Előadó: Psycho-Path
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 4/5
A Psycho-path 1993-as indulása óta Szlovénia egyik legegyedibb zenekarának számít. Sajátos módon közelíti meg az alternatív rockot, amelyben különösen jellegzetesek a hatalmas gitárriffek, a rendkívül erős női ének és a szilárd ritmusszekció. Azt mondhatnánk róluk, hogy az alternatív rock igazi (de nem tipikus) képviselői, hiszen lemezeiken és élő fellépéseiken mindig tartogatnak valami meglepetést. Nagyszámú rajongótáboruk most végre megkapta az új, egymás után az ötödik albumot, amely idén márciusban jelenik meg a Moonlee kiadónál (vagy limun?).
Mielőtt belemélyednék „The Ass-soul of Psycho-path” részleteibe, be kell vallanom, hogy nem vagyok valami nagy szakértője sem a zenekarnak, sem az alternatív rock színtérnek, de remélem, elég nyitott vagyok a különböző irányzatok zenéjére ahhoz, hogy értékelni tudjak mindent, ami jó. Bár ezt a fajta zenét nem ismerem alaposan, már az album legelején feltűntek a Sonic Youth-hoz hasonlóságok, főleg ami a gitárok elhangolt hangzását illeti. Thurston Moore a Sonicjaival sokkal kísérletezőbb volt, és gyakran túlzásba vitte a gitár hangzásbeli lehetőségeinek feszegetését. A Psycho-path-nál ilyen túlzás nincs. Pont annyira kísérletezők, hogy ne menjen rá a tiszta dallamok és a folyékonyság rovására. Minden úgy megy, mint a karikacsapás. A zene meglepően kellemes a fülnek, annak ellenére, hogy kemény. Igazi balzsam. A Sonic Youth-hoz való hasonlóság a szexisen csábító női énekben is megmutatkozik. Ahogy Kim Gordon a Youthnál, úgy Melee is rendkívül érzékien, erőteljesen, agresszíven, mégis nagyon nőiesen énekel.
Az album számai rendkívül változatosak, mindegyik valami egészen különleges. Többnyire alternatív hard rock dalokról van szó. Aztán itt a War, amely szinte metálos riffjeivel még a Black Sabbathot is felidézi. Van néhány lassabb szám is, például a Lobo, You Are Crazy vagy a Goddamn Cocksucker, amelynek a refrénje nekem személy szerint a legszebb dallama az albumon (érdekes persze a kontraszt a vulgáris cím és az esztétikus ének között).
A muravidékiek egyik nagy ütőkártyája kétségkívül a sokszínűség, amellyel a zenéjükben dolgoznak. Nagyon jól értenek ahhoz, hogyan kössék össze a kemény, szinte metálos pillanatokat a finom részekkel. Sok a Sonic Youth-stílusú kísérletezés, főleg a gitárhangzásban és a szokatlan dallamokban, hangszeresekben és vokálisakban egyaránt. Épp amikor azt hiszed, hogy kiismerted a Psycho-path-ot, megint meglepnek, például a Cookie Jarral, amelyben csak az énekesnő a sajátos hangjával és a zongora szerepel az őrült dallamával, ami a vadnyugat egy 19. századi szalonjába is beillene. Ugyanígy meglepnek a Bekkognitionnel is, amelyben azt mutatják meg, hogy a bonyolultabb szerkezetű számokhoz is értenek.
A Psycho-path-nál semmi sem konvencionális. A különlegesség mesterei, és a zenéjüket nagyon nehéz egyetlen konkrét műfajba sorolni. A múltban is remek lemezekkel bizonyítottak, mégis úgy tűnik, hogy folyamatosan fejlődnek. Már majdnem tizenöt éve a színtéren vannak, de nem látszik rajtuk, hogy hiányozna belőlük a lendület vagy az ötlet. Ezen az ötödik albumukon ugyanolyan frissen és eredetien szólnak, mint a pályájuk elején. Másképp szólnak, mint korábban, mégis tudni lehet, hogy ők a Psycho-path. Mások, de a hangzás mégis felismerhető, olyan, amilyenre csak a Psycho-path képes. A formáció jelentőségével külföldön is tisztában vannak. A The Ass-soul of Psycho-path albumot ugyanis a híres amerikai producer, Bobby MacIntyre készítette, mellette pedig Scott Bennett (Brian Wilson’s band, dolgozott a Flaming Lipsszel, a The Smashing Pumpkinsszal, a Filterrel,…) is otthagyta a keze nyomát: ő énekelt háttérvokált, és ő játszotta a gitárszólót a Bekkognitionben.
Szerintem Szlovénia nincs is igazán tudatában annak, milyen nagy gyöngyszeme van a Psycho-path-ban. A zenekar már tizenöt éve döngeti a színteret, lemezeket ad ki, és folyamatosan lép fel élőben. Játszottak már apró, füstös klubokban és több ezer fős tömeg előtt is. Semmi sem idegen tőlük. És látszik, hogy mindent megszoktak. Hisznek a zenéjükben, és ez az önbizalom nagyon is nyilvánvaló és fontos egy olyan zenekarnál, amely mindig meg akarja őrizni a frissességét, és újabb és újabb ötletekkel akarja megihletni a hallgatókat. Csak remélhetjük, hogy a Psycho-path mindig megtartja ezt a zenei víziót, és újra meg újra megkínál minket ilyen innovatív zenével, ami különösen most, az instant zene világában rendkívül fontos.
Felállás
Melee – ének
Jernej Šavel – gitár
Sašo Benko – gitár
Janez Žlebič – basszusgitár
Dominik Bagola – dob, zongora (Cookie Jar)
vendégek:
Scott Bennett – gitár, háttérének (Bekkognition)
Bobby MacIntyre – ének, ütőhangszerek
Produkció
Bobby MacIntyre
Számlista
1. Yukio Mishima Is Real! (5:25)
2. Musical Moment (3:56)
3. Incommunicado (5:51)
4. Goddamn Cocksucker (7:49)
5. Clean Slate (4:50)
6. Lobo, You Are Crazy (4:16)
7. War (4:15)
8. Bekkognition (10:45)
9. Cookie Jar (2:56)
10. New Blood (4:57)
11. Battle Royal (7:16)
