyújt, miközben a melankolikus harmóniák és a hatalmas többszólamúság itt sem hiányoznak. Az album kiváló összbenyomását az adrenalinos „Fire of Our Spirit” kerekíti le, amelyben burjánzanak az epikus ének- és gitárharmóniák, a ritmusszekció pedig a mérgező gitárfutamok mellett teljes gőzzel dolgozik, valamint a záró, „barbár” himnusz, a „Dare”. Ez úgy szól, mint egy újabb elfeledett „The Age of Mastery”- vagy „Thane to the Throne”-kaliberű alkotás, ami azt jelenti, hogy a „The Deviant Chord” egyik csúcspontja – epikus power metal a szó igazi értelmében, amelynek közepette életre kelnek valami réges-régen elfeledett, misztikus idők képei, amikor az igazi férfiak még karddal védték a bájos hajadonokat, a világban pedig mindenféle formájú démoni szörnyetegek kúsztak-másztak.
A Jag Panzer rendkívül sikeresen tért vissza a power metal színtérre. Aki esküszik az epikus, férfias és egyben intelligens power metalra, az több mint lelkes lesz a „The Deviant Chord” hallatán, hiszen ez egy tökéletesen klasszikus album éppen a megfelelő adag modern dalszerzői és produceri fogással, vagyis teljesen a régi hívek ízlése szerint. Taffola kétségtelenül az a kulcstényező volt, aki a többieket kirángatta a „nyugdíjas” csüggedésből, és kihozta belőlük a legjobbat, mind dalszerzői, mind hangszerelési szempontból. Felfelé mutató hüvelykujj jár a színes, újszerű borítónak is, amely úgy néz ki, mintha közvetlenül egy Pókember-képregényből vették volna, és amelyen a szerencsétlen doktor, Kurt Connors viktoriánus változata látható a baljós Lizarddá válás közben.
szerző: Peter PodbrežniK
pontszám: 9.0 / 10
Számlista:
1. Born of the Flame
2. Fary Beyond All Fear
3. The Deviant Chord
4. Blacklist
5. Foggy Dew
6. Divine Intervention
7. Long Awaited Kiss
8. Salacious Behaviour
9. Fire of Our Spirit
10. Dare
Felállás:
Harry ‘The Tyrant’ Conklin – ének
Mark Briody – ritmusgitár, billentyűs hangszerek
Joey Taffola – szólógitár
John Tetley – basszusgitár, vokál
Rikard Stjernquist – dob
