Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Iced Earth
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 1996
Játékidő: 43:54
Értékelés: 4.5/5
Az amerikai power metal nagyágyúi, az Iced Earth a negyedik stúdióalbumukkal, a „The Dark Saga”-val második koncepcióalbumukat hozták tető alá, amelyre ma is joggal lehetnek büszkék, hasonlóan a szintén koncepciózus „Night of the Stormrider”-hez (1991). A hihetetlenül sötét és dühös előd, a „Burnt Offerings” (1995) után, amelyen Dante poklának kilencedik körébe ereszkedtek alá, Jon Schaffer gitárosnak és metalbandájának megfelelő, kontrasztos frissítésre volt szüksége, mert nem akarták megismételni az említett lemez hangzásformuláját.
Schaffer, mielőtt a „sorsdöntő” 2001. szeptember 11-e után számos amerikai honfitársához hasonlóan elkapta a „hazafias láz”, és sok butaságot kezdett handabandázni (amit sajnos időnként a zenéjébe is átemelt), lelkes olvasója volt az amerikai képregénykiadók – köztük néhány társadalomkritikus – termékeinek, élen a Marvellel, a DC-vel, az Imagedzsel, a Vertigóval és a Dark Horse-szal. Nem csoda, hogy a „The Dark Saga” koncepcióját is a képregények világában kereste meg. Spawn, a neves amerikai képregényalkotó, Todd MacFarlane tragikus hőse (aki egy ideig a Marvelnek is dolgozott) lett a negyedik Iced Earth-lemez magja, amihez Schaffernek természetesen az alkotó beleegyezésére volt szüksége. MacFarlane kezdeti fenntartások után zöld utat adott a karakter használatának, sőt a borítót is megrajzolta: a dühös Spawn éppen a pokol mélyéről emelkedik ki.
Schaffer eredetileg még nagyobb ambíciókat dédelgetett, és rá akarta venni MacFarlane-t, hogy az Iced Earth a jövőben zenét szállíthasson egy esetleges Spawn-filmhez és rajzfilmsorozathoz, de ebből végül nem lett semmi, hiszen az 1997-es, egyébként egészen nézhető azonos című film nem az ő zenéjüket tartalmazta. Mégis, a „The Dark Saga” megjelenéskor – az Iced Earth tagjainak promóciós szerepvállalásával is – a képregényboltok polcaira is felkerült, ami mindenképp elég ravasz marketinglépés volt, és jól megtérült nekik. A következő stúdiókiadványon, a régebbi dalok újrajátszott dupla albumán, a „Days of Purgatory”-n (1997) is képregényhőst tettek a borítóra, mégpedig a vámpír antihősnőt, Purgatorit. A „The Dark Saga” volt az utolsó lemezük Dave Abel basszusgitárossal, és az első (egyben egyetlen) Mark Prator dobossal a felállásban. Utóbbi még az album megjelenése előtt távozott, és nem látható a csoportképen, amelyen már az utódja, Brent Smedley szerepel.
A „Burnt Offerings”-en az Iced Earth a „Dante’s Inferno” szuperepikus darabjával már jócskán a progresszív metal felé kacsintott, Schaffert pedig kezdte aggasztani, hogy túlságosan eltávolodnak a heavy/thrash metal gyökereiktől. Éppen ezért a „The Dark Saga”-val az elődnél valamivel kevésbé összetett, rövidebb dalokból álló albumot készítettek, amely a bandától megszokottnál dallamosabb hangszereléseket is tartalmazott – pedig a zenekar egyaránt tisztelte az Iron Maiden, a Metallica és a Judas Priest hagyatékát. Ennek ellenére a „The Dark Saga” még mindig elég „megvámpírosodott” és sötét lemez, amely mégis a lírában gazdag, atmoszférikus pillanatokban érint meg a legmélyebben, amikor a dupla lábdob egy időre elcsendesül, mint például a remek, megrázóan érzelmes „I Died For You”-ban, ami a zenekar karrierjének egyik legismertebb száma, Matt Barlow-val, az Iced Earth eddigi történetének legjobb énekesével az erejének teljében.
Schaffer mindig is imádta a pokol és a mennyország bibliai konfliktusát, amely jó pár Iced Earth-dalban megjelenik, ezért a Spawn-koncepció – egy afféle gótos Batman antihőse, aki szerződést kötött a démonnal, hogy visszatérjen a pokolból, és megbosszulja a saját halálát – kapóra jött neki. A szerzői jogi bonyodalmak miatt sajnos nem használhatta a kulcsszereplők nevét, így a hallgatónak magának kell kitalálnia, kiről van szó az egyes szövegekben. A koncepció voltaképp rövid történet Spawn pokoli születéséről, pontosabban feltámadásáról, a jó és a rossz között örökké őrlődő lelkéről; arról, hogy a pokol hadseregét szolgálja, megbosszulja a halálát okozókat, és keresi az elvesztett emberségét meg a szerelmet. Mindennek a lényege sűrítve megjelenik a cím- és egyben nyitódalban, a „Dark Saga”-ban, amely a sötét, szinte disztópikus hangulat feszült fokozásával rendkívül sikeres albumnyitány.
A kiemelten agresszív „Violate”-ben brutális dobátvezetésekkel, dühös ének-előadással és ingerült gitárfutamokkal mutatkozik be Violator démoni alakja, aki visszataszító, groteszk bohóc képében zaklatja Spawnt. A hatalmas gitárharmóniák Schaffer és az szólógitáros Randall Shawver között az album egyik fő erényei, különösen az olyan számokban, mint a klasszikus „The Hunter”, amelyben megjelenik Spawn mennyei ellenfele (később szövetségese), Angela – emiatt valójában „The Huntress” lenne a találóbb cím. Matt hihetetlenül érzelmes énekteljesítménye az egész albumon olyan jó, hogy az „idő próbája” után is borsódzik tőle az ember háta a „The Dark Saga” hallgatása közben.
A „The Last Laugh” egy újabb kissé „thrashesebb” szám, aktív dupla lábdobbal, gyilkos gitárriffekkel és megrázó vokális „vallomással”, amikor megjelenik Spawn démoni „teremtője”, Malebolgia. A „Depths of Hell” hangulatában és stílusában rokon darab, lenyűgöző gitárszólózással. A rendkívül sötét „Vengeance is Mine”, az album egyik legdühösebb tétele, stílusban könnyen szerepelhetne a „Burnt Offerings”-en is, hiszen Barlow itt énekben teljesen eldurvul, miközben a brutális gitárfutamok és az irgalmatlan dobátvezetések idővel átadják a helyet egy egész ízlésesen megszólaló gitárszólónak. A „Scarred” hosszabb hangszeres nyitányt kap komor gitárharmóniákkal, majd Barlow belépése fokozatosan átvezet egy ultradrámai szakaszba, amelyben feszült vokálharmóniák dominálnak, és a háttérénekben Schaffer is megmutatkozik, miközben idővel szinte pentaton skálák kerekednek felül, amelyek kicsit az Iron Maiden „Powerslave” (1984) korszakát idézik.
A „Slave to the Dark”-ban, a „The Dark Saga” egyik csúcspontjában Spawn először próbálja lerázni magáról a bilincseket, amelyek a pokol urához, Malebolgiához láncolják. Halála előtt lényegében jó ember volt, csak túl keveset kérdezett rá az amerikai kormány titkosszolgálatánál betöltött állásának erkölcsiségére, ahol sok rossz dolgot követett el, és ezért került a pokolba. Természetfeletti erőért és az élők világába való visszatérésért cserébe, ami lehetővé tette volna, hogy megbosszulja a halálát okozókat, paktumot kötött a démonnal, de (az ördögre jellemzően) rászedték, mert rendkívüli ereje ellenére Malebolgia szolgája lett. Itt az Iron Maiden-stílusú háromszólamú gitárharmóniák még jobban érvényesülnek, Barlow epikus éneke pedig megint külön fejezet, és nem lehet eléggé dicsérni.
A melankolikus-diadalittas klimax, egyben a „The Dark Saga” kétségtelen csúcspontja az epikus zárótétel, az „A Question of Heaven”, amely elsősorban a férfi és női vokálharmóniák kivételes kombinációjával nynyűgöz le, Matt és Kate Barlow rendezésében. A háromszólamú harmóniák fokozatosan építik a feszült drámát, a férfi–női vokálharmóniák pedig a „pokol” és a „mennyország” között váltakoznak. Spawn a pokoli és a mennyei sereg konfliktusának közepén – az utóbbiért ellenfele, Angela harcol – hiába vágyik megváltásra, mégis újra megtalálja az elveszett hitet a szerelemben, amelynek segítségével rájön, hogy nem lesz örökké Malebolgia pokoli katonája. Barlow karrierje egyik legérzelmesebb énekteljesítményét nyújtja, a dal végén pedig egyenesen elképesztően magas énekvonalakat ér el, de a női kórus az, amely felteszi az „i-re a pontot” az egész Iced Earth-történet egyik legjobb kompozíciójának.
Az Iced Earth a „The Dark Saga”-val, Spawn szenvedéséről és bosszújáról szóló sötét zenei történetével karrierje egyik csúcsát alkotta meg, még ha a lemezt a metalközösség megjelenéskor többnyire nem fogadta olyan lelkesen, mint a három elődjét. Ennek valószínűleg az is oka volt, hogy az Iced Earth hangzása az első három lemezhez képest stílust váltott – ami amúgy üdvözlendő volt –, hiszen a „The Dark Saga”-n a karrierjük következő alkotói szakasza felé mozdultak el. Bár évekbe telt, mire az album a „célközönség” körében nagyobb megbecsülést szerzett, a „The Dark Saga” ma is azon ritka metal koncepcióalbumok közé tartozik, amelyek a zene, a szövegek és a hangulat éppen megfelelő keverékével könnyedén teljesen magukkal ragadják a hallgatót. Ebben az esetben a zene segítségével könnyedén életre kelnek a képregényalakok, az album kivételes energiájával és atmoszférájával pedig megérinti a minőségi metal minden rajongóját is, akik Spawnról még sosem hallottak, vagy hallgatás közben egyszerűen nem mélyednek el túlzottan az egyes szövegekben. Aki azt hitte, hogy az Iced Earth a „The Dark Saga” után hosszabb szünetet tart, vagy „egy fokozattal lassít”, alaposan tévedett, hiszen következő stúdióvállalkozásuk, a szuperambiciózus „Something Wicked This Way Comes” (1998) a változatos pályafutásuk non plus ultra mestermunkája lett.
Felállás
Matt Barlow – ének
Jon Schaffer – gitár, vokál, társproducer
Randall Shawver – szólógitár
Dave Abel – basszusgitár
Mark Prator – dob, vokál
VENDÉGZENÉSZEK
Jim Morris – vokál, társproducer
Kate Barlow – vokál
Produkció
Jim Morris és Jon Schaffer
Számlista
1. Dark Saga
2. I Died For You
3. Violate
4. The Hunter
5. The Last Laugh
6. Depths Of Hell
7. Vengeance Is Mine
8. Scarred
9. Slave To The Dark
10. A Question Of Heaven
