Előadó: Gallagher, Rory
Kiadó: RCA Records
Megjelenés: 1973
Értékelés: 4/5
Rory Gallagher azon kevés zenész egyike, akinek nem okozott különösebb gondot az átlépés a főként blues-orientált formációkból, amelyek az r / b-forradalom robbanásával a hatvanas évek közepén már elég idegesítő számban bukkantak fel, mint a gomba eső után, a sikeres és főleg teljesen önálló előadói pályára. Ami persze nem meglepő. Rory ugyanis soha nem az a karakter volt, aki vakon követi a trendeket; inkább olyasvalaki, aki maga alakította ezeket a trendeket (még ha sokak szemében jelentéktelen formában is). Gallagher egyszerűen más volt, a maga útját járta a blues és úgy általában a zene iránti szerelmében, no meg az előadásmódjában, amely őszinteségét és gyakran naiv egyszerűségét tekintve (legalábbis) a mai napig utolérhetetlen. Gallagher persze nem kizárólag a hagyományos bluesos kereteken belül mozog. Valójában a Tattoón a hagyományosból már csak a közmondásos sokoldalúsága marad, amely jellegzetesen minden szélrózsa irányából merít, igazi értékét viszont csak zenéjének figyelmesebb hallgatói előtt árulja el, nehezen, mintegy kelletlenül. A Tattoo így – Gallagher mindig meggyőző ugrabugrái mellett, a erősen hangulatos debütalbumot leszámítva – valószínűleg Rory egyik legintimebb vallomását kínálja, amely kétségkívül egyben az egyik legmegindítóbb is.
Rory negyedik albuma a lazán induló Tattoo’d Lady-vel, egy gitárostól szinte szokatlanul titokzatos hangon nyitja meg az egyik legfelszabadultabb személyes vallomást. Az álmos felvezetés Gallagherre jellemző módon hamarosan szégyenlősen meghátrál a Cradle Rock henceghetése elől, ez pedig tipikus Rory-féle bluesos ugrálós szám, amely mellett – legalábbis a ti érdeketekben – érdemes már előre kényelmesen elhelyezkedni. Rory itt kicsattan az életerőtől, amelyet a megfelelő adag irónia és humor fűszerez, az élvezet csúcsát pedig egy forrófejű szájharmonika-szóló éri el, a teljesen szégyentelen „bottleneck” kicsapongásról nem is beszélve. A humor és az irónia egyedi keverése díszíti a következő 20:20 Visiont is, amellyel Rory egészen sajátos módját fejleszti ki a blues értelmezésének: a chicagói blues színes zagyvalékát egy csipetnyi hagyományos ír folk-fecsegéssel megfűszerezve, ami a maga módján viszi át Rory naiv üzenetét. A Sleep On A Clothes-Line a jellegzetesen könnyed, gallagheres „riffelésével” oldani igyekszik a hangulatot. Az egyszerű dal erősen idézi Rory korai Taste-kalandjait, és önmagában is újra felhívja a figyelmet a gitáros meghatározó szerepére a mára rég felbomlott triónál. Rory mindenütt jelen lévő őszintesége uralja a szikrázó, jazzes színezetű They Don’t Make Them Like You Anymore-t (Sonny Boy Williamson híres szavaira emlékezve?), az ír csapat újabb grandiózus diadalát, amelyben a szájharmonika és a briliáns Lou Martin párbajozik egymással élet-halál harcban. Ez is a gitáros kivételes értelmezői képességének újabb bizonyítéka.
Gallagher domináns, szenvedélyes tartása a Who’s That Coming veszedelmes dalával ismét a forráspontig emel. Ez a Rory-féle állandó koncertprogram-pont a stúdióváltozatban féltékenyen rejtegeti igazi bűvöletét a kíváncsiskodók elől. Forrófejű természetét csendben árulja el a slide-hangulatú akusztikus dobro, amely ismét jelzi Rory rajongását a Mississippi-delta blues-hatásai iránt. Hasonlóan lenyűgöző, de melankóliájában teljesen más hangulatú az A Million Miles Away, a blues rock egy újabb fenomenális alkotása, Rory erősen introvertált érzelemvilágának egyszerű, mégis megindító vallomása. Gallagher ritkán enged ilyen mély betekintést a maga zavaros és bizonytalan énjébe. Életvidáman és az egyszerűségében naivan Rory elképesztő kontrollal és könnyedséggel játszva, ebben a megismételhetetlen, fertőző szomorúságot árasztó előadásban ismét meggyőz.
A Tattoo karizmatikus és megzabolázhatatlan karakterével több mint sikeresen folytatja elődei küldetését, amelyeken a hangulatos debütalbum óta lassan, de biztosan épül Rory Gallagher legendája. Hagyatékának hatása a későbbi generációk zenészeire ma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint például a blues-gitár e óriása eladott lemezeinek szerény, mondhatni szégyenletesen jelentéktelen száma. Szomorú tény, amely egy Gallagher-féle puristát ma valószínűleg mégis megmosolyogtatna.
Felállás
Rory Gallagher: ének, gitár
Gerry McAvoy: basszusgitár
Lou Martin: billentyűs hangszerek
Rod de’Ath: dob
Produkció
Rory Gallagher
Számlista
1.Tattoo’d Lady
2.Cradle Rock
3.20:20 Vision
4.They Don’t Make Them Like You Anymore
5.Livin’ Like a Trucker
6.Sleep On A Clothes – Line
7.Who’s That Coming
8.A Million Miles Away
9.Admit It
Az album hossza: 48.32
