Előadó: Underwater Sleeping Society
Kiadó: Kool Thing Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 48:17
Értékelés: 4/5
Mivel ez az album 2008-as, a szerkesztőségünkbe viszont csak most jutott el (jobb későn, mint soha), érdemes észben tartani, hogy olyan időszakban jelent meg, amikor az indie rock iránti kereslet igazi virágkorát élte. Két évvel később ezt már nem érezni ilyen intenzíven, az ilyen kiadványok száma is csökkent. Térjünk hát vissza két évvel ezelőttre, az indie rock zene kebelébe.
Az Underwater Sleeping Society finn zenekar, amely 1999-ben alakult Riihimäellä városában. Már maga a név is igazi kinyilatkoztatás, a zenéjük jellegének személyi igazolványa. A zene többnyire álmodozó természetű, közepesen gyors ritmusokkal. Kiváló altatószer. Pozitív értelemben. Az Underwater Sleeping Society zenéje megnyugtat, nem unalmas.
A zenekarra jellemző, hogy színes, gazdag hangrétegekből szövi a hangzást, és ezt a zenéjük egyes építőkövei testesítik meg. Ez különösen igaz a billentyűk beépítésére, amely az aranyló hetvenes évek számos trükkjére támaszkodik – vagyis retro késztetésekre. Melotronhoz közeli hangzások, klasszikus zongora-motívumok, természetesen csengő akkordok, amelyeket a gitár csal elő. A zenekar a közepesen gyors tempót szereti a legjobban. A dobok teljesen természetes, élő hangzásúak. A cintányérokon a seprűzés néha még tovább erősíti ezt az érzést, hogy a zenekar hangzásvilága teljesen hiteles és természetesen csomagolt. Mindebbe remekül beleilleszkedik az álmodozó, enyhén „távolba révedő” ének, ami az „álmos slágerekhez”, amilyeneket ezek a finnek határozottan játszanak, így is illik. Az ének mindenesetre enyhén nyafogósnak, könnyednek, fellazultnak és hajlékonynak hat. A patetikusság tehát láthatóan keresett erény, és a zenekar külső megjelenésének elmaradhatatlan állandója. Ez az énekkarakter semmit sem zavar. Csak meg kell szokni. A patetikus utóízt egyébként a srácok ügyesen öltöztetik szatirikus hangvételű szövegekbe. Az egészet pedig többszólamú harmóniákkal is felpezsdítik.
Az egészben jólesik az erős és meggyőző vezérdallamok veleszületett érzéke, amelyeket a fő motívumok testesítenek meg. A zenekar semmitől sem fél, ha fúvós hangszerelést kell a dalokba csempészni (Antique – trombita, a Saw You At My Funeral és a Painting The Dead – fuvola). Másrészt találunk néhány potenciális slágert, amelyet gond nélkül napjában többször is lejátszhatnál a tömegek által ostromolt rádiós frekvenciákon, vagy akár az MTV-n (Accidents, a Trapdoors refrénje). A zenekar sokszor ízlésesen egészíti ki az album hangzásvilágát vonósaranzsokkal.
Az álmodozó hangulatot remekül élénkítik a basszusgitár dallamvonalai. A basszus végig hajlandó dallamosan megformált, dinamikus sávokat beszőni, amelyek a szükséges fontos kontrasztot adják a zenekar zenéjéhez, kitágítják a hangképet, és hangsúlyozzák annak mélységét. A basszusgitár egyes futamai arra emlékeztetnek, hogy a zenekar kacérkodik a nyolcvanas évek végének azon együtteseinek életművével, amelyek a poszt-punk mozgalmat formálták, mint a Joy Division, a Cure vagy a No Order. Ha mindezt átültetjük az új korszakba, a ritmusszekció diktálta hipnotikus hatás alapján (hangulati-energetikai) párhuzamokat találhatunk egy olyan zenekarral, mint az Interpol (Trapdoors). A dallamok felépítésénél pedig nem mehetünk el a The Beatles öröksége mellett, ami amúgy is minden igazi indie rock alapja. A The National, a Doves vagy az Editors hasonlóságai sem elhanyagolhatók.
Az albumon a Body Blues az a dal, amely egyetlen kanálnyival magába zárja az Underwater Sleeping Society zenei koncepciójának teljes lényegét. Egy helyen egyesül benne a zenekar hangszerelésének összes erénye, és az együttes teljes alkotóenergiája ebben a dalban csúcsosodik ki az önerősítés optimális gyújtópontjában. Ilyen pillanatban nehéz azt mondani, hogy a dalon bármin lehetne még javítani, vagy hogy bármiféle korrekcióra szorulna.
Tekintve, hogy a dalok elég különbözőek a vezérmotívumaikban, miközben megőrzik a zenekar zenei mondanivalójának vezérfonalát, a „The Dead Vegas” olyan alkotás, amely az indie rock zene kiszámítható műfaji keretei között sikeresen fellazítja ezeket a kereteket, és hozzáadja a nagyon is szükséges intellektust és alkotói szellemességet. Ezért ítélem meg kertelés nélkül, hogy kiváló zenei teljesítményről van szó, és az egyik legjobb lemezről, amely 2008-ban az indie rock terén megjelent. A skandinávoknak egyszerűen veleszületett érzékük van a kerek dallamharmóniákhoz, szívükben szorongást és szomorúságot hordoznak, ami meggyőző zenei alkotásokat szül. Elég őszinték hozzá, hogy merjék is megmutatni ezt az őszinteséget. Ezért a „The Dead Vegas” nagyon meggyőző, minőségi zenei termék, amelyet szívből ajánlok mindenkinek, aki az igazi zenei „függetlenséget” keresi. Megerősíti, hogy az Underwater Sleeping Society megtalálta a saját, jellegzetes zenei nyelvét, amely a jövőben is biztosan elbűvöl majd.
Felállás
Okko Nieminen – ének, gitár
Tomi Tiittanen – gitár
Jussi Hietala – basszusgitár
Sampo Fagerlund – dob
Olli Waris – billentyűk
Matti Olavi Töyli – ütőhangszerek, kürt
VENDÉGZENÉSZEK:
Hanna Kaasalainen – hegedű
Emmi Kaasalainen – mélyhegedű
Katariina Kumpulainen – cselló
Tuomas Eriksson – harsona
Maija Hietala – fuvola
Samuli Peltoniemi – trombita
Produkció
Underwater Sleeping Society, Jukka Putkinen & Henri „Hippo” Ohvo
Dallista
1. Saw You At My Funeral
2. Hurry Or Worry
3. Trapdoors
4. Body Blues
5. Painting The Dead
6. Counting Stars
7. Antique
8. Accidents
9. Golem
10. This Might Have Happened…
11. The End Us Just A Dawn
